Hajnal Tamás nem kell a Dortmundnak

2010. augusztus 20., péntek 18:36
Könnyen lehet, hogy hamarosan véget ér Hajnal Tamás dortmundi karrierje. A tavaly idény legjobb dortmundi játékosát az idei első két tétmeccsre a keretbe sem nevezték. Jürgen Klopp szerint a magyar középpályás nem fér bele edzője elképzeléseibe.

A német Bild című napilap közölt cikket a Borussia Dortmunban futballozó Hajnal Tamás helyzetéről. A cikkíró megjegyezte, hogy az előző szezonban egyik alapembernek számító magyar középpályás az idei idény elején még a kispadra sem tudott odaférni.

Jürgen Klopp vezetőedző a kérdésekre válaszolva elmondta, nem a formahanyatlás az oka Hajnal mellőzésének.

„Döntésemnek semmi köze a teljesítményhez. – mondta Klopp – Még soha nem került ki a keretből játékos azért, mert éppen nem volt jó formában.”

Az újság Florian Kringe esetét idézi, aki hasonló helyzet miatt a legutóbbi szezont a Hertha BSC-nél, Dárdai Pál társaként töltötte kölcsönbe.

Marc Wilmots, Hajnal menedzsere és a játékos is megszólalt az ügyben. Az egykori belga futballista azt mondta: „Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Hajnal nem kell Kloppnak, a legegyszerűbb az lenne, ha az edző nyíltan megmondaná, mi a terve a játékossal.”

Hajnal Tamás csak ennyit tett hozzá az ügyhöz: „Az edző még nem beszélt velem, így nem tudok semmit mondani”.

Hajnalnak még 11 napja maradt, hogy esetleg új klubot keressen magának, mint szerződéssel bíró játékos, augusztus 31-ig van lehetősége távozni.

A magyar válogatott középpályása 2008-ban igazolt Dortmundba, azóta 51 bajnoki meccsen 5 gólt lőtt és 12 gólpasszt adott.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől