Mourinho már nem tagad, a Realhoz megy

2010. május 23., vasárnap 10:36 |
Jose Mourinhónak már nincs miért Milánóban maradnia, bajnok, kupagyőztes és BL-győztes lett az Internazionaléval. A német tévéseknek nyilatkozva mondta ki először, amit már hetek óta sejteni lehetett: a Real Madrid edzője lesz a következő szezonban.

a Elvégeztem a dolgomat, megcsináltam, amiért ide hoztak – mondta a mérkőzés után az olasz tévéseknek Jose Mourinho a megnyert BL-döntő után. – Egy életre beírtam magam az Inter történelmébe, és a klub sem lesz már soha az, ami az érkezésem előtt volt. Nem akarok túl sokat beszélni, mert elsírom magam, és még a végén meggondolom magam. Nagyon szomorú vagyok, hogy mennem kell.”

„Mindent megnyertem az Interrel, egyike vagyok annak a kevés edzőnek, aki két klubbal is BL-t tudott nyerni, de én az akarok lenni, aki hárommal is a csúcsra ért. Nem száz százalék, hogy ott kötök ki, ahol mindenki gondolja, de ha mégis így lesz, óriási motivációt jelent majd, hogy azt a csapatot irányíthatom – mondta Mourinho az olasz tévéseknek, majd nem sokkal később a Sat1-nek nyilatkozva már sokkal szókimondóbb volt.

A portugál Louis van Gaallal és Franz Beckenbauerrel, a bajor klub tiszteletbeli elnökével együtt nyilatkozott, és rövid, de annál határozottabb bejelentésével mindenkit meglepett. Mourinho egyaránt igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az Internazionalétól távozik, és hogy a Real Madrid edzője lesz-e.

Pedig úgy tervezte, hogy csak vasárnap tizenegy tájban fog erről a kérdésről beszélni, valamiért kibukott belőle az ünneplés estéjén.

Mourinho Madridba igazolását hetek óta tényként kezelte az európai sajtó, csak attól függött a portugál érkezése, hogy megnyeri-e a BL-t az Interrel.

Ezért is meglepő, hogy a Real igazgatója, Jorge Valdano azt nyilatkozta: "A világ egyik legjobb edzője, de akadnak, akik még nála is jobbak."

Olasz bajnokként, kupagyőztesként és BL-győztesként biztos volt, hogy továbbáll, hiszen 2004-ben a Portóból is azért ment el a Bajnokok Ligája-siker után, mert „mostantól kezdve ha egyetlen meccset sem nyerek, akkor is Isten után a második leszek Portóban.”

Mourinho Ernst Happel és Ottmar Hitzfeld mellett a harmadik, aki két klubbal is BL-t nyer, a Real Madrid lehet a harmadik.

Minden idők

Lebüntették, mert nem adott büntetőt
A brazil bírót fellökték, körbevették, a rendőrök szedték le róla a reklamáló játékosokat.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok