Mourinho: Ez volt a tökéletes meccs

2010. március 17., szerda 09:49
Jose Mourinho bátran kockáztatott, és taktikailag elverte a Chelsea-t vezető Carlo Ancelottit. Az Inter zsinórban három sikertelen kísérlet után jutott nyolcba a BL-ben. A CSZKA Moszkva is ott van a negyeddöntőben, amihez a Sevilla kapusának hibája is kellett.

Jose Mourinho megszakította az Inter rossz sorozatát, három nyolcaddöntős kiesés után vezette az Intert a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában. A portugál nagyon megverte az Chelsea-t irányító Carlo Ancelottit, a taktikai csatában egy olasz edzőnek nyomta le a torkán a modern olasz futball iszonyú hatékony változatát.

Mourinho tudta, hogy elsősorban a Chelsea bal oldalára kell figyelnie Jurij Zsirkovval és Florent Maloudával, ezért jobbhátvédje, Maicon elé a szélre rendelte Samuel Eto'o-t. Az Inter védői végig magabiztosak voltak, nem válogatottak az eszközökben, így kihúzták addig, amikor már Ancelottinak kockáztatnia kellett.

A második félidőt szinte végig uraló Inter játékában sokkal inkább benne volt a gól, mint az angolokéban, az olaszok végig bírták a számukra kevésbé megszokott nagy iramot. Volt gólhelyzetük, a Chelsea-nek meg nem. A hajrában Eto'o Wesley Sneijder sokadik óriási passzából bevágta a győztes gólt - mint 2006-ban a Barcelona színeiben ugyanitt, ugyanígy BL-nyolcaddöntőn -, és bejuttatta az Intert a nyolcba.

„A világ legboldogabb embere vagyok – kezdte értékelését Jose Mourinho. – Felvállaltunk néhány kockázatos döntést, de a csapat remekül reagált, az első perctől mi voltunk a jobbak. Nagyon jó csapatot győztünk le, az egyik legjobbat, és bebizonyítottuk, hogy mostantól nincs kitől tartanunk a BL-ben.”

„Kicsit aggódtam, mert nagyon sok helyzetet hagytunk ki, az ilyen meccseken általában nincs is ennyi, de a védekezésünk olyan jól működött, hogy nem volt gond. Ahhoz, hogy itt győzni tudj, tökéletes teljesítményt kell nyújtania a csapatodnak, és minden játékosodnak egyenként is, mi pedig pontosan így tettünk. Csodálatos győzelmet arattunk, de még hosszú az út, ami Madridba vezet” – tette hozzá Mourinho.

Samuel Eto'o edzőjét dicsérte: „A Chelsea konzervatív taktikára számított tőlünk, de Jose meglepte őket azzal, hogy három csatárral állt fel. A gólom a végén megkönnyebbülést hozott, de már előtte is jobbak voltunk, a győzelem a jutalmunk a kemény munkáért.”

„Messze nem játszottunk úgy, ahogy terveztük – mondta Carlo Ancelotti, akit portugál kollégájához hasonlóan elsősorban azért szerződtettek, hogy BL-t nyerjen a klubnak, mert a Chelsea még soha nem nyert a leghíresebb európai kupában. – Az Inter tökéletesen védekezett, és hatalmas nyomást tett a középpályásainkra, ezért nem tudtunk kibontakozni. Milánóban jobban játszottunk, de most nem tudtuk megismételni azt a teljesítményt egy csúcsra járatott Inter ellen. Megérdemelten jutottak tovább, jár a gratuláció.”

Az Interhez hasonlóan a CSZKA Moszkva is idegenbeli bravúrgyőzelemmel jutott a legjobb nyolc közé. Az oroszok túlélték az első percek komoly nyomását, és akkor sem törtek össze, amikor Tomás Necid gólját Diego Perroti kiegyenlítette. A CSZKA továbbjutását a spanyol bajnokság egyik legjobb kapusa, Andrés Palop szerencsétlen hibája hozta, a potya után a Sevilla nem tudott mit kezdeni a moszkvaiak határozott védekezésével.

„Fontos volt, hogy mi szereztük meg a vezetést, mert megnyugodtunk tőle, és a magabiztosságunk a Sevilla egyenlítése után is megmaradt – mondta Leonyid Szluckij, a CSZKA edzője. – Nem hagytuk, hogy átvegyék a kezdeményezést, amikor védekeznünk kellett, akkor is veszélyesek tudtunk lenni. Nem minden történt úgy, ahogy elterveztük, de ilyen a futball, és a lényeg a továbbjutás volt, azt pedig megszereztük.”

Manuel Jimenez önkritikusan nyilatkozott a vereség után „Nem tehetünk mást, mint bocsánatot kérünk a szurkolóinktól. Én vagyok a felelős a kiesésért, nem akarok magyarázkodás mögé bújni. Nagyon jó csapat a CSZKA, de legyőzhettük volna, ha 0-0-nál belőjük a helyzeteinket. Luis Fabiano nem szokott ilyen helyzetben hibázni, de ez a világ legkeményebb sorozata, ahol kemény meccseken klasszis ellenfelekkel szemben kell a legjobbat kihoznod magadból, és ez most az oroszoknak sikerült jobban.”

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Chelsea (angol)-Internazionale (olasz) 0-1 (0-0)
gól: Eto,o (79.)
kiállítva: Drogba (87. Chelsea)
Továbbjutott: Internazionale, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel

Sevilla (spanyol)-CSZKA Moszkva (orosz) 1-2 (1-1)
g: Perotti (41.), illetve Necid (39.), Honda (55.)
Tj.: CSZKA Moszkva, 3-2-es összesítéssel

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....