Balczóék emlékezni mentek Rómába

2010. augusztus 25., szerda 14:10
Az 1960-as olimpián hat arany-, nyolc ezüst, és hét bronzérmet szerzett Magyarország. Rómában összeáll újra az aranyérmes öttusacsapat.

Az 1960-as olimpia bajnokai, érmesei, helyezettjei a játékok ötvenedik évfordulóján Rómába utaztak, végiglátogatják a helyszíneket, az olimpiai falut, és megemlékeznek azokról is, akik már nem lehetnek velük.

A kezdeményezés magyar javaslatra jött létre, a vízilabdázó Lemhényi Dezső álmodta meg, 1998-ban, a londoni játékok ötvenedik évfordulóján jöttek össze újra a korábbi bajnokok, négy éve Melbourne-ben már több mint hetven ország csatlakozott. Volt, aki tolószékben vonult be, de még egyszer át akarta élni egy megnyitó hangulatát.

Az aranyérmes öttusacsapat tagjai valamennyien ott lesznek Rómában. Németh Ferenc egyéniben és csapatban is nyert, Nagy Imre ezüstérmes lett egyéniben. A csapat harmadik tagja az egyéniben negyedik, később kiteljesedő Balczó András, aki a Nemzet Sportolója.

A birkózó Polyák Imre, aki szintén a cím tulajdonosa, ezüstérmes lett az olasz városban, ő is megy. A győztes kardcsapatból – Rómában ért véget a hét olimpián tartó győzelmi sorozat - már csak Horváth Zoltán él, de ő nem utazik.

A vízilabdacsapat a labdarúgókhoz hasonlóan bronzérmes lett, előbbit Kárpáti György, utóbbit Novák Dezső képviseli. (Gyarmati Dezső sem vállalta az utazást.) Novák két arannyal és egy bronzzal az olimpiák történtének legeredményesebb labdarúgója.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől