Jobb Mainzban játszani, mint a Realnál ülni

2010. szeptember 26., vasárnap 21:49
Szalai Ádám, a Bayern München ellen győztes gólt szerző Mainz csatára a ZDF televíziónak nyilatkozott, a Real Madridban töltött két és fél évet nem bánja, de Raúl és Nistelrooy barátságánál fontosabb az, hogy rendszeresen játsszon.

A pillanatnyi sikert élvezve, de reálisan nyilatkozott a ZDF televízió Das Aktuelle Sportstudio című műsorában szombat késő este Szalai Ádám, a Bundesliga-első Mainz 05 csatára.

"Nagyon jó, hogy az élen állunk, de tudjuk, hogy ez nem marad örökre így. Minden csúcs után jöhet hullámvölgy, ezzel természetesen mi is tisztában vagyunk. Mindenesetre megteszünk mindent annak érdekében, hogy minél tovább tartson ez az állapot" - mondta a 22 éves játékos.

A ZDF mainzi stúdiójába két csapattársával, Lewis Holtbyval és Andre Schürrlével érkező Szalai januárban került a Real Madridtól Mainzba. Eleinte sérült volt, emiatt ritkán kapott játéklehetőséget, de az utóbbi meccseken már kezdőemberként szerepel Thomas Tuchel csapatában. Ezt pedig gólokkal hálálja meg, mint tette legutóbb szombaton a Bayern ellen Münchenben elért 2-1-es győzelemnél.

A Madridban eltöltött két és fél évet nem bánja, de nem is sírja vissza. Igaz, hogy jó barátságba került Raúllal, Metzelderrel és van Nistelrooyjal, de a lényeg nem ez. "Ha ez ember nem kap játéklehetőséget, és állandóan csak a kispadon ül, akkor mindenképpen jobb, ha olyan klubhoz szerződik, ahol rendszeresen játszhat. A Bundesliga igazán nagyszerű hely" - jelentette ki a ZDF sportműsorában Szalai Ádám.

A német tv-adókban már kultikus jelenetnek számít egy-egy mainzi találat után a fenti három játékos látványos gólöröme: a szögletzászlóhoz futva egy gitár-dob-énekes felállású popegyüttest imitálnak. A ZDF műsorvezetőjének a kérdésére, vajon mi lesz a trióból Holtby és Schürrle nyári távozása után, Szalai Ádám mosolyogva válaszolta: akkor szólóban folytatom tovább, dobolás mellett énekelni és gitározni is én fogok.

Holtby és Schürrle biztosan megy Mainzból

A mainzi csapatnak valóban szenzációsan megy idén a játék, kérdés, mi lesz jövőre. A gólerős csatárhármasból 2011 nyarán valószínűleg csak a magyar támadó marad a piros-fehéreknél. A 20 esztendős Holtbyt ugyanis csak egy évre adta kölcsön a Schalke 04, a 19 éves Schürrlét pedig máris megvette a Bayer Leverkusen - sajtóhírek szerint 8-10 millió euró közötti összegért. A pénz jól fog jönni Mainzban, hiszen javában folyik a város új stadionjának az építése, ez pedig nem olcsó.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....