A németek ledózerolták Ausztráliát

2010. június 13., vasárnap 23:48 |
Özil és Podolski nagyszerű játékával a csoport egyértelmű esélyesévé léptek elő a németek, Ausztrália bántóan gyenge volt.

Váratlanul jól kezdett Ausztrália, de a németek gyorsan megfordították a meccs képét, és a kapujukhoz szögezték őket. A 7. percben Klose lövését védte Schwarzer, Özil ismétlése szögletre pattant. Egy perccel később Özil kiugratása után Müller jól gurított vissza, az érkező Podolski pedig kapussal együtt bebombázta a labdát.

A 24. percben gyors baloldali összjáték után Podolski passzolt laposan középre, Klose érkezett teljesen egyedül, de rondán mellé lőtte a ziccert. Még az első félóra letelte előtt javított, megelőzte a kifutó Schwarzert, és Lahm beadását erőből a bal felső sarokba bólintotta.

 
Németország - Ausztrália összefoglaló

A németek céltudatos, meredek passzokkal tetszés szerint alakították ki a helyzeteket, lendületesen futottak be az üres területekre, az ausztrálok teljesen súlytalannak tűntek az első félidőben. A sokat vállaló, jól futballozó Mesut Özil kiugrása után már a kapus felett is átpörgette a labdát, de Neill még a gólvonal előtt menteni tudott, majd Özil egy másik ziccert is elszúrt, hosszan tolta meg a labdát a Schwarzer mellett.

A második félidőben támadóan kezdett Ausztrália, bátran nekiestek a németeknek, de csak tizenegyesgyanús helyzetig jutottak. Egy beadás utáni csúsztatott fejes Mertesacker kezében akadt el, de nem tehetett róla, a játékos keze nem mozdult a labda felé.

Az ausztrál roham után a németek ismét visszavették az irányítást, Podolski, Özil és Müller is tiszta helyzetből lőhetett, Klose pedig gyors összjáték után robbant be az ötösre, de belsővel mellé lőtt.

Az 55. percben megszületett a nap harmadik kiállítása. Cahill hátulról, ütemet tévesztve csúszott rá Schweinsteigerre, de túlzásnak tűnt a piros lap. A meccs szempontjából nem volt jelentősége, de a folytatásban nagyon fog hiányozni az ausztrálok legjobbja.

Ettől függetlenül is törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb újabb gólt szereznek a németek; Müller előbb rosszul vett át egy labdát a tizenhatosnál, de egy lövőcsellel előnyt kovácsolt belőle, majd 16 méterről kilőtte a hosszú sarkot, a labda a jobb kapufáról pattant be. Ezután sem álltak le, gördülékeny támadásokat vezettek és kispályás összjáték után Özil passzát a frissen beállt Cacau gurította az üres kapuba. Megalázó gól volt, a meccs hű tükre.

Az ausztrálok csak a saját térfelükön tudták megtartani a labdát, kidolgozott támadást egyáltalán nem vezettek. Összjátékban és szervezettségben is nagyságrendeket kell javulniuk, ha nem akarnak csúfosan leégni.

Németország viszont látványos, kombinatív futballt mutatott, ellenfelük nem tudott felnőni ehhez a színvonalhoz. Nemcsak meggyőző, de kimondottan stílusos győzelmet arattak, a támadók állandó helyváltoztatását és a gyors passzokat egyáltalán nem tudta lekövetni az ausztrál védelem. A vb előtt nagyon szorosnak tűnt ez a csoport, de az első forduló alapján Ghána és Németország kiemelkedő teljesítményre képes.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Németország meccsei
UruguayNémeto. 2-3 07.10., 20:30
Németo.Spanyolo. 0-1 07.07., 20:30
ArgentínaNémeto. 0-4 07.03., 16:00
Németo.Anglia 4-1 06.27., 16:00
GhánaNémeto. 0-1 06.23., 20:30
Németo.Szerbia 0-1 06.18., 13:30
Németo.Ausztrália 4-0 06.13., 20:30
Ausztrália meccsei
AusztráliaSzerbia 2-1 06.23., 20:30
GhánaAusztrália 1-1 06.19., 16:00
Németo.Ausztrália 4-0 06.13., 20:30
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Németo. 3 2 0 1 5 1 6
2. Ghána 3 1 1 1 2 2 4
3. Ausztrália 3 1 1 1 3 6 4
4. Szerbia 3 1 0 2 2 3 3