A Real Madrid csak a második kalapban

2010. augusztus 26., csütörtök 11:01
Kialakult a Bajnokok Ligája főtáblájának mezőnye, az erősorrend alapján már elkészítették a négy kalapot is. Az elsőbe a védő Inter mellé a Milan került másik olasz csapatként, mellettük három angol, egy spanyol, egy német és egy francia csapat kapott helyet.

Tizennyolc ország csapatai jutottak a 32 közé a Bajnokok Ligájában, hatan – Tottenham, Zilina, Braga, Hapoel, Bursaspor Twente – először szerepelnek a legjobbak között. A tavalyi mezőnyből 12 csapat maradt, a főtáblára négy angol, három-három német, francia, olasz, spanyol, két-két holland, orosz, portugál jutott, a többi országot egy csapat képviseli.

A sorsolásnál két szabályt vesznek figyelembe. Az első, hogy azonos nemzetbelit nem sorsolnak egy csoportba. A másik a szurkolók, tv-nézők igényeit szolgálja ki: azonos országbeli klubok ugyanazon a napon nem játszhatnak hazai meccset. Így ha valamelyik a klubot az A–D csoportba sorsolják, országbeli társa automatikusan átkerül az E–H csoportba.

A sorsolás után számítógép készíti el az otthon-idegenben bontást. Ez a legtöbb résztvevőt indító angoloknál úgy nézhet ki, hogy két-két csapatuk kerül az A–D és az E–H csoportba, közülük ketten biztosan idegenben kezdenek.

A csoportokból az első kettő jut a nyolcaddöntőbe, a harmadikak az Európa-liga legjobb 32 csapata között folytatják.

A sorsolást 18 órától Monacóban, a Grimaldi Forumban rendezik.

Bajnokok Ligája, beosztások

1. kalap: Internazionale (olasz), FC Barcelona (spanyol), Manchester United (angol), Chelsea FC (angol), Arsenal FC (angol), Bayern München (német), AC Milan (olasz), Olympique Lyon (francia).

2. kalap: Werder Bremen (német), Real Madrid (spanyol), AS Roma (olasz), Sahtar Donyeck (ukrán), SL Benfica (portugál), Valencia (spanyol), Olympique Marseille (francia), Panathinaikosz (görög).

3. kalap: Tottenham Hotspur (angol), Rangers FC (skót), Ajax (holland), Schalke 04 (német), FC Basel (svájci), SC Braga (portugál), FC Köbenhavn (dán), Szpartak Moszkva (orosz)

4. kalap: Hapoel Tel-Aviv (izraeli), FC Twente (holland), Rubin Kazany (orosz), AJ Auxerre (francia), CFR Cluj (román), FK Partizan Belgrád (szerb), MSK Zilina (szlovák), Bursaspor (török)

A résztvevők országonkénti megoszlása: 4 angol, 3-3 olasz, spanyol, német, francia, 2-2 portugál, holland, orosz, 1-1 ukrán, görög, skót, svájci, dán, izraeli, román, szerb, szlovák, török.

Az eddigi 19 sorozatban a Manchester United indult legtöbbször, tizenhatszor. Az angolokat a Barcelona és a Real Madrid követi 15-15-tel. A Tottenham 2002 óta az első angol klub, amely nem a négy nagy – Manchester United, Chelsea, Arsenal, Liverpool – közül kerül ki, akkor Sir Bobby Robsonnal a Newcastle szerepelt a BL-ben.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől