Egervári: Kiszolgáltuk a közönséget

2010. szeptember 8., szerda 11:15
A szövetségi kapitány szerint egy folyamatosan támadni és győzni akaró magyar válogatott győzte le Moldovát az Eb-selejtezőn.

A magyar válogatott rossz első félidő után Rudolf és Koman góljaival 2-1-re megnyerte második Eb-selejtezőjét, Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint csapata megérdemelten győzte le Moldovát.

"Főként a második félidei játék alapján úgy érzem, rászolgáltunk a három pontra. A mérkőzés jelentős részében a közönség ki lett szolgálva, egy folyamatosan támadni és győzni akaró magyar válogatottat láthattak, persze azt tudni kell, hogy nem fogunk négy vagy öt gólt rúgni, még akkor sem, ha törekszünk rá."

A Szusza Ferenc Stadionban nem kezdett jól a magyar csapat, a csúszós talajon rengeteg technikai hiba csúszott a játékba. A szünetben Egervári középpályás helyett csatárt küldött be, Czvitkovicsot Szalai váltotta. Ettől kicsit megélénkült a játék, az 50. percben Rudolf lövésével vezetett a magyar válogatott. Egervári a 63. percben Rudolf helyett Vanczákot hozta be, ezzel jelezte, az eredménnyel elégedett. A csapat visszaesett, a közönség kifütyülte, de néhány perccel később Koman lövésével 2-0 lett az állás.

"Úgy éreztem, stabilizálni kell a védelmet, ezért Vanczákot, egy jól fejelő játékost küldtünk a pályára, és átálltunk három belső védőre. A csapatépítés szempontjából nagy öröm, hogy ismét győzött a magyar válogatott" - tette hozzá Egervári .

Az élete első válogatottbeli gólját szerző Koman Vladimir szerint a végére kicsit elfáradtak. "A második gólunk után kicsit elkapott bennünket a hév, lekontráztak minket, elfáradtunk, a középpályánk szétszakadt. Nem vagyok megelégedve a játékommal, az első félidőben sok labdát adtam el. A gólomnak nagyon örülök, de kicsit csalódott vagyok, hogy az utánpótlás-válogatottnak nem sikerült győznie , de most már előre kell lépni."

Gera Zoltán, a válogatott csapatkapitánya szerint az csapatnak jót tett, hogy Egervári a szünetben két csatárra állt át: "Az első félidőben kicsit tanácstalanul futballoztunk, de aztán a félidőben váltott a kapitány, behozta Szalai Ádámot, aki meg tudta tartani a labdát, ez nagyon bejött. A gólunk megnyugtatott bennünket, jobban is játszottunk, így jött a második, de aztán valamilyen okból magunkra húztuk őket. Egyenlíthettek is volna, de szerencsére kihúztuk, ez egy nagyon értékes győzelem."

Gavril Balint igazságosabbnak tartotta volna a döntetlent, szerinte a magyarok a sorozat végén a harmadik helyre odaérhetnek. "A magyar csapat erősebb, mint a finn. Ha így folytatja, akkor megelőzheti, ugyanis játékosaik gyorsabbak, technikásabbak és jóval fiatalabbak is" - tette hozzá a a vendégek szövetségi kapitánya.

A két videó a Sport1 felvétele.

Kommentek

  • 2010.09.08 12:04:37És???

    Ez az Egevári egy barom.Vagy én nézek mindig más meccset.

  • 2010.09.08 12:32:05sikisiki

    Én se azt a meccset láttam, amit az Egervári. Pedig néztem mocskosul. De legalább nyertünk. Ugyanúgy játszottunk, mint a svédek ellen. Csak most nem a svédek ellen.

  • 2010.09.08 12:38:53newnt55

    a végén izgulnunk kellett nehogy egyenlítsenek, ráadásul nagyon benne volt a pakliban
    A közönség ki lett szolgálva? Hahaha.

  • 2010.09.08 12:42:17samba pa ti

    egyértelműen más meccset látott.
    csak a moldávoknak "köszönhetjük",hogy nem kaptunk ki.
    E.S. pont olyan,mint O.V.
    más a meccs,de szépeket igyekszik mondani.
    hajrá magyarok!

  • 2010.09.08 12:58:27herbert

    lehet a közönségnek arra a részre gondolt, amit a kapuknál feltartottak, így lemaradt az "élménydús" első félidőről. Végül is szívesség volt:)

  • 2010.09.08 13:03:46ptxwux

    De itthon 1-0 eredmény az miért jó és miért védőt cserélünk??!( Ha Vanczák egyáltalán védő, nálam csapatban nem lenne)?rögtön magunkra is húztuk őket.
    Örüljünk hogy a moldávok nem rúgták be a helyzeteiket. Remélem lesz ez még jobb is.

  • 2010.09.08 13:49:26Bang-Bangdorio

    Na, ez volt az a meccs, ahol a Kapitány úr teljes tudatlansága meglátszott.
    Behozza Vanczákot, akinek köze nem volt a focihoz soha. Azért, hogy 5 emberrel védekezzünk. Hát bravulálok. Volt szerencsék közvetlenül a magyar kispad mögött ülni az első sorban és belelátni a csapat életébe. Szerencsétlen Gera áll a vonal mellett és kérdezi Egerváritól, hogy most akkor ezzel így ebben a formában mit is kezdjen. Egy élmény volt látni a teljes csődjét az új szövetségi kapitánynak. Arról meg szó sincs, hogy a közönség ki lett szolgálva.

  • 2010.09.08 13:53:42pókfoci

    Nagy élmény volt az biztos :D:D:D:D:D:D

    Korcsmár ellőtte a u21-es meccs után a "mély talaj a védekező csapatnak kedvezett" okosságot hahahaha

    Jáááááj még most is röhögök

  • 2010.09.08 14:13:17csoko20

    Azért szép, hogy néhány dolgot elismernek:

    "kicsit tanácstalanul futballoztunk"

    "valamilyen okból magunkra húztuk őket"

    "Egyenlíthettek is volna, de szerencsére kihúztuk"

    "lekontráztak minket, elfáradtunk, a középpályánk szétszakadt"

    "Úgy éreztem, stabilizálni kell a védelmet, ezért Vanczákot, egy jól fejelő játékost küldtünk a pályára, és átálltunk három belső védőre"

    "persze azt tudni kell, hogy nem fogunk négy vagy öt gólt rúgni, még akkor sem, ha törekszünk rá." -NA, EZ KURVAHÉTSZENTSÉG

  • 2010.09.08 14:13:23.ılı.ılı.

    Orbán egyik seggnyalója ez a tag, kifolyik a szája szélén a moslék propaganda.

  • 2010.09.08 14:19:58Geo_morph

    Gyerekek, azért ne felejtsétek el két Egervári "barmozás" között, hogy az U20-szal mennyi örömöt okozott nekünk! Vagy akkor is barmoztátok?

    Azt viszont tényleg nem értem én sem, hogy miért nem reálisan értékel, miért nem mondja, hogy LÁTJA a hibákat...

  • 2010.09.08 14:30:39És???

    Geo_morph:Azzal az U20 csapattal ott nyerni kellett volna a VB-t.))Szóval tényleg nem ért hozzá.

  • 2010.09.08 14:33:26vizi8

    Régi mondás másképp: Szemüveget az edzőnek!

    Nem tudom mit nézett, de siralmas produkció volt. Támadó játékot nagyítóval kellett keresni.

  • 2010.09.08 14:42:43RikkoStar

    Sziasztok! Én vagyok az a szurkoló, aki inkább motorsportot néz, szinte csak magyar válogatott meccsét nézem meg, tehát nem annyira a focit szeretem, mint inkább szeretném látni a magyar sikereket.
    Ahogy én láttam abszolút nem értették meg egymást a játékosok, az első félidőben tiszta ideg volt mindenki. Én nagyon szeretem Komant, de még egy kicsit kevés ide, mert valljuk be U20 egészen más (tempó, technika), viszont játszani akarása magasan a többiek fölé emeli és így a teljesítménye is. Dzsudzsák és Király oké, védők izzadtak, Gera nem tud ebben a csapatban játszani, Szalai botladozott. Hogy lehet, hogy a játékosok és az edzők még tanulják a focit? Ezen a szinten tudni kellene. Én a szakmámban ezt nem engedhetném meg, ha FIDESZES lennék, akkor sem, mert nem élnék meg. Inkább kapjunk ki, de játszunk jól és legyünk méltók a magyar mezhez! Nem szeretném, ha bebizonyosodna, hogy magyar játékos a csapata ellen fogad, akárkivel is játszik.

  • 2010.09.08 14:58:45aeroan42

    biztos a német meccset nézte a keptön...

  • 2010.09.08 15:15:08Art-lobo

    Én a focihoz túl sokat nem értek, de azt azért látom, hogy melyik csapat van fölényben, hogy izgulni kell-e a végén az egyenlítés miatt. Némely magyar meccs után úgy gondolom, egész jó volt, aztán a nemzetközi színtéren meglátszik a különbség erősen. Persze azok a csapatok teljesítenek igazán, amiben jó sok külföldi játékos van.

    Olyan korban vagyok, hogy jó magyar focit élőben már nem, és valószínüleg még nem is fogok látni. Egy emberöltő alatt nem vagyunk képesek megtanulni ezt a játékot.
    Olyan bonyolult? Az edzőknek atomtudósnyi ésszel kell rendelkezni, a játékosok pedig kígyóembereknek a medvék erejével tuningolva?
    Nálunk csak bénák születnek, hogy ezt a játékot nem képesek magas szinten művelni?

    Persze örülök, és gratulálok a győzelemhez. A gyengéknek ez szerencsével, a jóknak fölénnyel sikerül.

    Hogy a közönség nem volt kiszolgálva a meccs közben, ez tuti.Legfeljebb a végeredménnyel. Ja, a propagandaszöveg megy, az európai szintnél jobban is. Van mit a főnöktől tanulni.

  • 2010.09.08 15:29:52aeroan42

    ja, a közönség ki lett szolgálva: a másfélórás beengedéskor aki merni szólt, azt jól elagyabugyálták a rendezők! MLSZ vizsgálatot!!!! Ilyen még a balkánon sincs.... felháborító, hogy priuszos, izomagyúak a rendőrség aszisztálásával megvernek ártatlan álampolgárokat, akik a fél meccsről lemaradnak!

  • 2010.09.08 15:41:07aeroan42

    a közönség ki lett szolgálva?: a másfélórás beengedéskor aki merni szólt, azt jól elagyabugyálták a rendezők! MLSZ vizsgálatot!!!! Ilyen még a balkánon sincs.... felháborító, hogy priuszos, izomagyúak a rendőrség aszisztálásával megvernek ártatlan álampolgárokat, akik a fél meccsről lemaradnak!
    a közönség ki lett szolgálva!: aki bejutott verés nélkül, már örült...

    a közönség az ki lett szolgálva......................................

  • 2010.09.08 15:50:41becike4

    Nálunk miért hülyül meg mindenki az utóbbi 30 évben,amikor szövetségi kapitány lesz?

  • 2010.09.08 15:51:00vasasnyul

    Egy volt NB1-es, válogatott játékossal volt szerencsém beszélni az u20-as VB után:Ő az mondta,hogy annyira jó volt az a csapat,hogy még sanyi bácsi sem tudta elrontani!Na ,most ez az ember a kapitányunk,mit csodálkozik itt mindenki ezen a focin????

  • 2010.09.08 15:53:43csoko20

    Majd az lesz ciki, ha a hollandok megint "elkaszálnak" minket, még cikibb lenne ha jobban mint a jó öreg Erwinnel....

  • 2010.09.08 16:33:20B79

    Őőőő az a bajor gyerek is ott szotyizott a lelátón. Nem tudja valaki, hogy mit ő mit keresett itt?

  • 2010.09.08 16:41:02Szocio Pata (kikvogymukblog)

    Úgy tűnik, Egervári úr parasztvakításban felülmúlja elődeit. Lesz itt még a 4-5 hely is komoly előrelépés. Valaki előttem találóan mondta, hogy ez a svéd meccs volt, csak nem a svédek ellen. Ez egy ilyen háromesélyes meccs volt, ahol a szerencsére sem panaszkodhattunk, két jó eltalált lövés, és adhatunk hálát a már kissé megkopott Királynak a többiért.

  • 2010.09.08 16:42:17Szocio Pata (kikvogymukblog)

    Mellesleg ilyen mondatokat inkább a "közönség" mondjon, nem?! Hogy ki lett-e szolgálva vagy sem.

  • 2010.09.08 17:01:00Vincenzo testvér

    Egervári nagy sikert ért el az U-20-szal.
    A mostani két mérkőzésen viszont úgy cserélt, ahogyan csak guruk és balfékek tudnak. Majd kiderül, melyik kategóriába tartozik. A labdarúgást többek között azért szeretjük, mert a népmesei legkisebb fiú is nyerhet, annyira kicsik a különbségek a csapatok között.

  • 2010.09.08 17:12:15totti92

    De legalább a második félidő kb 30 perce elég jó volt. Ha ilyen játékot tudnánk produkálni, az kecsegtető lenne. Csak türelem kell, fiatal még ez a válogatott. Én pl örülök, hogy nem a kiégett nagypofájú "sztárjaink" játszanak. Mindenesetre tényleg sokat kell még fejlődni, de az elsődleges cél nem a 2012es EB.

  • 2010.09.08 17:20:46Hefe

    egervari egy bohoc. Az u20-at Both Jozsef rakta ossze, csak a betegsege miatt mas aratta le a babert.

  • 2010.09.08 17:23:07SzöZö

    Kiszolgálták a közönséget?!?!
    Az én olvasatomban ez azt jelentené, hogy a sorozatban alakították ki a helyzeteket. Látványos játékkal fölülmúlták az ellenfelet. Az moldávok kapusának bravúrok sorozatát kellett bemutatnia, hogy elkerüljék a nagy arányú vereséget. Ti ezt láttátok? Mert én nem.
    A szövetségi kapitány tanulhatna alázatot Koman Vladimirtól. Valahogy úgy kellett volna értékelnie a mérkőzést, ahogy ő értékelte a saját teljesítményét.

  • 2010.09.08 17:49:47Leon Trout

    Ez a legalja. Hol volt Egervári?

  • 2010.09.08 18:03:24Orbán Diktor

    Focit akartok? Ne Magyarországon keressétek.

  • 2010.09.08 18:45:20EMU

    És erre a szarságra, ami nem csak a játék, hanem ez a rahedli jellemtelen alak is, aki a magyar futballt körbe állja miniszterelnököstől, megint odament bámészkodni és bizalmáról biztosítani vagy 5 ezer ember. Na ők a nem normálisak. Egervárinak többek közt miattuk is lehet ilyen vastag bőr a pofáján, mert nincs tétje a jellemtelenségének, hazudhat bármit, hülyének nézhet bárkit, úgyis kimegy a sok hülye akár még összeveretni is magát a biztonságiakkal. És az sem külön ügy, hogy tahók a biztonságiak, de a friss mlsz máris hárít, máris hazudozik, gratulálhat hozzá mindenki, aki nézte meg kinn volt.

  • 2010.09.08 20:10:06angolo

    Az eredménnyel nagyjából elégedett vagyok, viszont ahogy elértük, azzal már nem...
    Csak azért nyertünk mert a Moldávok ellen játszottunk, nem pedig svédek vagy esetleg finnek ellen!A játék ugyan olyan rossz volt, csak az ellenfél játéka mégrosszabb és nem büntették meg a hibáinkat!Ez így édeskevés lesz, de ne legyen igazam!Dzyudzyák és Gera is jóval elmaradt magától!Azt, hogy hol tartunk jól jellemzi a bekapott gól!Jóhogynem sorfalat akartak állni..Szégyen gyalázat, hogy 4 védő dermedve állt az 5ös környékén és még el is lehetett mellettük rugni!Felháborítóan rossz a védelem, főleg lackó hibázott sokat!

  • 2010.09.08 20:11:34angolo

    Még mindig amondója vagyok, hogy a leg látványosabb fejlődést Várhidi keze alatt lehetett látni!Csakhogy mire összeállna egy csapat egy edző keze alatt, addigra leváltájk...
    Így nem lehet dolgozni!

  • 2010.09.09 10:47:28marós

    Nem szolgálták ki a közömséget, 15-20 perc kivételével nagyon rosszul játszottunk. A hibák tömkelegét, rossz labdakazelés, labdacipelés, a játékosok helyezkedési hibái, ácsorgása, átadási hibák, rossz rugótechnika, jellemezte a magyar csapatot. A gyors, egyérinrtős, rövidpasszos, sokmozgásos játék nélkül nem lesz sikeres csapatunk.

  • 2010.09.09 15:13:44pilinnyo79

    Meglepődve olvastam a hozzászólásokat, ami igaz az igaz nem játszottunk túl jól de ami fontos, hogy végre nyertünk.Szerintem túl korai hazánk egyik legjobb edzőjét kritizálni hiszen még alig volt lehetősége bizonyítani.Minden esetre végre játszottunk 2 csatárral is, ez a csapat már most klasszisokkal jobb focit játszott mint az előző Kuman gárda aki gyalázta a focit.Én már nagyon örülök egy ilyen kisebb sikernek is mert ez bizonyítja, hogy küzdeni már tudunk és van remény arra, hogy végre talán nyerni is megtanulunk egyszer!

Minden idők

Lerántották, mégis ő kapott pirosat
A csatár szabálytalankodott a védővel, de a bíró megette a nagy halált.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

OnGo beszámolók

  • Malmö
    Malmö Látványnak is kellemes, régi, békebeli idők hangulatát idézik a sorakozó kis színes házikók....
  • Spanyolország 2006-ban egy spanyol baráti társasággal legyalogoltuk az El Camino utolsó 150 km-ét....
  • Vietnám Itt láttam életemben először olyat, hogy mocikból sikerült dugót csinálni. Pedig az már valami!...
hirdetés