Messi és Xavi zsenialitása döntött

2010. április 11., vasárnap 00:15
A spanyol bajnokság 31. fordulójában a Barcelona Lionel Messi és Pedro góljaival 2-0-ra legyőzte a Real Madridot, és három ponttal vezeti a La Ligát. A címvédő győzelme teljesen megérdemelt, a Madrid a szezonban oda-vissza elbukta a rangadót, gólt sem lőtt a Barcának.

A Real Madrid kezdte jobban a csúcsrangadót, agresszíven letámadták a Barcelonát, de a 12. percben már a vendégeknek volt helyzetük: Messi száguldott el a jobbszélen, a becsúszó Albiol mellett visszahúzta a labdát. Úgy tűnt, a védő elsodorta a csatárt, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.

A másik kapu előtt Cristiano Ronaldo szeretett volna büntetőt kapni, de Piqué belépőjéért sem járt 11-es. A 33. percben megszerezte a vezetést a Barcelona. Messi kényszerítőzött Xavival, az irányító a védők fölött átpörgette a labdát, Messi úgy vette át, hogy egyből lövőhelyzetbe került, és középről a kapuba törte a labdát.

Xabi Alonso egyenlíthetett volna egyből, de közelről fölé bólintott egy lefejelt labdát, majd Gonzalo Higuain bombázott a lelátóra egy sokat ígérő Marcelo-beadást. A szünet után próbált letámadni a Real Madrid, de a Barcelona védelme is hibátlanul működött, különösen Piqué játszott nagyot, a fiatal középhátvéd mindenhol ott volt.

Ronaldón nagyon jól védekezett a Barca, a portugálnak volt néhány megindulása, de komoly helyzet egyikből sem lett. Az 56. percben az első félidőben a bal szélen csak vergődő Pedro középre húzódott, és a leshatáron remek labdát kapott Xavitól, lefutotta Arbeloát, és elgurított a kifutó Iker Casillas mellett.

Egy perccel később van der Vaart hozhatta volna vissza a meccsbe a Madridot, de Victor Valdes nagyot védett, majd néhány perccel később Ronaldo megindulása utáni lövésénél is magabiztos volt. Xavi újabb zseniális labdája után Messi dönthetett volna el mindent, de Casillas védett. Öt perccel később megismétlődött ugyanez: Xavi passzolt, Messi lőtt, Casillas bravúrral védett.

A Barcelona nem engedett ki, az utolsó percig koncentrálva a szépítésre sem adott esélyt a Real Madridnak. Raul egy érvénytelen gólt szerzett, a játékvezető Benzema kezezése miatt már lefújta az akciót. A címvédő hét fordulóval a zárás előtt három ponttal vezeti a spanyol bajnokságot.

Spanyol bajnokság, 31. forduló:

Real Madrid-Barcelona 0-2 (0-1)

Gólszerzők: Messi 33., Pedro 56.

Minden idők

Ezt tényleg felvettétek, ne!
A lengyel Arsenal-kapus akkora gólt lőtt, hogy mikor rájött, hogy nyoma marad, majdnem visszavonult.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől