Beckham öt hónap után visszatér

2010. szeptember 10., péntek 11:18
Az angol középpályás Achillese márciusban szakadt el, a vb-t is kihagyta, mostanra felépült. Több pihenést tervez, tavasszal nem szerződik Európába.

A vártnál korábban, akár már szombaton pályára léphet David Beckham, a Los Angeles Galaxy középpályása. Az angol Achillese márciusban szakadt el, súlyos sérülése miatt a dél-afrikai világbajnokságot is kihagyta, kérdéses volt, futballozhat-e még valaha.

”Az elmúlt időszak még jobban rádöbbentett, mennyire szeretem ezt a játékot. Még nem vagyok kész arra, hogy visszavonuljak”. Beckham 35 éves úgy érzi, néhány évig még biztosan tud magas szinten teljesíteni, csak a szünetekre kell figyelnie, a szervezete a korábbiaknál jobban igényli a pihenést.

Az MLS-szezon vége után nem szerződik Európába, az elmúlt két évben ugyanis tavasszal az AC Milanban szerepelt kölcsönben.

„Az utóbbi években nagy gázt adtam, ezért is sérültem meg. Most az a cél, hogy jobban figyeljek magamra és a fizikai állapotomra. Nagyon jó lenne most három hónapra elutazni a Seychelle-szigetekre, de a fiaim iskolába járnak, így nem megyünk sehova.”

Beckham a Columbus elleni hazai meccsen térhet vissza a Galaxybe, 90 percet még biztosan nem tud vállalni, legvalószínűbb, hogy csere lesz.

Az MLS alapszakaszából már csak hat forduló van hátra. A tavalyi nagydöntős Galaxy biztos továbbjutó helyen áll, csak rosszabb gólkülönbségével második a nyugati főcsoportban a Real Salt Lake mögött. A két főcsoportból az első négy jut tovább, kieséses rendszerben a két győztes játszik a bajnoki címért.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől