Felesleges még a feljutásról álmodozni

2010. október 4., hétfő 13:44
Buzsáky Ákos sérülése után visszaverekedte magát a Queens Park Rangersbe, idén gólt még nem lőtt, védekezőbb felfogásban játszik, mint eddig. A lelkét kihajtja, lépni is alig bírt az egyik bajnoki után.

A Queens Park Rangers tíz meccsből huszonhat pontot szerzett, vereség nélkül, két döntetlennel vezeti az angol másodosztályt.

000 Par2790863

A csapat irányítója, Buzsáky Ákos a Crystal Palace ellen is kezdő volt, kevéssel a vége előtt cseréltek le, így a drámai hajrából kimaradt. A Palace ugyanis a 90. percben egyenlített, de Helguson három perc múlva megszerezte a győztes gólt.

Buzsákyék most végre úgy kezdték a szezont, mint akikkel végig számolni kell a feljutásért. Flavio Briatore tulajdonos még évekkel ezelőtt kijelentette a játékosok előtt az öltözőben, hogy ez a klub élvonalbeli lesz, de azt nem tudja, hogy azokkal a játékosokkal-e, akiknek a beszédet tartja. Buzsáky Briatore személyes kérésére került a klubhoz.

„A védelmünk működik most jól, tíz forduló alatt ez volt a második olyan meccsünk volt, amelyiken gólt kaptunk. Van egy szenzációs jobbhátvédünk, Walker, aki a Tottenhamtől érkezett kölcsönbe, és csak ámulok, miket csinál, és milyen sebességgel. A két középső védő is jól mozog egymás mellett, jól helyezkednek."

"Átütőek vagyunk, de nagyon hosszú a szezon, még a negyedén sem vagyunk túl. Álmodozni felesleges, abban bízunk, hogy ez a lendület nagyon sokáig elrepít minket. Otthon most már tartanak tőlünk, nehezen nyílnak majd ki, talán az idegenbeli meccseink valamelyest könnyebbek lesznek, mert akkor a hazai csapatnak mégiscsak támadni kell ellenünk."

"A sérülésem után jól visszajöttem, az első két fordulóban még nem neveztek, utána négyszer nem voltam kezdő, szeptember közepén vettem vissza a helyem. Most még ott tartok, hogy erőben fel kell vennem a versenyt a többiekkel, pár hete is begörcsölt mindkét vádlim, lépni alig bírtam a meccs végére."

"Egyelőre még technikában nem tudok kitűnni, de ha jobb erőben leszek, akkor eljutok odáig is. A legfontosabb az, hogy játszom, még ha nagyon sok közöm nincs is a támadójátékhoz, hetven százalékban ugyanis védekezem. Ha jobb erőben leszek, ez az arány is változni fog. Az edzőnk a tipikus szigetországi stílus híve, engem a védekezés mellett azzal bízott meg, hogy a csatárokra fellőtt, és a párharc után lecsorgó labdákat szedjem össze, hogy abból második szándékkal újra meg tudjunk indulni. Nem keveset kell futnom."

Buzsákyt Egervári Sándor kapitány a bő keretbe sem hívta meg a soron következő válogatott meccsekre, pedig a futballista úgy érzi, tudott volna segíteni.

Shopline

OnGo beszámolók