Nem zárták ki a DVSC-t az Európa Ligából

2010. augusztus 31., kedd 11:36
A Debrecent Máté Péter jogosulatlan szerepeltetése miatt 15 ezer euróra büntették.

Az Európai Labdarúgó-szövetség a Máté-ügyben elutasította a Liteksz Lovecs óvását, a Debrecen adminisztrációs hiányosságok miatt 15 ezer eurót fizet az UEFA kasszájába - írja a dvsc.hu.

A pályán a Liteksz Lovecs elleni kettős győzelemmel a DVSC az Európa Liga főtáblájára jutott, de a bolgárok elleni visszavágón Máté Péter úgy lépett pályára a 90. percben, hogy neve a 25-ös EL-listán nem szerepelt (a BL-én még igen).

Az UEFA vizsgálatot indított az ügyben, a bolgár csapat is óvott, amelyet a szövetség elutasított, a DVSC-t megbüntette, de nem zárta ki.

A DVSC-TEVA készülhet az Európa Liga csoportkörére, első meccsét szeptember 16-án, 21.05-kor hazai pályán az ukrán Metaliszt Harkivval játssza. A bajnokcsapat valamennyi hazai meccsét a Puskás Ferenc Stadionban rendezi.

"Hiába zárt ki bennünket a magyar sportsajtó egy része az Európa Ligából, az UEFA döntése értelmében mégis részt vehetünk ebben a sorozatban - nyilatkozott az UEFA döntése után Szima Gábor, a DVSC tulajdonosa. - Rendkívül szomorúnak tartom, hogy egyes újságírók – azzal a hatalommal, amit a média a kezükbe ad – rendszeresen visszaélnek, és megalapozatlan, rosszindulatú hírekkel próbálnak zavart kelteni a DVSC kapcsán. A kizárás mint büntetés eleve nem kerülhetett szóba, erről a magyar sajtó azon része, mely kizárt bennünket, meggyőződhetett volna még pénteken, ha alaposabban tájékozódik.”

A válogatottal a svédek elleni, pénteki Európa-bajnoki selejtezőre készülő debreceni játékosok nevében Komlósi Ádám nyilatkozott: "Az interneten tájékozódtunk a döntésről, nagyon örülök, hogy az Európa Liga főtábláján játszhatunk. A legrosszabb a bizonytalanság volt, de most már lezártnak tekintjük az ügyet."

Európa Liga menetrend, I-csoport

1. forduló: Debreceni VSC - FC Metaliszt Harkiv, szeptember 16., 21.05

2. forduló: UC Sampdoria - Debreceni VSC, szeptember 30., 19.00

3. forduló: Debreceni VSC - PSV Eindhoven, október 21., 19.00

4. forduló: PSV Eindhoven - Debreceni VSC, november 4., 21.05

5. forduló: FC Metaliszt Harkiv - Debreceni VSC, december 1., 19.00

6. forduló: Debreceni VSC - UC Sampdoria, december 16., 21.05

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől