Hokigólt kapott a fejbe rúgott kapus

2010. március 14., vasárnap 00:30
A napolis de Sanctis sérülten is vállalta a második félidőt a Fiorentina ellen, de az utolsó percben újra szerencsétlenül járt.

Idegenben verte a Napolit 3-1-re a hét közben a BL-ből búcsúzott Fiorentina az olasz bajnokság 28. fordulójának szombat esti meccsén.

Az első félidő küzdős, de kicsit unalmas volt, a legfontosabb esemény a hazai kapus Morgan de Sanctis sérülése lett: Alberto Gilardo rúgta fejbe, bár véletlenül tette, de jócskán kimozduló ellenfele válla fölé emelte a lábát, vagyis szabálytalan volt. (Az eset 1 perc után látható az alábbi videóban.)

A bíró sima ütközésnek minősítette a dolgot, bár de Sanctis szája kívül-belül felszakadt, vérzett. A közeli félidőig gézzel a szájában állt, majd leragtapaszozott állal jött ki a második félidőre.

Csapatának jól alakult a meccs, Ezequiel Lavezzi közeli fejessel megszerezte a vezetést, majd talán rúgott volna még egyet, de a kaputól 10 méterre, ziccerben akasztották. Elesett, ám a bíró nem látott szabálytalanságot, bár egyértelmű büntető volt.

Szinte az ellentámadásból egyenlített Gilardino, majd őt is fejen rúgták, neki is vérzett az ínye. Folytatta, és három perccel a vége előtt fejelt még egyet, ismét Sztevan Joveticstől jött a remek passz.

A 94. percben de Sanctis egy szögletnél előre ment, hátha segíteni tud az egyenlítésben, de akciója fordítva sült el. A labda eléje pattant, ám a védők szerelték, és azonnal indítottak. Babacart játszották meg, aki még jócskán a saját térfeléről kapura belsőzött, de erőtlenül, és mellé is gurult volna a labda. Jovetics viszont rástartolt, simán befutotta, és hat méterről a teljesen üres kapuba gurította: a jégkorongban gyakran lehet hasonló gólt látni.

A Fiorentina győzelmével is csak 10. a bajnokságban, a Napoli hetedik, bár hét forduló óta nem nyert.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől