Franciaország a kiesés szélén

2010. június 17., csütörtök 22:57
Mexikó rendkívül okos játékkal verte a fájdalmasan gyenge francia csapatot. Az utolsó fordulóban Uruguayjal játszanak a csoportelsőségért, egy döntetlennel mindketten továbbmennek. Raymond Domenech újabb hatalmas bukás előtt áll, csapata két csoportmeccsen értékelhetetlen támadójátékot mutatott.

Nagy iramban, kemény összecsapásokkal kezdődött a találkozó, de igazi helyzet csak a 8. percben alakult ki. A lesre játszó védők közül Vela lépett ki, de kissé kisodródva méterekkel a kapu fölé lőtt kapásból.

Néhány perccel később Franco szép cseleket mutatott be a francia tizenhatosnál, csavarása nem sokkal kerülte el a kaput, majd a felfutó Salcido lőtt a bal kapufa mellé. A franciák többet birtokolták a labdát, de Mexikó veszélyesebben játszott.

A 30. percben sérülés miatt le kellett cserélni Velát, Barrera folytatta helyette. Rögtön helyzetbe is került, egy bal oldali beadásra egyszerre érkezett Llorisszal, a francia kapussal, bátran ütköztek a levegőben, a labda végül a kapu mellé pattogott.

Hiába támadta végig Franciaország ez első félidőt, Mexikó önfeláldozóan védekezett. Még azelőtt megakasztották a rohamokat, hogy igazi helyzet alakult volna ki, a társak rendre kisegítették egymást.

Franciaország - Mexikó összefoglaló

A második félidő első eseménye Malouda középre tartó bombája volt, Perez kapusnak kapaszkodnia kellett, hogy szögletre mentsen. Pár perccel később Ribéry próbálkozott a balösszekötő helyéről. A mexikóiak Marquez révén válaszoltak, több veszélyes beadás után 30 méterről küldött vissza egy kifejelt labdát.

A 64. percben megérdemelten szerezte meg a vezetést Mexikó. A lesreállítással próbálkozó francia védők közül sokadszorra léptek ki mélységi passzal a támadók, a fiatal Hernandez teljesen egyedül vezethette kapura a labdát, elfektette Llorist is, és higgadtan az üres kapuba gurított.

Nem tudott váltani a francia válogatott, rendre elrontották az utolsó passzokat, minimális ötlet sem volt a játékukban.

A 78. percben megduplázta előnyét Mexikó. Barrera ellenállhatatlan lendülettel tört be a tizenhatoson belülre, Abidal becsúszó szereléssel próbálkozott, de nem találta el a labdát, a támadó pedig átesett a lábán. A megítélt büntetőt Blanco laposan, nagyon pontosan lőtte a jobb alsó sarokba, Lloris hiába érezte az irányt, nem volt esélye. Blancót nem zökkentette ki, hogy a franciák végig szövegeltek neki.

A végjátékot is rendkívül magabiztosan hozta le a közép-amerikai csapat, a harmadik góljuk inkább benne volt a meccsben, mint a vergődő francia csapat szépítése.

Több nagyszerű egyéni teljesítmény is volt a csapatban, Salcido, Franco és Barrera is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Mexikó nagyon taktikusan játszott, szép, okos futballal megalázó vereséget mért az tűz és elképzelés nélkül robotoló francia válogatottra.

A csoport utolsó körében Mexikó–Uruguay párosítás lesz, egy döntetlennel mindkét csapat továbbjut, ezzel nagyon nehéz helyzetbe került Raymond Domenech és csapata.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Mexikó meccsei
ArgentínaMexikó 3-1 06.27., 20:30
MexikóUruguay 0-1 06.22., 16:00
Franciao.Mexikó 0-2 06.17., 20:30
Dél-AfrikaMexikó 1-1 06.11., 16:00
Franciaország meccsei
Franciao.Dél-Afrika 1-2 06.22., 16:00
Franciao.Mexikó 0-2 06.17., 20:30
UruguayFranciao. 0-0 06.11., 20:30
A B C D E F G H
    M Gy D V Lg Kg P
1. Uruguay 3 2 1 0 4 0 7
2. Mexikó 3 1 1 1 3 2 4
3. Dél-Afrika 3 1 1 1 3 5 4
4. Franciao. 3 0 1 2 1 4 1