Egervári: Gera visszatérhet a válogatottba

2010. július 24., szombat 13:29
A magyar labdarúgó-válogatott pénteken kinevezett szövetségi kapitánya, Egervári Sándor bízik benne, hogy Gera Zoltán visszatér a csapatba.

Az MLSZ honlapja szerint a szakvezetőnek pénteken este sikerült telefonon elérnie a Fulhammel Svédországban edzőtáborozó játékost, aki még tavaly ősszel jelentette be, hogy bizonytalan ideig nem kíván pályára lépni a válogatottban. Az Erwin Koemant váltó szövetségi kapitány és a futballista első beszélgetése után Egervári reméli, hogy rövidesen megnyugtatóan rendeződik Gera ügye.

„Egyelőre nem zártuk le a kérdést, de a rövid beszélgetés után bizakodó vagyok Gera Zoltán válogatott szereplését illetően. Abban maradtunk, hogy a napokban sort kerítünk egy személyes találkozóra is, amely során alaposabb eszmecserére is lehetőség nyílik, s azt követően remélhetőleg már jó hírekkel szolgálhatok a futballista visszatérésével kapcsolatban” - mondta az új szövetségi kapitány, aki a nemzeti csapat kispadján az angolok elleni, augusztus 11-i, Wembley Stadionban rendezendő barátságos mérkőzésen mutatkozik be.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől