MLSZ: Lehettek rendezési hibák
Kedden az újpesti Szusza Ferenc stadionban játszotta első hazai Eb-selejtezőjét a futballválogatott. A kezdés előtt tíz perccel mintegy háromezer szurkoló érkezett a pálya Mildenberger utcai bejáratához. Nem nyitottak ki minden kaput, a beléptetés elhúzódott, a meccs 20 perce ment, mikor még ezrek vártak a bejutásra.
A beléptetést intéző Walton Security emberei földre rántottak, és összevertek egy szurkolót, aki megkérdezte az őrző-védőket, miért nem nyitják ki a kapu másik felét, hisz vannak elegen.
Pajor-Gyulai László, az MLSZ szóvivője elmondta, a válogatott meccsét az U21-esek utolsó Eb-selejtezője miatt tolták el 20 óráról 20.30-ra. Az olimpiai csapat meccskezdése kötött volt, az UEFA ragaszkodott hozzá, hogy az összes selejtező egyszerre, 17 órakor kezdődjön.
A futballszövetség kérte a drukkereket, hogy a szigorú biztonsági intézkedések miatt korán menjenek: "Azok az idők már elmúltak, amikor elegendő tíz perccel a mérkőzés előtt kiérkezni a stadionba". Az Üllői útról Újpestre átérő szurkolók azonban a kezdés előtt kevéssel érkeztek meg, ebből lett a torlódás.
"A stadionbejárásnál szóltunk, hogy egyszerre sokan fognak érkezni, a biztonságiak azt mondták, felkészültek rá. Az UEFA-ellenőr szigorú - egy petárda például tízezer svájci frankba kerülne az MLSZ-nek -, de a moldáv-meccsen jónak tartotta a rendezést."
"A szövetség biztonsági bizottságának titkárától úgy tudom, minden kapu nyitva volt, a beengedés gyorsítása érdekében biztonságiakat csoportosítottak át a stadion másik oldaláról."
"A rendezvényért az MLSZ felel, a szövetség észleli a szurkolók észrevételeit, nincs mellébeszélés, nem söpörjük szőnyeg alá a problémát. Beszélni fogunk a rendezőkkel, az alvállalkozókkal, a biztonsági szolgálattal. Lehettek rendezési hibák, de a rossz szurkolói szokások, és a stadion rossz infrastruktúrája is oka az ilyesminek."
A futballválogatott Rudolf és Koman góljaival 2-1-re verte Moldovát, két meccs után három ponttal negyedik a hatcsapatos csoportban, következő mérkőzését október 8-án, hazai pályán San Marinóval játssza.

Kommentek
2010.09.08 15:12:20Johnny Tinenbalm
"a rossz szurkolói szokások, és a stadion rossz infrastruktúrája is oka az ilyesminek."
igen? egy kérdés normális hangnemben történő elsütése az "rossz szurkolói szokás" vagy "a stadion rossz infrastruktúrája"?
az, hogy egy egyszerű kérdésért izomagyúak vkit elvernek, annak a "rossz szurkolói szokás" vagy "a stadion rossz infrastruktúrája" az oka?
2010.09.08 15:15:49r123
Na, meg az apád f*szát te szóvivő! A Mildenberger utca felől már a kezdés előtt 20-25 perccel is óriási tumultus volt és a kétszárnyú nagy kapu egyik fele (mondom FELE) volt nyitva !!! A motozásra hivatkozni? Több mint vicces, aki jár meccsre tudja mennyire lehet ezt komolyan venni.. Komolyan mondom addig fogják feszíteni a húrt akár a Népstadionnál, akár máshol, h egyszer vhol kitör a pánik és agyontaposnak pár embert, aminek persze felelőse nem lesz..
2010.09.08 15:16:44Fotos
"Walton Security emberei"
Honnan veszed Zoli, hogy a Walton emberei voltak ? Az egy dolog, hogy ok biztositottak a rendezvenyt, de a TCS csapata is ott volt (Hungary felirat a bomber hatuljan). Azok, akik a Grazi szurkolokat viperaval es zokniba tekert billiard golyokkal csepeltek. Tessek utanajarni egy kicsit a temanak talalas elott...
2010.09.08 15:19:55Nyersike
a Szuszaban mindig ez van/volt, akarhany valogatott meccsen voltam eddig, tehat ez nem ujdonsag
az, hogy agyonvertek valakit az meg csak emlitesre se melto, mi?
2010.09.08 15:20:36Fotos
"Lehettek rendezési hibák, de a rossz szurkolói szokások, és a stadion rossz infrastruktúrája is oka az ilyesminek."
Igencsak rossz szurkoloi szokas, hogy valaki mindket meccset meg akarta nezni, bekeben, nyugalomban.
Meg szerencse, hogy nem rendezhettunk VB-t meg EB-t! Ket meccset nem bir az MLSZ rendesen/osszehangoltan megszervezni.
2010.09.08 15:20:52Nyersike
a Szuszaban mindig ez van/volt, akarhany valogatott meccsen voltam eddig, tehat ez nem ujdonsag
az, hogy agyonvertek valakit az meg csak emlitesre se melto, mi?
2010.09.08 15:21:44hagyma
az tenyleg rossz szurkoloi szokas, hogy a barom az egyik meccsrol atmegy a masikra es nem tud repukni, vagy nem haggya ott felidoben
ezeket meg is kell ruhazni
tanuljon rendet es jo szurkoloi szokast
/az UEFA ellenor nem a bejaratnal allt es nem a beleptetest figyelte mikor mar ment a meccs/
2010.09.08 15:24:51hagyma
egyebSt ez a Pajor igen osztotta az MLSZ-t mikor meg Nemzeti sportos volt csak
most meg beszel hulyeseget a
dehat onnan kapja a peztet
2010.09.08 15:29:03Riffa
"de a moldáv-meccsen jónak tartotta a rendezést."
Valószínűleg azért, mert nem ő várt egy órát, hogy bejusson a stadionba.
Ez egy vicc volt. Jó ideje kint vagyok minden hazai meccsen, de most egy darabig nem fogom erőltetni. Többezres jegyekért, 35 perccel kezdés után jutottunk be a stadionba, úgyhogy nem volt 10000 néző sem a meccsen. Tényleg ne rendezzünk inkább EB-t/VB-t mert hatalmas égés lenne.
2010.09.08 15:44:28ezittenkéremmagyarország
"a rossz szurkolói szokások", aha, mé nem ül otthon a barom, mé kell pénzt szórni az ilyen marhaságokra mint válogatott, meg emelesz he?
"a stadion rossz infrastruktúrája" na ez a másik, tessék mondani ki költött erre a pályára milliárdokat 2001-2002 környékén? ha nem tudnak egy rohadt stadiont átépíteni, tessék kimenni külföldre és tájékozódni, kérdezni, fényképezni, tanulni, tehetségtelen bagázs....
2010.09.08 15:47:48RenegadE
Mi ott voltunk meccs kezdése előtt FÉL órával, és bejutni csak a második felídőre tudtunk, a kapu csak az egyik odlala volt nyítva végig. Hazudoznak össze-vissza,a k*cs*g TCS bulldogok a főbikájkukkal egyutt( Remélem valaki egyszer lelovi ezt a bunkot) egyfolytában ugattak a szukrolóknak.
2010.09.08 15:48:43Janovszki Zsolt
Bazz az rossz szurkolói szokás, hogy valaki megnézi az U21-es meccset, és utána látni akarja az A válogatottat is? Miről beszélnek ezek?
2010.09.08 15:48:58netuddki2
Eddig is kész kínszenvedés volt bejutni a válogatott meccsekre a Puskás stadionba, de úgy gondoltam, Kisteleki bandájának távozása után talán sikerül megoldani az új MLSZ vezetőknek ezt a nem túl bonyolult feladatot... Tévedtem. Túl azon, hogy a tömeg kezelhetetlenné válik és összetaposhatják az emberek egymást és a kisgyerekeket, zavaró, hogy magukat értelmes embereknek tartó rendezők nem tudnak felkészülni a beléptetésre
2010.09.08 15:49:40Bálna_
Egyszerűen hazudnak. Nyolckor jöttem el a stadiontól (jégkorong-edzésen voltam), már akkor óriási tömeg volt a hátsó bejáratnál, ami csak félig volt nyitva, és egyszerre csak egy-két ember tudott bemenni rajta. A tömeg pedig folyamatosan érkezett, azt csodálom, hogy csak 20-25 perccel maradtak le a meccs elejéről, annyian voltak. Az illetékesek ássák el magukat, a verekedős biztonságiakkal együtt.
2010.09.08 15:49:49Kivlov
Kalap sz*r az egész újpesti cucc!
Mi a f*sznak van a tető, ha beesik alá az eső???
Arról nem beszélbe, hogy a kapu mögé egy lépcsőn lehetett felmenni, akármelyik részére mentél a szektornak. Vicc.
Azt már lassan megszokjuk, hogy nincs szesz válogatott meccsen. ??? A szervezők önmaguk ellenségei???
Féreg mlsz…
2010.09.08 15:50:12sááá
TCS. ennyi.
2010.09.08 15:51:38GiveItAway
Jár még valaki meccsre? Ezek után?
2010.09.08 15:52:34El Paso-i macho
Barcelonaban, Madridban, Münchenben is annyi rossz szurkolói szokás van, hogy 50.000 szurkoló kezdés előtt húsz perccel még kint sörözik a stadion körüli kocsmákban.
És mégis mindenki bejut a kezdésre.
Nem néznek rád balhéra vágyó feltüzelt "biztonságiak", pedig ua. a motozás, mint itthon.
A rossz futballvezetői szokások miatt itthon ez még sokáig így lesz.
2010.09.08 15:53:29GiveItAway
A TCS mit rövidít? Tudatlan vagyok.
2010.09.08 15:56:25RenegadE
Tapló Cigány Seggfejek
2010.09.08 15:57:58lebowski71
Pont a rossz infrastruktúrájú stadionban kellett rendezni ja. Jó nagy fasz ez !
2010.09.08 16:00:31sziddhárta
Olvastam valahol ilyet is, hogy újabb biztonságiakat csoportosítottak át. Kérdem én minek? Így is túl sokan voltak, akik úgymond biztosítottak - magyarul álldogáltak vagy verekedtek. egy folysón engedtek be és annyira komoly biztonsági ellenőrzés volt, hogy meg sem motoztak (nem mintha hiányzott volna). Milyen komoly biztonségi átvizsgálásról lehet szó, amikor sem fémdetektor, sem csomaátvilágító, sem női biztonságiőr (akik a nők átvizsgálását végezhetné) nincs biztosítva a belépésnél.
A fentieken kivül megfontolandó az MLSZ részéről, hogy a válogatott meccseket az MTV közvetítse, a biztosítását a magyar rendőrség végezze.
2010.09.08 16:00:37sertésszamba:-/ malacmambó
ez valami magyar virtus lehet. kicsit sorban állok, majd jól megveretem magam... egyébként még szeretem a focit is ÉS MINDEZT ELŐRE KIFIZETEM HeHehe...
2010.09.08 16:03:16kot123
Nem szabad mérkőzésre menni akkor nem lesz gond tragédia az új MLSZ is
2010.09.08 16:09:28min
Rossz szurkolói szokások!hahahaha
Bocsánat, hogy egyáltalán kilátogatnak a szarkupac focimeccsekre.
2010.09.08 16:11:09sanya18
A "rossz infrastrukturáról" részben az mlsz is tehet - hiszen a felújításnál nyilván ott volt, beleszólt a tervekbe; a stadionválasztásról meg főleg. Szintúgy a biztonsági cég kiválasztásáról.
Én inkább maradok otthon és nézem tv-ben a meccset. Az elborult agyú biztonsági-nak csúfolt főemlősök nem vernek agyon és még sör is van. Az hogy az mlsz-nek ez 2-3-5-10 ezer forint minusz az nem érdekel már.
Ha a foci üzlet, tessék úgy is foglalkozni vele. Ha az ember vásárol 1 szolgáltatást, azért kapni is szeret valamit, normális körülményeket, tiszta wc-t, szórakoztató játékot. Olyan fodrászhoz se járnak az emberek ahol kosz van, és csak a 0-ás gépet ismeri a "dógozó". (A mozi, színház vonalat fel sem merem hozni, mert arra az a válasz hogy nem ugyanaz a célközönség - aha persze.)
2010.09.08 16:11:25Thargoff
TCS = Tóth Csaba, volt huligán, most biztonsági céget vezető ember
2010.09.08 16:12:02belga6
"a stadion rossz infrastruktúrája is oka az ilyesminek"
Akkor miért ott rendezitek a meccset, te fasz?
2010.09.08 16:23:39spajder
Aki jár a Szuszába és jár meccsekre - legyen az Újpest vagy - válogatott - tudhatja, hogy mindig szarul oldották meg a kiemelt meccsek biztosítását. A jobban kezelheti Megyeri út felé esik a vendég szektor, ezért minden alkalommal az elképesztően szűk Mildenberger utca felől kell bejutni több kordonon keresztül. Mivel ismerem a terepet és a szervezést, ezért sokszor 1-1,5 órával kezdés előtt érkezem és ekkor sem megy zökkenőmentesen.
Sajnálatos, hogy ennyire telik ma Magyarországon, hogy egy rohadt rendezvényt sem sikerül megszervezni, úgy hogy az emberhez méltó legyen.
Külön sajnálatos, hogy a válogatott meccseknek teljesen más a közönsége, mint a bajnoki meccseknek. Vidékről, családdal érkező emberek tízezreket költenek szórakozás reményében és ezt kapják.
2010.09.08 16:31:03Kivlov
"Aki jár a Szuszába és jár meccsekre - legyen az Újpest vagy - válogatott - tudhatja, hogy mindig szarul oldották meg a kiemelt meccsek biztosítását."
egy magyar-moldáv kiemelet meccs? hoppá. akkor mi lesz a SanMarino a Puskásban? :)))
2010.09.08 16:35:06redlands
Barcelonaban volt szerencsem egy "atlagos" bajnokira elmenni, 67 ezer nezo volt, olyan 3/4 haz. 10 perc alatt a kapun belul voltam es a kapukat meccs elott fel oraval nyitottak csak ki, addig ott varakoztunk bekesen a keriteseken kivul. Ja, hogy kb ezer bejarat volt? Es nem bikanyaku izomagy bunozok a securitisek, hanem hetkoznapi emberek, akik gyorsan es pontosan vegzik a dolgukat? HJa, hogy ott TENYLEG SZORAKOZNI megy az ember egy meccsre? Aaa, hagyjuk ezt. Ami nem megy, azt ne eroltessuk, a focit, meccs-szervezest, semmit se.
2010.09.08 16:39:56kot123
Hát ez az ez még nem európa majd lesz mert a vezető is ezt akarja csak még nem tudja milyen hosszú az út
2010.09.08 16:47:16szemeteske
"Mi akarunk olimpiát rendezni? Előbb egy normális hétköznapot kéne összehozni végre!"
2010.09.08 16:57:01fabot
"beszélni fogunk a rendezőkkel" - mi ez a ködösítés?! Egyáltalán, hogy a büdösbe képzelik, hogy csak a sajtóból értesülnek a saját rendezvényükön történtekről? Anyaszomorító amatőr BANDA. Persze, attól még a Telki központban növesztik a zsírjukat, ahhoz van eszük ezeknek a nyulaknak. Nyilvános korbácsolást az ilyeneknek...
2010.09.08 16:58:27Autószerető
Persze, a szurkoló a hülye...
2010.09.08 17:06:58fantomasson
A futballszövetség rosszul tudja hogy minden rendben volt,a szóvivő úrral együtt.Teljesen hibás rendezés volt undorító hátborzongatóan uninteligens rendezőkkel.Mindenkit arra bíztatok kérjen kártéritést az MLSZ-től,mert ezek egyértelmű szervezési hiányosságok voltak.Én a magam és három barátom nevében kártéritést foganositottam ellenük,a fogyasztóvédelmhez fordulva!!Mindenki tegye meg,hogy ne tudjanak minket hülyének nézni iskolázatlan pitbullok!!Ezt a levelet küldtem ma az MLSZ-nek és a fogyasztóvédelemnek:LÁSD következő komment!
2010.09.08 17:07:28noorr
Voltam a DVSC-Basel BL meccsen az Újpest pályán. Ugyanez volt. Megkerültették velünk fél újpestet. Persze egyértelmű választ (hol lehet bejutni?) egy ember sem adott. Össze-vissza mentünk, amerre ment a tömeg.
Nem adnék nekik ezentúl nemzetközi meccseket. Rendezzék csak a saját kis honi derbiket.
2010.09.08 17:08:37don.martino
esküszöm nem csipem a rendőröket, de a kormánynak mlsz-nek egy ötlet elég lenne ahhoz, hogy rendőrök biztositsák a válogatott meccseket, sokkal jobb lenne, ezek barmok, és más szekus cég itt nem fog szóhoz jutni, tcs-ék tul sok infót felszedhettek amég a húsos fazék közelébe voltak, egyébként már rég eltakaritották volna őket a ..... egyedüli megoldásként a rendőrséget látom..
2010.09.08 17:13:53frangepán
Ez tényleg gusztustalan..."rossz szurkolói szokások"...igen sajnos meg van az a rossz szokásom, hogy kimegyek meccsre. 20.00 órától vártunk a bejutásra, több család visszafordult, mert a gyerekek rosszul lettek. A biztonságiak csak ordítottak, 50-en csak álltak és néztek "okosan" A szóvivő arcáról nem sül le a bőr, a hazudozás miatt?????
2010.09.08 17:15:34koszos
Nézzünk már szét hogy máshol hogyan rendeznek meg egy ilyen eseményt! Felháborító! Gyerekek és nők álltak a tömegben, ezrek tolongtak kint, mint a heringek és az agyatlan kopasz állat a bejáratnál azt mondogatta üvöltve, hogy ne nyomd a másikat! A középkorú kolléganőmet, mert rá merészelt kérdezni a helyzetre, lekurvázták. Mondtuk, hogy a tömeg egyre jobban nyomul befelé, mert fél órája megy a meccs, erre azt válaszolta egy másik (üvöltve a beérkező szurkolóknak): "Jöjjenek! Mindenki meg lesz b...va!" Így ki akar többet meccsre menni? Aki szereti, hogy lekurvázzák, vagy meg akarja veretni magát, vagy csak a meccs felére kiváncsi? Korábban kell kijönni? Mi ez reptér? Ez egy focimeccs bm. Moziba is órákkal előbb mentek? Tiszta balkán, csak ott jobban fociznak...
2010.09.08 17:15:41jazzcool
valóban, legalább a válogatott meccseit biztosíthatnák a rendőrök, az ugyanis nem magánklub. Pajor pedig lehetne visszafogottabb.
2010.09.08 17:16:14frangepán
fantomasson!!! Csatlakoznék hozzátok a cimborámmal...sőt javasolnám, hogy minél többen közösen lépjünk fel!!!!
2010.09.08 17:25:46lucky79
Szégyen és gyalázat!
Tegnap este én is kinn voltam a meccsen, majd a mai napon beszéltem egy az UTE pályát biztosító biztonsági szolgálat egyik tagjával, és az nem értette mit beszélek. Annyi volt a válasz, hogy "kevés a pénz, kevés a biztonsági, ezért lassú a bejutás."
Egyébként miért alkalmaznak egybenyakú barmokat mint biztonsági, akik egy normális hangú kérdésre is csak azt tudták mondani: " k*rva anyád, szétütlek k*csög, meg leszel b*szva " . Honnan jöttek ezek? Kis alkalmazza őket? Miféle bűnbanda uralja az UTE pályát és így a nemzeti válogatott meccsit?
2010.09.08 17:25:58fantomasson
Tisztelt Magyar Labdarúgó Szövetség!
A következő sajnálatos eseményre szeretném felhívni a figyelmüket.A tegnapi nap estéjén a Magyarország-Moldova Válogatott labdarúgó mérkőzésre szerettem volna három barátommal bejutni az elővételben 2800.-Ft-ért megvásárolt jegyeinkkel.A 2800.-Ft-os jegy a Szusza Ferenc stadion "B" lelátó részére szólt,amelynek a megközelítése a Baross utca felöl volt lehetséges.Mivel a mérkőzés este fél kilenckor kezdődött 19óra 45perckor értünk a stadion sarkához a Baross utcában.Ekkor sajnálattal tapasztaltuk hogy a bejárati kapuig óriási a tömeg ami szinte teljes mozdulatlan volt.Óriási tömeg jelenet közepette 20óra 55perckor,tehát a mérkőzés kezdete után 25 perccel eljutottunk a kapuig ahol a biztonságot elvileg biztosító "uraktól"megmertem kérdezni hogy ki a rendező biztonsági szolgálat,mert ez a rendezés kritikán aluli.Az ott álló mintegy 20 emberből három ócsárolni és lökdösni kezdett hogy attól miért lesz nekem jobb ha tudom hogy ők melyik biztonsági szolgálattól vannak,majd az egyik szó szerint az arcomba nyomta a securitíy feliratos kitűzőjét és jó alaposan elkezdett megrázni közben folyamatosan káromkodásokkal szidalmazott.Szerintem ilyen eset 2010-ben Európában csak sajnos nálunk Magyarországon fordulhat elő
2010.09.08 17:27:11Mizantrop
Gyerekek, ez az, amit tényleg nem szabadna annyiban hagyni! Minden törvényes eszközt vegyenek igénybe a sértettek, különösen a fizikailag bántalmazottak, és itt elsősorban büntetőfeljelentésre gondolok az érintett biztosító cég (akár az MLSZ ellen). Ki a törvényi felelőse egy ilyen rendezvény lebonyolításának? Még ha szart sem ér, akkor is meg kell tenni - a lehető legszélesebb sajtónyilvánosság mellett! Az nem létezik, hogy ebben az országban egyeseknek bármit meg lehet tenni az erre a szarra is pénzt áldozó emberekkel!
2010.09.08 17:27:59fantomasson
INNEN FOLYTATÓDIK:
Arra is szeretném felhívni a figyelmüket hogy ez az eset könnyen tragédiával végződhetett volna (lásd az idei Love Parade Németországban) ha a tömeg elkezdi nyomni az elöl lévőket és pánik tör ki közöttük,mert menekülés innen se lett volna.Nevetségesnek tartom hogy bárhol a világon 50-80ezer ember beengedése egyszerüen és pillanatok alatt történik,ezt saját tapasztalatból tudom.A pontosan 9000 egynéhány száz ember beengedése pedig több órát vesz igénybe.Ezzel azt érték el hogy a következő mérközésre biztosan sokkal kevesebben fognak kimenni.
A fentieket leírva kérem a kártatanitásunkat,és bizton ígérhetem hogy be nem teszem a lábam válogatott mérkőzésre amíg ilyen állapotok uralkodnak.
Ezt a levelet mellékelem a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnek is mert önök több jog sértést követtek el.Amennyiben levelemnek nem lesz nyomatéka további igazság ügyi,és média fórumhoz fogok fordulni.
2010.09.08 17:30:23fantomasson
Na ezt a levelet küldtem ma el mindenkinek javaslom csatlakozzon!Sajnos csak két részletben tudtam felrakni ide a kommentekhez.
2010.09.08 17:32:26ivanolsen
Nem kell meccsre járni! Úgyis egy szarkupac a válogatott az mlsz meg az összes biztonsági cég is.
Kötelezővé tenném a rendőrök jelenlétét a stadionba!
A birka biztonsági mit tud csinálni? Semmit, verekedni max. A rendőr el tud járni szakszerűen, igazoltatás, feljelentés, előállítás ha gond adódik valakivel.
Örülnének, hogy van még x. ezer néző aki megnézi élőben ezt a fos produkciót, ki kéne nyalniuk a seggüket, nem agyonverni őket!
2010.09.08 17:35:48tavarisikonyec
És ez nem UTÓPIA, ez a magyar rögVALÓSÁG! És ebben élünk mi.
2010.09.08 17:37:37fantomasson
Fogjunk össze forduljunk a nyilvánossághoz(RTL,TV2,)és tegyünk büntetőfeljelentést hogy egyszer és mindenkorra eltünjenek az ilyen maffiózók!!!
2010.09.08 17:41:49don.martino
fantomasson ezek már azt is tudják ki vagy, mint ahogy rólam is rég, és ez nem paranoia, hanem a sajnálatos valóság... :(((
2010.09.08 17:46:05fantomasson
Kedves don.martino!
Szerintem nincs miért rettegnem hisz az igazságot irtam le,és egy jogállamba élek!
2010.09.08 17:47:54botigé
Ezek miről beszélnek?? Rossz szurkolói szokások?? Most komolyan a szurkolókra akarják fogni? Kezdés előtt 25 perccel értem oda (én is a fiatalok meccséről), és a 28. percre értem be. ÉS NEM VOLT NYITVA MINDEN KAPU. Egy kapu egyik szárnya volt nyitva. szövetség biztonsági bizottságának titkára meg vagy hazudik vagy fogalma sincs hogy mi volt ott.
Amikor a tömeg elkezdett összetorlódni, a barom biztonsági elkezdte visszafelé préselni a tömeget, jelzem mögöttem egy iskolás csoport volt.
TCS csapata meg ismét leszerepelt mint már sokszor. MIT KERESNEK EZEK MÉG OTT??
2010.09.08 17:48:46Mantis The Dutch
1994 óta járok ki válogatott meccsekre de ennyire szánalmas szervezést még sehol sem tapasztaltam...Elsősorban azokat a gyerekkel érkezőket sajnáltam akik a torlódó tömegtől próbálták menteni utódaikat...nem hiszem hogy az pl. szurkolói szokás lenne - legalábbis eddig még nem láttam olyat hogy egy meccs előtt azzal "szórakoznának" az emberek hogy gyerekeket passzírozzanak az apjukhoz...illetve bármely rendezvény amin valaha megfordultam legyen az meccs vagy koncert, fesztivál rendelkezett KÜLÖN sorral az elővételes jegyet vásárlók számára... nem szokásom senkit fennhagon szidalmazni de a B**i MLSZ-t teljes torokból üvöltöttem...
2010.09.08 17:59:38hagyma
egyebSt ilyen helyzetben az osszegyult tomeg beesngedese az osszes kaput kinytiva is normalisabb mnt mi tortent
sokkal kisebb az eselye, hogy valaki felkeszulve, petardak, feghyver tudomen mi a tomegben rejtozik, mint hogy egyszer tenyleg eltaposnak nehany embert
de ha ragaszkodnak mindenhez, akkor mar joval elobb be kell allitani a sorba a nepet, ahol meg tagas a ter
en ateltem egyszer a nepstadinoban
az eleje fordult volna vissza szektorbol, a vege meg jott volna be
halalfelelmem volt
szerencsere a rendorenek volt annyi esze hogy kinuissa a szektort
/kettosranhado, a szektor ures volt, csak a szektor elott is ellenoriztek/volna/ a jegyet
kb 5-600 ember kozepen voltam es felelmetes volt
2010.09.08 18:03:10peti09
Nemrég voltam Ausztriában a Surm-Juventus meccsen.Nem volt messze,Rábafüzestől max 70km.Volt kint kb. 18-20ezer ember,de a bejutás nem tartott tovább 15-20mp-nél,az is azért,mert a jegyet fordítva tettem be.A biztonságiak teljesen normálisak voltak,a hazai és vendég drukkerek között nem volt szektorlezárás,csak egy kerítés.Lehet,hogy a 70km mégis messzebb tűnik????Pedig azért az Sturm-Juve drukkerek sem egyszerűek!!!!
2010.09.08 18:15:42szurkoló00
A Valton Security CSAK a belső részt csinálta!!
Nézőtér körbe és a pálya szélét!Beléptetés nem az övéké volt hátul!!!
2010.09.08 18:17:50satyam
kösz Index, hogy legalább ti foglalkoztok ezzel az üggyel, a Nemzeti Sport és annak online verziója mélyen hallgat. Az egyik haverom csinált egy olyan felvételt, ahol az egyik rendező a 20 fős ovis csoport táskáit vizsgálja, kellő alapossággal. most komolyan, ezeknek van eszük?
2010.09.08 18:27:44belga6
Hogy engedhet meg magának ilyen bicskanyitogató stílust a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtófőnöke???
2010.09.08 18:43:26Rocky
Rossz szurkolói szokás, hogy a kutyaemberek ütései alatt, péppé nyomorodik az arcuk és a testük...
Nyilván a kutyaembereket így nevelte a környezete, köszönés helyett pofont kaptak esténként az apjuktól...
Miért kell kutyaembereket alkalmazni??? Mindenhol ebből van a balhé: diszkó, meccs, kocsma! Ők keresik a balhét, miközben nekik a rendet kellene fenntartani!
Börtönbe velük! Vagy kutyaember menhelyre!
Agyatlan állatok!
Csak taser-rel lehet velük tárgyalni!
2010.09.08 18:44:06Sörman
Tcs és emberai voltak azok.
De sajnos amig Hemingwey és az mlsz isteniti őket és mindent megengednek nekik kontrol nélkül addig nem fognak elmenni a focipályák környékéről.
2010.09.08 19:06:17fitch
Nem az első eset, hogy Válogatott mérkőzésen
katasztrofális a rendezés és ezen belül is a beléptetés. A Stefánia úton is előfordult, hogy 30-40 perc volt a bejutás, egy szűk kapun egyesével engedték be a szurkolókat.
Mikor fogunk már megtanulni elegánsan rendezni?! Mi akarunk EB-t??? Áhhh...
2010.09.08 19:11:40bakaruhában
Magyarországon mindig is gond volt a beléptetés. Én ötven éve járok, de ha egy kicsit több ember van a szokásos két-háromezernél (régebben kicsit többnél, de átlagosnál), mindig baj volt és van. Nem is értem, hogyha van nyolc kapu, ahol be lehetne menni, miért csak egy van nyitva, mikor nagy a tömeg és ellenőrző biztonsági is elég lenne. Teljesen olyan, mintha amatőrök szerveznék ezeket. Nincs egy ember aki értene hozzá? Lehet nem focihuliánokat kéne kinevezni biztonsági főnöknek?
2010.09.08 19:16:18orasmester
"2010.09.08 17:46:05fantomasson
Kedves don.martino!
Szerintem nincs miért rettegnem hisz az igazságot irtam le,és egy jogállamba élek!"
de el vagy tévedve te bazmeg...
jogállam? jogállamban szerinted lehet valaki ellen bűncslekmény és bizonyítékok nélkül büntetőeljárást folytatni?
2010.09.08 19:38:08mizie
Nemtudom feltűnt-e a kedves szövetség embereinek hogy ebben a szituációban ki a vásárló és ki az eladó. Ha "rosszak a szurkolói szokások" akkor kinek is kéne alkalmazkodnia kedves szolgáltató?
A másik hogy nem csak a meccs előtt 10 perccel volt ez a probléma hanem fél órával előtte is...
Belőlünk éltek gyökerek! Kapjatok már az eszetekhez!
2010.09.08 19:40:08hejjasm
Mi 4-en mentünk ki a meccsre, a feleségem, a 9 éves kisfiam és a 15 éves unokaöcsém. 8-ra értünk oda a Mildenberger utcai kapuhoz, ahol kb. 20 percet kellett a tumultusban állnunk, mire bejutottunk a félig nyitott kapun. Nekem nem volt ugyan halálfélelmem, mert fantasztikusan fegyelmezettek voltak az emberek, de a gyerekeknek szörnyű élmény volt ez a 20 perc.
Tényleg úgy éreztem magam, mint talán az állatok érezhetik magukat a csordában, mikor valami szűk helyre hajtják őket.
2010 szeptemberében ilyen rendezés egyszerűen hihetetlen a számomra. Annál is élesebb volt a kontraszt, mert mi Stockholmba is elutaztunk a válogatott meccsére, ott 35 ezer embert engedtek be a stadionba max. fél óra alatt.
Mindenesetre az biztos, hogy néhány évig nem fogunk élőben meccset nézni. Legfeljebb akkor gondolom meg magam, ha nem ilyen reakciói lesznek az MLSZ-nek és ha tényleg eljutunk oda, hogy ki lehet menni egy meccsre normális körülmények között is.
A végére egy javaslat. Legközelebb rakhatnának ki terelő szalagokat, ahogy szokás ez a nagy tömeget kezelő helyeken - pl. repülőterek biztonsági része.
2010.09.08 19:41:42Kistaska1972
A szurkolók tehetnek mindenről.A rohadékok kijárnak biztatni a csapatukat és még pénzt is adnak érte.Ezt meg kell szüntetni.Járjanak Ausztriába,ott még a fű is zöldebb. :)
2010.09.08 19:54:41bulgárgyörgy
mindenkinek!
elég volt a bunkó hivatalnokok mellébeszéléséből ( pajor -gyulai mlsz sajtófőnök) ez az ember, egyébként is itt maradt az előző időkből, ideje lenne kirúgni.
ezen a meccsen nem voltam, de a népstadionos mlsz meccseken, MINDIG UGYANEZ volt a helyzet!
kevés pénztár, kevés NYITVA LÉVŐ beengedő kapu ( mellette ott egy csomó zárt!), bunkó rendezők. valljuk be, ebben az országban, főleg az mlsz, a fő irányító szerv, semmibe veszi a drukkereket. ők beülnek a fedett díszpáholyba, te meg le vagy szarva. azt sem értem, hogy a népstadion jó, fedett, hosszanti szektorait miért adják oda az ellenfél szurkolóinak? bennünket idegenben mindig felraknak a kakasülőre,ahonnan nem látunk semmit, de nálunk ők kapják a legjobb helyeket! miért??
én azt vártam, főleg hogy viktor is szereti a focit, hogy majd most az új időkben, a szurkoló is fontos lesz. ebben csalódtam, a régi mlsz garnitúra továbbra is tojik ránk...
viktor, csányi remélem ezt olvassátok és csináltok végre valamit.
valaki délután még a tragikus német példát említette (agyontaposás).
komolyan, jó néhány válogatott meccsen éreztem hasonlót, miközben hátulról nyomott a tömeg. elég volt.
2010.09.08 19:54:45Krob
Újpesten van beléptető rendszer. Esetleg valami agyasnak nem juthatott volna eszébe ezzel kompatibilis jegyet gyártani??? Mondjuk, hogy azok után, hogy a 4 különböző szektorhoz vezető bejáratokhoz vezető utat lezárták, ezáltal 1 belépési pontot hagyva, ez valóban utópia. A magam részéről a meccs negyedéről lemaradtam(mondjuk így utólag még én jártam jobban). Nem értek hozzá, de ez szerintem simán fogyasztóvédelmi kérdés....
2010.09.08 19:58:59BLac
Levél az MLSZ vezetőségének!
Önök, mint a tegnapi válogatott mérkőzés szervezője, teljes mértékben felelősek az ott történtekért. Nem a szurkolók felelősek, hogy paraszt biztonsági emberek fogadták a tömeget, hogy egy kis szűk utca felől kellett megközelíteni egy fél szárnyára kinyitott kaput. Önök választották a helyszínt és biztonsági céget.Ha Önök csak KICSIT is értenének a piaci törvényszerűséghez, akkor tudnák, hogy a vevőt, fogyasztót ki kell szolgálni hogy jól érezze magát és legközelebb is jöjjön. Mire bejutottunk a stadionba, mindentől elment a kedvem. 25 percet késtünk a meccsről, amit Önöknek kki kellene nekünk fizetniük.Az a minimum, hogy megnevezik a felelőst és eltávolítják. Fájni fog, de nem jobban, mint 2000 szurkolót elveszíteni. Figyeljék csak meg a következő meccseken a szurkolói létszámot. Gratulálok, AMATŐRÖK, vezető pozícióban. Nonszensz.
2010.09.08 20:04:59Mizantrop
orasmester, ha az nem bűncselekmény, hogy embereket vernek mérkőzésbeléptetés címén, akkor mi? Vagy azért ne tegyen feljelentést, mert nincs rá bizonyíték? Mit gondolsz, hogy egyéb bűncselekményeknél (emberöléstől a rablásig) valaki mindig kamerázik? Az egy más kérdés, hogy van-e szándék arra, hogy kiderüljön az igazság. Ebben az országban mindig ez az első kérdés sajnos.
2010.09.08 20:24:18Filo
Számomra inkább az a meglepő, hogy ennyien kíváncsiak voltak a meccsre. A magyar foci úgy szar, ahogy van. Sportteljesítménynek kevés, viccnek meg elég rossz. Azt, hogy emberek ezrei még mindig hajlandóak pénzt adni ezért, igen meg kellene becsülni a rendezőknek! Természetesen kíváncsian várjuk a felelősségre vonásról szóló cikket is!
2010.09.08 20:31:04Neglas
Én legutoljára 2005-ben voltam a Szusza F. stadionban Málta ellen. Nem volt elég, hogy fél óráig tartott mire bejutottunk, kb. az első 10 percről le is maradtunk. Szintén félig volt nyitva a kapu (ez a népstadionnál is megszokott). A belépés után az esernyővel érkezőket félrevezették, le kellett adni azokat. Furcsáltam a dolgot..., majd hostess lányok adtak jegyeket az esernyők ellenében, már akkor eljátszottam a gondolattal, hogy mennyit kell majd erre várnom ha az a 3-4 lány fogja visszaadni őket. Lefújás előtt 3 perccel elindultunk. Az a kép ami akkor fogadta a több ezer embert, egyszerűen felfoghatatlan volt, a hostesslányok felszívódtak, az összes esernyő a kapu mellett egy nagy halomra volt összerakva. Nem kell mondanom, hogy esős idő révén volt ott pár darab.... ez történt 2005-ben Magyarországon egy "elvileg" korszerű stadionban 5 éve...Mellékesen megjegyezve, valami félelmetesen nagy szerencsének köszönhetően mind a két esernyőmet megtaláltuk (1 kölcsöben volt egy haveromnál).
Voltam már külföldi meccseken, nem lehet összehasonlítani a kettőt. Egy pár éve már egyáltalán nem járok el hazai válogatott meccsekre. De látom egy jó darabig még nem is kell. Külföldön a szektorok bejáratánál van ellenőrzés, néhány helyen még a szektorokban is segítenek a helyedet megtalálni. Egy 10 éves gyerek számára is egyértelmű, hogy 20 ezer ember 4 kapun gyorsabban halad át, mint 2 félig nyitott kapun, ahol agyoniskolázott biztonságiak állnak (tisztelet a kivételnek). Az pedig egy vicc amikor ilyen kijelentések jelennek meg, hogy "lehettek rendezési hibák"
Akik pedig lemaradtak a kezdő rúgásról a rendezők hibájából, azoknak a helyében simán kártérítést követelnék!!
2010.09.08 20:33:17arizmendi
a júniusi német meccsen 1 órával a meccs előtt bezárt az összes jegypénztár. akkor nem volt tolongás, viszont jegyet nem lehetett venni... és mindenhol azt írták, hogy a pénztárak nyitva lesznek a meccs kezdetéig. odamentünk 7-re, és nem bírtunk bemenni a 8-as meccsre, mert nem volt jegy a töküres stadionba...illetve volt jegy, csak nem volt senki, aki eladja...
Utólag írtam Pajor Gyulainak, hogy 250 km-t hiába utaztunk a dezinformációja miatt, le se sz@rt, nem válaszolt...
2010.09.08 20:38:28arizmendi
ez volt a júniusi levelem, amire Pajor Gyulai cseszett válaszolni.
Tisztelt Pajor-Gyulai Úr!
Tisztelettel vagyis inkább annak hiányában érdeklődök, hogy mi késztette Önöket arra, hogy egy gyenge negyedházas meccs kezdete előtt egy órával bezárják a jegypénztárakat? Konkrétan a hétvégi magyar-német meccs kapcsán miért kellett este 7-kor bezárni a pénztárakat? Túl sok lett volna a szurkoló, ha az a még egy-két ezer szurkoló is bejut, aki még fél kilenckor is a stadiont kerülte, hol a Stefániáról a Dózsa Gy. útra, hol vissza, abban a reményben, hogy talán lesz valami rés a pajzson és bejut valahogy? Esetleg mondjuk tud vásárolni egy jegyet. Nyilván az én hibám, hogy nem olvasom eléggé a közleményeiket, és Önök mindenhol közzétették, hogy 7 után kár odamenni a stadionhoz jegyvétel reményében, bár ennek ellentmond néhány pénteki és szombati cikk is:
[link]
[link]
Nyilván nem tudtam pontosan megszámolni, hogy hány szurkoló maradt le maguk miatt a meccsről, olyan ezer körülire saccoltam minimum, ha azt megszorzom, mondjuk 4000 Ft-tal, akkor az Önök kiváló munkája rosszvoltából 4 milliós elmaradt bevételről lehet beszélgetni az MLSZ esetében.
Próbáltam szót érteni a kint tanácstalanul ségálgató németekkel, akik voltak szép számmal (lásd fentebb), nem beszéltem le őket, hogy ne hozzák szóba otthon ezt az idióta eljárást is...
Remélem, gondolom, és bízom benne, hogy a munkájukra Csányi Úr nem tart igényt a továbbiakban.
Tisztelettel vagyis inkább annak teljes hiányában:
Javier Arizmendi
Győr
2010.09.08 21:12:07arbitrium
Félórával a kezdés előtt érkeztünk és 28 percet nem láttunk a meccsből. Utánunk szerény becslésem szerint még legalább 1000 szurkoló volt, köztük sok gyerek.
Ha egy rendezőcég ennyire "körültekintő", akkor nincs miről beszélni, meg kell köszönni a szolgáltatását és megválni tőle (ha a szerződésben ilyen esetekre nem szerepel rendkívüli felmondás , akkor azt módosítani)!
Remélem az MLSZ (lásd "új korszak") minimum megköveti az embereket és megmutatja , hogy számára az ilyen eljárás elfogadhatatlan.
Én még szeretnék hinni ....
2010.09.08 21:51:25orasmester
@mizantrop
te valamit nagyon félreértettél. én a saját esetemre írtam azt, amit. e,bereket verni bűncselekmény, de mivel a hatalom emberei tették, ezér lófasz a picsánkba.
csak arra akrtam rávilágítani, hogy a tisztelt kommentelő téved: itt nincs jogállam, és igenis van félni valója. főleg attól, hogy le mer írni olyan véleményt, ami sérti a hatalom birtokosait...
2010.09.08 23:32:13vargazoli
Arról nem is beszélve ami a meccs végén történt, bár a fentiekhez képest már semmiség. A lefújáskor - kihasználva, hogy a magyar játékosok ezért a nulla, béna, görcsös foci ellenére is a pályán ünnepeltették magukat (vajon mit? hogy óriási szerencsével nem kaptunk ki?) - a 8 éves kisfiammal az A szektorból gyorsan kiindultunk, hogy elkerüljük a kijáraton a tömeget. A Megyeri út felőli kapu irányába mentünk, de el kellett haladnunk a székház előtt, ahol ugyancsak feltartóztattak minket és még több száz összegyűlt embert, mondván, hogy meg kell várnunk amig a díszpáholyból az előkelőségek kijönnek a szolgálati gépkocsijaikhoz. Ezért várakoztatták az egyre jobban feltorlódó tömeget legalább 10 percig.
Bravó! Szervezés és hozzáállás nulla!
2010.09.09 00:45:34sanya18
"Btk 171. § (1) Aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
2010.09.09 04:46:30fátum
Elő kell venni a cirka 1 milliárdos beléptető rendszert, amit még Deutsch (ex-Fűr) Tomika vett annak idején, és valami raktár mélyén porosodik. :-)
2010.09.09 05:51:41bakaruhában
Fátum!
Újpesten fel van szerelve.
2010.09.09 06:47:16_John_Doe_
Mit vergődtök? Az MLSZ 2009-ben jegyeladásból 378 millió forintot szerzett, ez az összes bevétel (4768 millió forint) 10%-a se.
Magyarul: szarnak ők a jegyet váltó nézőkre.
[link]
Tulajdonképpen a nézők egy mérkőzésen, csak szükséges rossz.
Na, ezért bánnak így a fizető vásárlókkal.
2010.09.09 08:44:08ehja
Nem a VIP páholyban kellett volna heverésznie Csányinak meg ennek a PGyL-nek hanem - mint ahogy a jó gazda a határban - neki is körbe kellett volna járnia a stadionban és megnézni (ellenőrizni), hogy minden rendben megy-e. De szrintem ők sem mertek a biztonságiak felé menni mert féltek, hogy megverik őket is.
2010.09.09 10:01:56Csacsi0630
Évek óta járok meccsekkre és meg kell mondjam, hogy a Szusza az egyik legjobb ilyen jellegű intézmény. Nagyon szeretném minden féle szép szavakkal ezt az inkompetens, mellébeszélő nyilatkozót elküldeni a fenébe, de tiszteletben tartom a fórumozás szabályait.
Hajrá Loki!
2010.09.09 10:31:04monyon le
Reménykedem, hogy valamelyik ótvar MLSZ-es okostojás is olvassa a fenti posztot és a hozzá szólásokat!
Példaképeket szeretnétek állítani ÍGY a fiataloknak, gyerekeknek? Szeretnétek, hogy a magyar (szerencsétlen) labdarúgás fejlődj? Szurkolókat, családokat szeretnétek a stadionokba? Na így ez nem fog menni. Inkább nézem meg odahaza a meccset, mint fizessek azért, hogy rosszul érezzem magam és veszélyeztessem gyermekeim épségét. Parolázzatok csak a kényelmes MLSZ-es posztotokon, addig míg senkit nem fog érdekelni a magyar labdarúgás.
2010.09.09 12:05:06koszos
És akkor csodálkozunk hogy a magyar mezben nem megy a foci. Hát ami barna, fűben hever büdös és egy szardarabnak néz ki az valóban szardarab! Szerintetek a színfalak mögött sokkal jobb? Profi focista lennék én is menekülnék innen francba és NEM A PÉNZ MIATT, MERT AZT ITTHON KAPNAK A BÉNÁK IS BŐVEN! Végig tud valak nézni egy magyar első osztályú meccset? Mert nekem csak öt percig megy. 22 töketlen béna között repked a labda ide-oda céltalanul. De legalább a sérójuk jól be van lőve mindegyiknek!
2010.09.09 12:46:30koszos
És akkor csodálkozunk hogy a magyar mezben nem megy a foci. Hát ami barna, fűben hever büdös és egy szardarabnak néz ki az valóban szardarab! Szerintetek a színfalak mögött sokkal jobb? Profi focista lennék én is menekülnék innen francba és NEM A PÉNZ MIATT, MERT AZT ITTHON KAPNAK A BÉNÁK IS BŐVEN! Végig tud valak nézni egy magyar első osztályú meccset? Mert nekem csak öt percig megy. 22 töketlen béna között repked a labda ide-oda céltalanul. De legalább a sérójuk jól be van lőve mindegyiknek!
2010.09.10 19:55:24preddy
VIP vendég volt a meccsen, ezért volt az óvatosság! Nem értem mit kell ezen problémázni?