Az Inter Mourinho nélkül bukhatja a Serie A-t

2010. augusztus 28., szombat 11:15
A Bajnokok Ligája-győztes, idén már négy trófeánál tartó Internazionale sorozatban hatodik bajnoki címéért indul a szombaton kezdődő Serie A-ban, a tavalyi ezüstérmes AS Roma, az AC Milan és a Juventus próbálja megszakítani a kék-feketék uralmát.

Szombaton két meccsel, az Udinese-Genoa és a Roma-Cesena találkozóval indul az olasz futballbajnokság.

Az Inter, aminek legnagyobb nyári vesztesége, hogy José Mourinho vezetőedző a Real Madridhoz távozott, hétfőn kezdi meg szereplését Bolognában, mivel pénteken az Európai Szuperkupáért az Európa Liga spanyol győztesével, az Atlético Madriddal játszott Monacóban, és 2-0-ra kikapott. A Liverpooltól érkezett Rafael Benítez vezetőedző csapata keretét tekintve messze a legerősebb együttes, a spanyolok megmutatták, az új trénerrel verhető.

000T TRPar3414547

Nem is volt nagy mozgás a keretben, bár Ricardo Queresma és a szupertehetség Mario Balotelli távozott. A húszéves olasz eladása meglepő, abszolút a jövő klasszisának tartják hazájában.

Egy fiatal brazil tehetség, Philipe Coutinho a Vasco da Gamától, Luca Castellazzi a Sampdoriától, a 22 éves Jonathan Biabiany a Parmától érkezett. Több mint 36 millió eurós pluszban tartanak az átigazolási szezonban.

Az AS Romának is sikerült egyben tartania a keretét, ráadásul a brazil Adriano megszerzésével a csatársor is tovább erősödött. Ha megismétli a tavalyi bravúros szereplést, akkor akár komoly meglepetést is okozhat Claudio Ranieri együttese, ami a nyitókörben az újonc Cesenát fogadja.

Két tavalyi csalódott csapat, az AC Milan és a Juventus is fogadkozik, hogy idén harcban lesz a bajnoki címért. A Milan eddig visszafogottan igazolt, a 34 éves Mario Yepes és a 22 éves görög Szokratis Papasztatopulosz érkezett. Zlatan Ibrahimovic lehet még nagy fogás, a hét közepe óta tárgyalnak róla a Barcelonával, szombat estére vagy vasárnap délre Milanóban lehet a svéd.

A Juventus sokat változtatott, Fabio Cannavaro Dubajba, Diego a Wolfsburgba, Christian Poulsen Liverpoolba igazolt. Távozott Cristian Molinaro, Sergio Almíron, Antonio Chimenti és Sebastian Giovinco is. A torinóiak megszerezték a Baritól Leonardo Bonuccit, a CSZKA Moszkvától a szerb válogatott Milos Kraszicsot, a Cataniától pedig Jorge Martínezt, valamint az Udinese két játékosát, a válogatott Simone Pepét és Marco Mottát. Alberto Aquilani kölcsönbe tért haza a Liverpooltól, a Napolitól pedig Fabio Quagliarella szintén kölcsön.

000T TRPar3414780

A Serie A mostani idényében négy magyar is szóhoz juthat: a távozás gondolatával foglalkozó Koman Vladimir az Európa Liga főtáblájára jutott Sampdoriát erősíti, Vass Ádám és Feczesin Róbert az újonc Bresciában szerepel, Rudolf Gergely a Genoába igazolt Debrecenből.

A Serie A 1. fordulója

szombat:

Udinese-Genoa 18 ó

AS Roma-Cesena 20:45

vasárnap:

Bari-Juventus 18 ó

AC Milan-Lecce 20:45

Chievo-Catania 20:45

Fiorentina-Napoli 20:45

Palermo-Cagliari 20:45

Parma-Brescia 20:45

Sampdoria-SS Lazio 20:45

hétfő:

Bologna-Internazionale 20:45 ó

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől