Gera 15 kilométert futott az EL-döntőn

2010. május 13., csütörtök 10:42
Az Európa Liga döntőjében négy perccel a vége előtt az Atletico Madrid belőtte a győztes gólt. Az angol Fulham veszített, egyik legjobbja, Gera Zoltán nagyon kihajtotta magát. Szerinte nem a fáradságon múlott.

"Az első félidő az övék volt, a másodikban jobban játszottunk. A hosszabbításban már a tizenegyesekre készültünk, amikor bekaptuk a gólt" - nyilatkozta a Story Tv-nek a több mint 15 kilométert futó Gera a szerdai Atletico-Fulham EL-döntő után.

Az angolok kihajtották magukat, de a spanyolok jobbak voltak, 2-1-re nyertek.

Gera nem sérült meg, de a végén görcsöltek a vádlijai, ezért nyúlt oda többször. "Több mint 60 tétmeccset játszottunk a szezonban, de nem ezen múlott" - indokolt.

Edzőjük jól felkészítette őket, de a kétgólos Diego Forlánnal és a két gólpasszos Sergio Agüeróval nem bírtak játékosai.

"Roy Hodgson munkáját látni lehet a csapaton, felkészült edző és nagyon jó ember, jó kapcsolatban van a játékosokkal. Nem egyénileg, csapatként vagyunk jók."

A magyar játékos ezúttal is kiemelte, élvezi ezt a posztot, megtalálta a helyét a csapatban. Gerát decemberben, a sérülések és az eltiltások miatt tette Hodgson a csatár mögé, és rögtön gólt lőtt. A Fulham a komoly meccseken innen kezdve nem a klasszikus 4-4-2-es felállásban játszott, hanem a két csatár egymás mögött volt.

"Nagyon hálás vagyok, és köszönöm a magyar szurkolóknak, akik Hamburgba is eljöttek" - összegzett.

Gerának a Skysports és a Sun is nyolcast adott, a Fulham legjobbja volt.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől