Feltámadt Torres és a Liverpool
A nemrég még kieső helyen álló Liverpool meccsről-meccsre jobban játszik. Csütörtökön az Európa Ligában a Napolit verték meg a második félidőben beálló Gerrard mesterhármasával 3-1-re, a jó sorozatot a Chelsea ellen is folytatták. Bár a vendégcsapat volt fölényben a mérkőzés elején, mégis a Liverpool szerzett gyorsan vezetést.
A 11. percben Kuyt hosszú indítására Torres lépett ki jól a védők mögül, és a kapuba emelt. Ekkortól a Liverpool vette át az irányítást, sorra alakítottak ki helyzeteket. A 44. percben ismét Torres volt eredményes. A félpályánál labdát vesztett a Chelsea, Meireles a bal oldalon felfutó Torreshez passzolt. A spanyol a kapu felé tört, és a tizenhatoson belülre érve a kimozduló Cech mellett a jobb alsó sarokba csavart.
A második félidőben a Chelsea irányított, de nem tudott gól szerezni. A 85. percben a Liverpool kapusa többször is bizonytalankodott, kétszer is elveszítette a 16-oson belül a labdát, de a kapufa és egy védő megmentette a góltól. A 93. percben Maxi Rodriguez növelhette volna a Liverpool előnyét: lecselezte védőit, Cech-et is, de inkább feldobta magát, minthogy kapura lőjön.

A bajnokság harmadik helyén álló Arsenalnak egy győzelemmel esélye lett volna befogni a második Manchester Unitedet, de egy kapushiba miatt még a döntetlent sem tudták hozni. Fabianski az első félidő végén borzasztóan jött ki, és Carroll könnyedén fejelt mellette a kapuba.
A Manchester City két vesztes mérkőzés után tudott újra nyerni. Mario Balotelli már az első félidőben eldöntötte a West Bromwich elleni meccset, a 20. és a 27. percben is gólt szerzett. Két sárga lapot is begyűjtött hasonlóan rövid időn belül: az 58. percben egy rossz belépőért kapott, a 63.-ban Mulumbut próbálta megrúgni a földön, kiállították.
-
2010.11.07., 16:00 Premier League, 11. forduló.
0 − 2 (0 − 2) WBA – Man. City
részletekGól:
- Balotelli (2)
-
2010.11.07., 14:30 Premier League, 11. forduló.
0 − 1 (0 − 1) Arsenal – Newcastle
részletekGól:
- Carroll
-
2010.11.07., 17:00 Premier League, 11. forduló.
2 − 0 (2 − 0) Liverpool – Chelsea
részletekGól:
- Torres (2)
