A Liteksz óvott a Debrecen ellen

2010. augusztus 28., szombat 19:12
A bolgár csapat Máté Péter jogosulatlan szereplése miatt óvta meg az Európa Liga selejtezőt, jövő hét közepéig várni kell az UEFA döntésére. A Debrecent akár ki is zárhatják a főtábláról.

A Debrecen kettős győzelemmel ejtette ki a bolgár Liteksz Lovecset, ezzel bejutott az Európa Liga csoportkörébe, de a visszavágón Máté Péter jogosulatlanul állt be az utolsó percben, ezért az UEFA ki is zárhatja a csapatot. A bolgárok megóvták a találkozót, Velicsko Dihonov, a klub gazdasági igazgatója azt mondja, bíznak benne, hogy számukra kedvező lesz a döntés, és ők indulhatnak a Loki helyett - írja a Nemzeti Sport Online.

"Jövő hét közepéig mindenképp várnunk kell óvásunk ügyében az UEFA döntésére. Reméljük, hogy jóváhagyják a benyújtott papírokat, és akkor elfogadjuk az európai szövetség döntését” - idézi az igazgató szavait a Topsort.ibox című bolgár internetes oldal.

"Nem tudom, hogy mi lehet a büntetés a Debrecen számára, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy mi folytathatjuk a csoportkörben” – mondta.

A 2-1-re megnyert idegenbeli visszavágón Máté Péter a 89. percben csereként áll be, de utólag kiderült, nem volt nevezve a találkozóra. Az UEFA már pénteken kisorsolta az Európa Liga csoportjait, de ettől függetlenül nekik hivatalból is vizsgálatot kell indítaniuk az ügyben.

A tavaly BL főtáblás Debrecen a Sampdoriával, Dzsudzsák PSV Eindhovenjével és az ukrán Metaliszttel került egy csoportba.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől