A svédekkel, finnekkel kell versenyeznünk

2010. augusztus 30., hétfő 21:19
Dzsudzsák Balázs az első két Eb-selejtezőn Svédország és Moldova ellen négy pontot vár, a PSV-csatár szerint a csoport második, harmadik helyre esélyünk lehet.

A futballválogatott pénteken Svédországban kezdi, kedden Budapesten Moldova ellen játssza második Eb-selejtezőjét.

Egervári Sándor szövetségi kapitány meglepetést okozna idegenben. "Persze a svédek az esélyesebbek, de szeretnénk meglepetést elérni" - válaszolt a szakvezető a kérdésre, elégedett lenne-e a döntetlennel. "Bravúros eredmény lenne nyerni, akkor olyan csapatot győznénk le idegenben, amely a 2. kalapból került  csoportunkba."

A telki edzőközpontban tartott tájékoztatón Egervári elmondta, keretéből csak Varga József bajlódik kisebb sérüléssel. A helyzet mégsem ideális, mivel több játékosa keveset játszik klubcsapatában. A pár hete kinevezett edző szerint nem kizárólag Zlatan Ibrahimovic semlegesítésére kell koncentrálni, mert az ellenfélnél rajta kívül is vannak nagyon veszélyes támadó felfogású futballisták, bár Ibrahimovicnak többször szerencséje volt a magyarok ellen.

"A jövő keddi, Moldova elleni találkozóra taktikailag elsősorban a támadó szekcióban lesz változtatás, de erre fel vagyunk készülve, nem okozhat problémát" - jelentette ki Egervári.

Dzsudzsák Balázs a két meccsen négy ponttal elégedett lenne, kifejezetten jó rajtnak tartaná, Rudolf Gergely kijelentette, minden esetben csak a győzelemnek tud örülni.

"Reálisan nézve a második, harmadik helyre lehet esélyünk a csoportban. Ez persze nem azt jelenti, hogy eleve feladjuk Hollandia ellen, de a vb-döntős csapat előttünk jár. Nekünk a svédekkel és a finnekkel kell versenyben lennünk" - mondta a PSV Eindhoven kitűnő formábsn lévő szélsője. Dzsudzsák nagyon örült, amikor az Európa Liga sorsolásán korábbi csapatával, a Debrecennel került egy csoportba.

Király Gábor szerint akkor lehet esély a pontszerzésre Svédországban, ha csapatként tudnak futballozni, mind a védekezésben, mind a támadásban összhang lesz a játékosok között, és nem egy emberre hárul túl nagy felelősség. A keretből egyedül Szélesi Zoltán nem érkezett még meg az edzőtáborba.

A magyarok csütörtökön utaznak Stockholmba, pénteken 20 órától játszanak a svédekkel, rögtön a mérkőzés után hazautaznak. Jövő kedden Moldovát fogadják az újpesti Szusza Ferenc Stadionban 20:30-tól.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől