Legalább Dombi berúghatott a meccs után

2010. május 24., hétfő 14:46
Ilyen még nem volt: nincs fővárosi futballcsapat a dobogón. A Debrecen szétesett, de nem roppant meg az erőltetett menetben, jövőre ismét ott lesz a BL-selejtezőben, az első körben kiemeltként.

A magyar bajnokságot lezáró három meccsen a címvédő Debrecen mindössze egy gólt lőtt, és egy pontot szerzett.

A Videoton még így sem tudta megelőzni, mert a megerőltető szezon végére kifulladt. A harmadik a Győr lett, és így először fordult elő, hogy budapesti nem került a dobogóra, mi több: a nemzetközi kupában induló négy magyar csapat egyaránt vidéki.

A Debrecen hat év alatt öt bajnokságot nyert, ezzel egyértelműen a legeredményesebb klubbá nőtte ki magát az elmúlt tíz évben.

A viszonyok rendezettek, a játékosok megkapják a bérüket időre, de ennél sokkal fontosabb, hogy a BL-ben szereplő kisebb csapatokat általában kikészíti a sorozat – Artmedia, Kolozsvár -, a Loki azonban megingathatatlan volt.

A játékosokat ugyanakkor nyilván megviselte, hogy két meccsük – Fiorentina, Young Boys - után is vizsgálódik az európai szövetség (UEFA). A tudat sem kellemes, úgy meccsre utazni pedig kifejezetten kellemetlen, hogy a nézők bekiabálnak a bemelegítésnél, mennyi lesz a vége, mire érdemes fogadni?

A Debrecennek olyan erős játékosállománya lett idénre, hogy az állandó sérüléseket is elviselte, ezzel együtt megváltozott a taktikai felállása. Leandro még a télen kivált, ő ciprusi bajnok lett.

„Bravúr, hogy rosszabb játékkal is hoztuk a fontos találkozókat, a végére tényleg szedett-vedett módon, katasztrofálisan játszottunk” – mondta a kecskeméti meccs után Dombi Tibor a sporttévének. Az őszintesége példa értékű, még azt is hozzátette, be fog rúgni a meccs után.

„Rengeteg bírálatot kaptunk, menet közben szapultak, kritizáltak minket, de azért a csapat minden fronton ott tudott lenni” – ezek már Herczeg András vezetőedző szavai voltak.

Szezon közben többször mondta, nem tudja, hogyan lehet ilyen terhelést elviselni, mert erre nincs recept. Megoldotta, ezért hálás lehet igazán neki az összes Loki-drukker.

És még a Magyar Kupát is megnyerheti szerdán a Loki a Ligakupa mellé. Egy triplázásnál pedig nem kell magyarázkodni.

A Videoton nem lett volna, a Loki kiemelt az első BL-körben

A Debrecen lehetséges ellenfelei a klub honlapja alapján:
HJK Helsinki (finn), Levadia Tallinn (észt), Liepajas Metalurgs (lett), FH Hafnarfjardar (izlandi), FK Zeljeznicar Sarajevo (bosnyák), Olimpi Rusztavi (grúz), Pjunik Jerevan (örmény), NK Koper (szlovén), Inter Baki (azeri), FK Renova Dzsepcsiste (macedón), Dinamo Tirana (albán), HB Tórshavn (feröeri), The New Saints (walesi), Linfield (északír), Jeunesse Esch (luxemburgi), az előselejtezőből továbbjutó csapatok

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől