Elutasították a debreceniek fellebbezését

2010. szeptember 9., csütörtök 09:53
Polekszics és Mészáros továbbra sem játszhat bundaügyben kapott eltiltása miatt, de az UEFA újabb kedvezőtlen döntése után a Debrecen a Sportdöntőbírósághoz fordul.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elutasította a DVSC beadványát, érvényben marad a klub két játékosának, Mészáros Norbertnek és Vukaszin Polekszicsnek a bundaügyben kiszabott eltiltása.

Mészárost 2011 végéig, Polekszicset 2012. június 30-ig tiltotta el júniusban az UEFA fegyelmi bizottsága, miután a testület szerint nem tettek eleget kötelezettségüknek, amikor nem jelentették, hogy megpróbálták őket megvesztegetni.

Vukaszin Polekszics arra hivatkozott fellebbezésében, hogy a kísérletet elhárította, továbbá bizonyítottan nem történt semmiféle fogadási csalás. Mészáros Norbert azt akarta igazolni a feljebbviteli eljárásban, hogy egyáltalán nem került kapcsolatba mérkőzést befolyásolni szándékozó személyekkel.

Az UEFA fellebbviteli bizottsága szerdán egész nap Polekszics és Mészáros fellebbezésével foglalkozott – írta az nb1.hu

A tárgyalásra Vladan Filipovics, valamint a két fellebbező, Polekszics és Mészáros, illetve Kiss Zoltán, Dombi Tibor és Djordje Pantics érkezett, Szilágyi Sándor klubvezetőt két ügyvéd és egy tolmács is elkísérte.

Szilágyit, a DVSC hivatalos képviselőjét be sem engedték a tárgyalóterembe, de hosszas egyeztetés után azért annyit sikerült elérni, hogy mindkét ügyvéd részt vehessen a kihallgatáson. Mészáros és Polekszics végigülte a tárgyalást, bár egyetlen kérdést sem tettek fel nekik.

Végül a bizottság úgy döntött, helyben hagyja az ítéletet, amellyel a debreceni küldöttség nem értett egyet, így a tárgyalás a lausanne-i székhelyű Sportdöntőbíróság előtt folytatódik.

A Debrecen közleménye sajnálatosnak nevezi a döntést, "amelyet egyetlen tanú vallomására alapozva hozott meg a fegyelmi bizottság". A DVSC kiemeli, hogy nem a klub, hanem a futballisták adtak be fellebbezést, mivel az egyesület nem érintett az ügyben.

A UEFA szerint a játékosok a Fiorentina elleni 2009. október 20-i, Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt nem tettek eleget bejelentési kötelezettségüknek. A Puskás Ferenc Stadionban rendezett meccset 4-3-ra nyerte az olasz csapat. 

Minden idők

Lebüntették, mert nem adott büntetőt
A brazil bírót fellökték, körbevették, a rendőrök szedték le róla a reklamáló játékosokat.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok