Bundagyanús a tavalyi Újpest-Honvéd

2010. október 5., kedd 15:07
A bochumi ügyészség szerdán kezdődő perének gyanúsítottjai futballistákat és bírókat befolyásoltak.

A 2009 tavaszi Újpest-Honvéd bajnoki is szerepel azon meccsek listáján, amelyeket a tavaly novemberben kitört fogadási botrány szerdán kezdődő perének gyanúsítottjai befolyásoltak.

A vád szerint a négy német férfi 38 esetben, mintegy 370 ezer euró értékben vesztegetett meg futballistákat és játékvezetőket Magyarországon, Németországban, Belgiumban, Szlovéniában, Horvátországban és Svájcban.

A magyar NB I.-ből a 2009. április 24-én játszott és 3-0-ás hazai győzelemmel végződött Újpesti TE-Budapest Honvéd mérkőzést nevezi meg a német hírügynökség.

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa: "Hivatalos értesítést nem kapott a klub, így mi semmit sem tudunk erről. De amint ez megtörténik, azonnal reagálunk a fejleményekre.”

Kovács Zoltán, az Újpest FC sportigazgatója hasonlóképpen nyilatkozott: "Ahogyan az elmúlt másfél évben, úgy most sem kapott az Újpest FC semmilyen hivatalos, írásbeli értesítést, megkeresést. Ahogyan eddig, úgy a továbbiakban is nyitottak vagyunk az együttműködésre mindenkivel, aki ezeket az ügyeket kivizsgálja."

Kovács hozzátette, a bochumi ügyészség közleményéből nem derült ki, hogy melyik klubot, vagy játékost kereste meg a "nemzetközi fogadási maffia", esetleg van-e köze az ügyhöz a játékvezetőnek. Hangsúlyozta, ebben a formában ez a lista a hangulatkeltésre alkalmas leginkább, különösen úgy, hogy az Újpest FC nem kapott hivatalos értesítést, amelynek megérkezéséig a klub játékosai és alkalmazottai nem kívánnak nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) sajtófőnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy eddig a szervezethez nem érkezett hivatalos jelentés az üggyel kapcsolatban, amint megkapják, áttekintik, és megtárgyalják, hogy milyen lépéseket tesznek.

Két kiállítás, kihagyott 11-es

A 24. fordulóban játszott mérkőzésen a félidőben az Újpest Kabát Péter lövésével, kapufás góljával vezetett. A 38. percben az Abrahamot a 16-oson belül felrúgó Pollákot kiállították, a tizenegyest Hercegfalvi csúnyán fölé rúgta, nem egyenlítettek a vendégek.

A második félidőben Malone lőtt közelről gólt, húsz perccel később Rajczi feltartásáért Benjamin kapta meg második sárga lapját is, mindkét csapat 10 emberrel maradt. Az utolsó percekben Kabát szabadrúgásból lőtt újabb gólt, így alakult ki a 3-0-s végeredmény.

Az Újpest a győzelemmel (ez a tipp a fogadóirodáknál a másfeles szorzót sem érte el) négy pontra növelte előnyét a bajnokságban.

Újpest FC-Budapest Honvéd 3-0 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 9000 néző, V: Fábián  
gólszerzők: Kabát (12., 86.), Malone (50.)
kiállítva: Pollák (38.), illetve Benjamin (68.)
sárga: Tisza (43.), Malone (50.), ill. Benjamin (22., 68.), Debreceni (26.)  
Újpest:
Balajcza - Dudic, Mijadinoski, Pollák, Malone - Simek (Simon, 75.), Bozic, Stokes, Tisza (Bori, 64.) - Kabát, Rajczi (Wilson, 88.)
Honvéd:
Rabóczki - Vukmir (Lungu, 84.), Debreceni, Smiljanic, Filó - Abass (Dobos, 87.), Benjamin, Hidi, Moreira - Abraham (Diego, 77.), Hercegfalvi

A mostani ügyben a Bundesliga 2-ből az Augsburg-Osnabrück (2009. április 17., 3-0) is érintett, a meccsen Torghelle Sándor, a hazaiak csatára is szerepelt, Szabics Imre csere volt.

Az ügyészség szerint összesen 15 német másodosztályú találkozót bundáztak meg, a szlovén és a horvát élvonalból egy-egy, Svájcból hét, Belgiumból pedig három második vonalbeli meccset befolyásoltak. Egy Európa Liga-mérkőzés, a 2009 novemberében játszott FC Basel (svájci)-CSZKA Szófia (bolgár) is szerepel a listán.

A Der Spiegel szerint az ügy fővádlottja a 55 éves Nürettin G., aki összesen 158 meccs befolyásolásában gyanúsított. Két társa mellett a Schweinfurt egy korábbi labdarúgója, Kristian S. is a vádlottak között van, akit egy korábbi fogadási csalási ügyben 8400 euróra ítéltek.

Tavaly novemberben a bochumi államügyészség jelentette be, hogy a gyanú szerint kilenc ország - köztük Magyarország is - érintett a legújabb fogadási botrányban, amelynek felgöngyölítésében kezdettől fogva közreműködik a saját vizsgálatot is folytató európai sportági szövetség (UEFA). Az UEFA az előzetesen gyanúsnak talált több mint negyven mérkőzés közül tovább vizsgál hét nemzetközi kupatalálkozót - többek között a Fenerbahce-Budapest Honvéd Európa Liga-selejtezős párharc július 30-i első, isztambuli mérkőzését (5-1) -, és a Honvéddal együtt összesen öt klubot nevezett meg érintettként.

Az UEFA idén júniusban Mészáros Norbertet 2011 végéig, míg Vukasin Poleksicet 2012. június 30-ig eltiltotta, mert az európai szövetség szerint a bajnok és Magyar Kupa-győztes Debrecen két játékosa nem tett eleget a jelentési kötelezettségének, amikor megpróbálták őket megvesztegetni.

Kommentek

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől