Megbánjátok, hogy futballisták lettetek

2010. április 28., szerda 13:24
A Barcelona csapatkapitánya nélkül 1-3-as hátrányból próbál fordítani az Inter elleni BL-elődöntőben. Az Internél bíznak saját játékukban, Jose Mourinho 40 éves álmot váltana valóra. A BL történetében először testvérharc lesz: Gabi Milito foghatja Diego Militót.

Talán nem túlzás, hogy 2010 két legjobb csapata találkozik szerda este a Nou Campban, ahol a címvédő Barcelona 1-3-ról próbál fordítani az olasz bajnok Interrel szemben. Milánóban az Inter megmutatta, hogyan lehet eredményesen futballozni a Barcelona ellen, de a katalánok ebben a szezonban egyszer már legyőzték olyan arányban az olaszokat, ami most is továbbjutást érne.

A novemberi csoportmeccs az Inter egyetlen veresége volt az idei kiírásban, de Jose Mourinho már az első meccs előtt kiemelte: ez már egy másik Inter. Az olaszok történetük során 43-szor nyerték meg egy párharc első meccsét, és csak négyszer estek ki a visszavágón, a Barcelona pedig 22 elbukott első meccse után 11-szer továbbjutott.

„Mindenki rólunk beszél, pedig az ellenfelünk hihetetlen jó csapat, kivételes helyzetben vagyunk, hogy ilyen erős csapattal van lehetőségünk összemérni a tudásunkat – kezdte szokott stílusában Pep Guardiola. – Azt akarom, hogy a játékosaim tudatában legyenek annak, milyen fantasztikus lehetőség kapujában állunk, az Intert kiejteni óriási lenne. Szeretném, ha élveznék a játékot, hiszen ilyen esély ritkán kínálkozik rá, hogy megmutassák tudásukat.”

Gurdiola kitért az első meccsre is, elmondta, elsősorban az volt a baj, hogy visszaálltak, miután megszerezték a vezetést. „Ezt a hibát most nem követhetjük el. Támadnunk kell megállás nélkül, jobban kell vigyáznunk a labdára, mint Milánóban. Nagyon tiszteljük az Inter, és tudjuk, csak a legjobbunkat nyújtva juthatunk újra a Bajnokok Ligája döntőjébe.”

Gerard Piqué a történelem legfélelmetesebb barcelonai szurkolását kéri. „Azt akarom, hogy amikor az Inter játékosai kijönnek melegíteni a Camp Nouban, átkozzák el a percet, amikor futballistának álltak. A közönségünknek úgy kell támogatnia minket, hogy az Inter játékosai nagyon egyedül érezzék magukat a stadionban.”

„Az eredményjelző 3-1-et mutat, és már csak 90 perc van hátra a párharcból, de egyetlen pillanatig sem gondolhatjuk úgy, hogy már a döntőben vagyunk – mondta Jose Mourinho. – Én nyertem nemrég BL-t, de az Inter 40 éve üldöz egy ekkora sikert. Az én legfontosabb feladatom, hogy hozzásegítsem a csapatomat az álma megvalósításához.”

„Az elsőtől nagyon különböző meccsre számítok. Megmutattuk, hogy a novemberi képest előreléptünk, de Barcelonában még annál is jobban kell játszanunk, amit Milánóban mutattunk” – tette hozzá Mourinho.

A Barcelonának lesznek komolyabb összeállítási gondjai, Andres Iniesta továbbra is sérült, a csapatkapitány, Carles Puyol eltiltott. A középhátvédet az argentin Gabi Milito helyettesítheti, így összejöhet a Bajnokok Ligája történetének első testvérharca, hiszen az Interben biztosan kezdeni fog Diego Milito.

Az Internél fontos sérült nincs, bár Goran Pandev játéka még kérdéses. A hétvégi bajnoki szünetében cserét kért Wesley Sneijder is, de az ő sérülése nem volt komoly, szinte biztosan pályára léphet Barcelonában. Eltiltott viszont a milánóiaknál is lesz, Dejan Sztankovics. Ott van a csapattal a legutóbb botrányt okozó Mario Balotelli is, de nem valószínű, hogy szerepet kap a meccsen.

Innét folytatják

BL, elődöntő, első mérkőzés:
Internazionale (olasz)-FC Barcelona (spanyol) 3-1 (1-1)
gól: Sneijder (30.), Maicon (48.), Milito (61.), illetve Pedro (19.)
Visszavágó 04.27-én, jövő szerdán Barcelonában.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől