Mourinho: Néggyel is nyerhettünk volna

2010. október 20., szerda 11:17
A Real Madrid két perc alatt intézte el a Milant, a portugál edzőnek tetszett csapata játéka, fizikálisan, technikailag és mentálisan is helytálltak, csak akkor lenne elégedetlen, ha a gólarány is számított volna.

A Real Madrid két perc alatt két gólt rúgott a Milannak, ezzel gyorsan el is intézte a Bajnokok Ligája keddi játéknapjának rangadóját. José Mourinho szerint nagyon jó helyről várhatják a visszavágókat.

"Jól játszottunk, megérdemeltük a győzelmet, akár 4-0-ra is nyerhettünk volna. Nem azért győztünk, mert a Milan nem játszott jól, hanem mert mi nagyon jók voltunk. Minden sokkal könnyebb volt, mert jól kezdtünk, irányítottuk a játékot és gólokat lőttünk. A csapat fizikális, mentális és technikai felkészültsége tökéletes volt, főleg úgy, hogy két napja még a Malagával játszottunk. Ez egy kemény és erős csoport, nem fogjuk könnyen adni magunkat."

Allegri, a Milan edzője: "Ebben a pillanatban még nem látunk tisztán, elemeznünk kell a történteket. Azt hiszem, nem a megfelelően álltunk hozzá ehhez a találkozóhoz."

A Bayern München csak szerencsével verte a Kolozsvárt, tisztában van ezzel Luis van Gaal, a németek edzője is: "A szezonban eddig nem sokszor történt ilyen, de most hatalmas mázlink volt. A középpályánk jól működött, úgyhogy összességében azt gondolom, megérdemelten nyertünk" - nyilatkozta a meccs után a holland.

Az Arsenal 5-1-re verte a Sakhtar Donyecket, Wenger csapata ezzel három meccs után hibátlanul, 14-2-es gólkülönbséggel áll a csoport élén. "Könnyedén nyertünk, mert jó volt a csapatjátékunk. Azért lőttünk ennyit, mert a játékosaim technikailag nagyon képzettek."

A Roma hazai pályán kapott ki 3-1-re a Baseltől, Ranieri edző nem magyarázkodott a meccs után: "Fogalmam sincs, miért játszottunk így. Kérdeztem a játékosokat is az öltözőben, de ők sem tudtak rá válaszolni."

A Chelsea könnyen nyert a Szpartak Moszkva otthonában, a londoniak 2008-ban ezen a pályán vesztették el a BL-döntőt, most az akkor tizenegyest hibázó Anelka lőtte a másodikat. "Mindannyian tudjuk, mi történt itt majdnem három éve, de az most már a múlt" - nyilatkozta a francia csatár.

Az Ajax a francia Auxerre-t verte, ezzel első győzelmüket szerezték a G-csoportban.

A portugál Braga is megszerezte első győzelmét, a Partizan Beogradot verték 1-0-ra.

A Marseille a Zsolnát győzte le 1-0-ra.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől