Úgy verték a Bayernt, ahogy a BL-döntőn

2010. március 20., szombat 18:05
A listavezető Bayern München két, hajrában kapott góllal kikapott a Frankfurt otthonában a német labdarúgó Bundesliga 27. fordulójának szombati játéknapján.

Az Eintracht a BL-ben negyeddöntős bajorok 19 meccsen át tartó veretlenségi sorozatát szakította meg.

Klose korán vezetést szerzett és már úgy tűnt marad a 0-1, de a 87. percben – a mindössze négy perce pályán lévő – Tsoumou egyenlített, majd két perc múlva az ugyancsak csereként beálló cseh Martin Fenin a győztes gólt is berúgta. Tsoumou szezonbeli első meccsét játszotta. Fenin csak második gólját lőtte, az elsőt még az első fordulóban, a Werdernek.

Kikapott, mégpedig rúgott gól nélkül a Szalai Ádámot végig a soraiban tudó Mainz is, amely a kiesőjelölt Freiburg otthonában maradt alul. Lőw Zsolt továbbra is sérült.

48 óra sem telt el a Werder csütörtöki kupameccse óta - 4-4-et játszottak a Valenciával -, a brémaiak nem panaszkodtak, inkább nyertek. Igaz kétszer hátrányban voltak, de a Bochum végül kikapott.

Bundesliga, 27. forduló

Eintracht Frankfurt-Bayern München 2-1 (0-1)

G: Tsoumou (87.), Fenin (89.), illetve Klose (6.)

SC Freiburg-FSV Mainz 05 1-0 (1-0)

G: Flum (10.)

1. FC Nürnberg-1899 Hoffenheim 0-0

VfB Stuttgart-Hannover 96 2-0 (1-0)

G: Marica (36., 54.)

Werder Bremen-VfL Bochum 3-2 (0-1)

G: Pizarro (58.), Marin (65.), Frings (81.), illetve Sestak (14.), Dedic (63.)

 
Bundesliga J
Gy
D V
Rg
Kg
Gk P
1 Bayern München 27 16 8 3 54 27 27 56
2 Schalke 04 26 16 6 4 42 20 22 54
3 Bayer Leverkusen 26 14 11 1 56 25 31 53
4 Werder Bremen 27 12 9 6 54 33 21 45
5 Borussia Dortmund 26 13 6 7 43 33 10 45
6 Hamburger SV 26 11 10 5 46 30 16 43
7 VfB Stuttgart 27 10 8 9 39 35 4 38
8 FSV Mainz 27 10 8 9 32 33 -1 38
9 Eintracht Frankfurt 27 10 8 9 35 39 -4 38
10 VfL Wolfsburg 26 10 7 9 49 46 3 37
11 TSG 1899 Hoffenheim 27 9 6 12 34 31 3 33
12 Borussia Mönchengladbach 27 8 7 12 35 47 -12 31
13 1. FC Köln 27 6 10 11 23 34 -11 28
14 VfL Bochum 27 6 9 12 29 49 -20 27
15 FC Nürnberg 27 6 7 14 24 43 -19 25
16 Hannover 96 27 6 5 16 29 50 -21 23
17 SC Freiburg 27 6 5 16 25 49 -24 23
18 Hertha BSC 26 3 6 17 22 47 -25 15

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől