Doppingvizsgálatra vitték Gera Zoltánt

2010. március 20., szombat 16:43 |
Ha élete meccsét is játszotta, a Fulham magyar csatára, Gera Zoltán, van benne hiányérzet. A válogatottságot októberben lemondó 29 éves játékos az elején nem hitt a Juventus elleni továbbjutásban.

Miután két gólt lőtt a Juventusnak az Európa Ligában a Fulham magyarja, több szaklap is kilencesre értékelte teljesítményét. Az angol csapat 4-1-re verte a patinás olasz klubot, így dolgozta le az első meccs 3-1-es vereségét.

„Hatalmas élmény volt, amikor a lecserélésemkor kórusban kiabálták a nevemet. Ez különösen fontos volt számomra, hiszen nem volt mindig így” – számol be a pepsifocin vezetett blogján, hozzáteszi, akkor sem sértődött meg, amikor nem ment a játék neki, és bírálták.

Visszaemlékszik bejegyzésében arra, hogy két góljánál már extázisban játszottak, és sajnálja, hogy a harmadik gólt nem tudta belőni. Lövőcselét ketten ették meg, de lövését Chimenti ki tudta ütni.

Az aranylabdás Cannavaro kiállítására nem nagyon emlékszik, a végén cserét kért, mert begörcsölt a lába.

„Amikor a Juve rögtön az elején gólt szerzett, arra gondoltam, hogy a továbbjutás elúszott. Abban bíztam azért, hogy megverhetjük őket, de a 3-1 vagy a 4-1 nem tűnt realitásnak. Ennek ellenére nem pánikolt a csapat, aminek az oka az is lehetett, hogy mindannyian egyfajta ajándéknak tekintettük ezt a meccset, és úgy voltunk vele, hogy azért az nem tragédia, ha a Juventus bebizonyítja, hogy jobb nálunk” – tudatta.

Társaival nem tudott együtt ünnepelni az öltözőben, mert őt sorsolták ki doppingmintavételre.

A meccs előtt pécsi barátai látogatták meg, akik 16 éves korában visszavezették a futballhoz. „Sokat beszélgettünk, nézegettünk fotókat azokból az időkből, amikor újra elkezdtem játszani, és kispályáztam még csak. Furcsa emlékek voltak, segítettek felkészülni a meccsre” – ismerte el.

Minden idők

Egyiket megrugdosta, a többit leütötte
A brazil Platinit szét akarták rúgni, válaszul elverte a fél CSZKA Szófiát.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok