Amerikában elfelejtettek védeni

2010. augusztus 12., csütörtök 16:10
A dél-amerikai BL-elődöntőben az Internacional kapusának óriási bakija szerencséjére nem került sokba, a brazil csapat bejutott a döntőbe. Az MLS-ben is kapushiba döntött el egy bajnokit, Chilében egy szögletnek nyúlt mellé a kapus.

A dél-amerikai klubok legnevesebb sorozatában, a Libertadores Kupában már az elődöntőket játszották. A brazil Internacional annak ellenére bejutott a fináléba, hogy a Sao Paulo elleni meccsen kapusa óriási bakija miatt kikapott 2-1-re.

Renan egy könnyű beadást nem tudott megfogni, a labda felpörgött, Alex Silvának csak az üres kapuba kellett bólintania egy méterről.

Az észak-amerikai futballigában (MLS) még ennél is nagyobbat hibázott a Colorado Rapids kapusa, aki a San Jose ellen egy rossz beadást szerencsétlenkedett a saját kapujába. Neki nem volt olyan szerencséje, mint Renannak, ezzel a góllal kikapott a csapata.

A chilei bajnokság meccsén látványos gólt szerzett Alonso Solis, a Saprissa játékosa, aki szögletből csavart az UCR kapujába. A lövés kiváló volt, de a kapus is kellett a gólhoz, nagyon elnézte az éles labdát. A Saprissa végül 4-1-re nyert.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől