Háta közepével szerzett gólt a csatár

2010. július 16., péntek 14:00
Az FK Tirana négygólos vereséget szenvedett az Európa Liga második fordulójában, a holland Utrecht ellen esélye sem volt. Az albánok a ZTE-t kapott gól nélkül verték ki.

A múlt csütörtökön az albán FK Tirana Zalaegerszegen jutott az Európa Liga második fordulójába. A 0-0 utáni hosszabbításban a ZTE kihagyta a helyzeteit, az albánok egy megpattanó szabadrúgás után örülhettek.

A második körben a holland Utrecht várt rájuk, már az első percekben óriási zavarba jöttek, a nyolcadik percben sikerült a holland csapatnak az, ami a ZTE-nek 210 perc alatt sem: gólt lőtt.

Lika kapusnak gurították haza a védők a labdát, őt megtámadta Van Wolfswinkel, a kivágott labda meglepetésére a hátán érte, onnan az üres kapuba vánszorgott.

A csatár közreműködött a második gólban is, bár ahhoz még annyi köze sem volt, mint az elsőhöz. Egy belőtt labdát nem tudott elfejelni két védő közt, de Pashajt ez úgy megzavarta, hogy a saját kapujába továbbította.

A harmadik és a negyedik gól már pazar volt, a továbbjutás ezekkel el is dőlt.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől