Hertha-balhé: 6 sérült rendőr, 30 őrizetes

2010. március 14., vasárnap 15:39
Kettős vereséget szenvedett Dárdai Pál együttese, a Hertha a Bundesliga hétvégi fordulójában a vasárnapi német lapok szerint.

A berliniek hazai pályán a Nürnberg elleni, a kiesés szempontjából sorsdöntő mérkőzést veszítették el. A lefújás után száz szurkolójuk az olimpiai stadionban olyan randalírozást rendezett, amellyel általános megítélés szerint rendkívül sokat ártottak a Hertha BSC amúgy is megtépázott tekintélyének.

A  többnyire fekete csuklyát viselő rendbontók botokkal, illetve zászlórudakkal felfegyverkezve behatoltak a pályára, és üldözőbe vették az ellenfél játékosait, akik kétségbeesetten menekültek az öltözőkbe. A randalírozásnak végül a biztonsági személyzet, illetve a kivezényelt rendőrök vetettek véget. Az összetűzésekben 6 rendőr könnyebben megsérült, mintegy 30 fiatalt őrizetbe vettek.

A történtek folytatásaként a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) már közölte, hogy napirendre tűzi az esetet. Az újságok szerint a Hertha jelentős pénzbüntetésre számíthat, és szinte bizonyos az is, hogy legkevesebb egy otthoni találkozót zárt kapuk mögött kell lejátszania.

Ami pedig a pályán elszenvedett vereséget illeti, az 1-2-es kudarc sajtóértékelések szerint minden bizonnyal végérvényesen megpecsételte az egy évvel ezelőtt még a bajnoki címre is esélyesnek tartott berliniek sorsát. A Hertha nyolc ponttal lemaradva az osztályozóktól, és öt ponttal az előtte álló Freiburg mögött áll a tabella utolsó helyén. Általános megítélés szerint a csapaton már csak a csoda segíthet. Bár matematikailag még van némi esélye a bennmaradásra, a katasztrofális szereplés, illetve a hazai pályán elszenvedett sorozatos vereségek után erre szinte már senki nem fogad. Vasárnapi hírek szerint egyébként az elnökségben mind többen sürgetik a csapat benntartására az elmúlt év végén szerződtetett Friedhelm Funkel edző azonnali menesztését.

A szombat délutáni mérkőzés egyetlen pozitívuma az volt, hogy a berlinieknél immár 13 éve szereplő Dárdai Pál klubtörténelmet írt. A magyar válogatott középpályás ugyanis 281. alkalommal öltötte magára a kék-fehérek mezét, és ezzel a Hertha legtöbbet szereplő játékosa lett. A korábbi rekordot - 30 éven át - 280 mérkőzéssel a jelenleg 57 éves Michael Sziedat tartotta.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől