Németország nyert, megy Anglia ellen

2010. június 23., szerda 22:41
1-0-lal, változatos, de nyugodt mérkőzésen csoportelső Németország, második a legyőzött Ghána. Angol-német szupermeccs és USA-Ghána jön a nyolcaddöntőben.

Legyőzte Ghánát utolsó csoportmeccsén, és megnyerte a D csoportot Németország. Az afrikaiak is simán továbbjutottak.

Öngóllal indulhatott volna a meccs, Jonathan Mensah egy bal oldali visszapasszba ért bele szerencsétlenül, de Kingson biztosan fogta a labdát.

A kisebb német fölényből Ghána igen hirtelen szabadult ki kétszer, előbb a visszagurítás, majd a beadás, az utolsó passz akadt el a védőkben.

André Ayewhez utána viszont eljutott a labda, a fiatal támadó szenzációs csellel fűzött be két védőt, de többen voltak rajta, és sikerült annyira elsodorni előle a labdát, hogy lőni ne tudjon.

A másik oldalon Özil hagyta ki a félidő legnagyobb helyzetét, teljesen tisztán lépett be a védősor mögé, csak a kapus mellett kellett volna ellőnie a labdát. Megcélozta a jobb alsó sarkot, de ballal pontosan Kingsonba lőtt.

Ghyan lehetősége nem tűnt ekkorának, de szöglet utáni fejesénél Lahm a vonalon kezelte le, és rúgta ki a labdát.

Ayew percek múlva a szélen fűzött be alázó csellel egy védőt, Jerome Boatenget, majd beadása után a német testvére, Ayew ghánai csapattársa, Kevin Prince Boateng tette kapura a labdát.

Az első félidő egy Schweinsteiger-szabadrúgással zárult, amibe senki, még az ugró Mertesacker sem ért bele, így Kingson felszedte.

A csapatok nyugodtan, mégis lendületesen játszottak, a németeknél volt többet a labda, de az afrikaiak gyorsan átvitték átjátszották a középpályát, jól passzoltak a védők mögé keresztbe mozgó társaiknak, remekül kerültek helyzetbe. Schweinsteiger majdnem mindenhová odaért a felezővonal környékén, de egyedül épp csak elég volt.

A 0-0 kedvezett mindkét csapatnak, mivel a másik meccs is 0-0-ra állt.

A második félidő nagy ghánai helyzettel indult, Kwadwo Asamoah Neuer kapussal állt szemben, de pont felé lőtte, kicsit el is törte a labdát 15 méterről.

A ghánaiak gyorsabbnak tűntek, Gyan szemtől szemben adott kötényt Schweinsteigernek.

A hatvanadik percre Németország benyomta ellenfelét, és gólt rúgott. Bedobás és egy passz után Özil vette át a labdát, igazított rajta, majd pattanás után húsz méterről a kapu hosszú oldalába lőtte. Remek gól volt.

 
Németország-Ghána összefoglaló

Mivel a másik meccs, a Szerbia-Ausztrália 0-0-ra állt, még mindig továbbjutó volt mindkét csapat, csak a németek lettek a csoportelsők, tartottak az angolok, az afrikaiak az USA elleni nyolcaddöntő felé.

Ghána erősített, Ayew sarokkal kapta vissza a labdát Gyantól, lőtt, de Lahm belelépett.

Nagyjából ez volt az utolsó helyzet a meccsen, a másik találkozó 0-2 után 1-2-re alakult, végig továbbjutó volt Ghána is, nem eröltette, hogy az angolokkal találkozzon, bár lehet, hogy nem is tudta volna.

Szombat este így USA-Ghána, vasárnap délután Németország-Anglia nyolcaddöntőt rendeznek Dél-Afrikában.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Ghána meccsei
UruguayGhána 1-1 07.02., 20:30
Egy. Áll.Ghána 1-2 06.26., 20:30
GhánaNémeto. 0-1 06.23., 20:30
GhánaAusztrália 1-1 06.19., 16:00
SzerbiaGhána 0-1 06.13., 16:00
Németország meccsei
UruguayNémeto. 2-3 07.10., 20:30
Németo.Spanyolo. 0-1 07.07., 20:30
ArgentínaNémeto. 0-4 07.03., 16:00
Németo.Anglia 4-1 06.27., 16:00
GhánaNémeto. 0-1 06.23., 20:30
Németo.Szerbia 0-1 06.18., 13:30
Németo.Ausztrália 4-0 06.13., 20:30
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Németo. 3 2 0 1 5 1 6
2. Ghána 3 1 1 1 2 2 4
3. Ausztrália 3 1 1 1 3 6 4
4. Szerbia 3 1 0 2 2 3 3