Gerrard besegített a Chelsea aranyához

2010. május 2., vasárnap 16:52
Az angol labdarúgó bajnokság 37. fordulójában eldőlt, a Liverpool semmiképp sem indulhat a bajnokok Ligájában jövőre, mert kikapott a Chelsea-től. A londoniak viszont egy lépésre kerültek a bajnoki címtől, hiszen egy ponttal vezetnek a Manchester United előtt, amelyik nyertl Sunderlandben.

Az angol bajnokság vasárnapi, utolsó előtti játéknapján a Chelsea a vártnál sokkal könnyebben verte a Liverpoolt, így nagy lépést tett a bajnoki cím felé.

Nem kezdett vehemensen a két csapat, a Liverpool legveszélyesebb embere Aquilani volt, aki rálőtte harmincról centikkel fölé, majd kilépett a védők közt, de nem tudott kapura lőni.

A Chelsea legveszélyesebb embere azonban a liverpooli ikon, Steven Gerrard volt, aki egy ártalmatlan helyzetben haza akarta adni a labdát, de erre Drogba lecsapott, elvitte Reina mellett, és az üres kapuba gurította.

Gerrard pár éve Henry-t is meglepte hasonló labdával, ő is belőtte.

A londoniak két tizenegyesgyanús helyzetet reklamálhattak még az első félidőben, mindkétszer Kalou lépett ki, de a játékvezető egyszer sem ítélt. Lampardnak volt még két lövése, a másodikat tizenhatról eresztette el, az volt a veszélyesebb.

A második félidőben Lampard lőtt gólt, az ötösről - berobbanva - nem volt nehéz dolga. A Liverpool első gyors és tetszetős támadását a 91. percben vezette. A Chelsea otthon, a Stamfod Bridge-en ünnepelhet, ehhez a Wigant kell verni, a Manchester United a Stoke Cityt fogadja.

A Manchester United nyert Sunderlandben, így csak az utolsó kör dönt a bajnoki címről. Az MU Nani 28. percben szerzett góljával gyűjtötte be a három pontot. Így csak az utolsó forduló dönt a bajnoki címről.

A Chelsea saját közönsége előtt ünnepelhet, ehhez a Wigant kell vernie, a Manchester United a Stoke Cityvel játszik az Old Traffordon.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől