A Realt is elérte a hazai pálya átka

2010. március 11., csütörtök 15:26
Korábban a Barca, a Milan, a MU és a Roma is saját stadionjában játszhatott volna BL-döntőt, mégis elbukott.

A madridi Bernabeu-stadionban lesz a Bajnokok Ligája-döntő május 22-én, de szerda óta biztos, a Real Madrid nélkül: nem játszhat saját otthonában a csapat, mert a Lyon kiverte a sorozatból.

Korábban négyszer is úgy indult neki a tornának egy-egy sztárklub, hogy tudta, ha eléri, hazai pályán játszhatja a finálét, mégsem jutott odáig egyik sem.

000T TRDV680425
A Real sem játszhatja saját stadionjában a BL-döntőt

Először, 1999-ben a Barcelonának volt lehetősége, de a csoportból sem jutott tovább, csak harmadik lett a két későbbi döntős Bayern München és Manchester United mögött.

2001-ben a milanói San Siro volt a helyszín, de a Milan szintén a csoportkörben bukott el. 2003-ban a Manchester United pályázott az Old Traffordra, de a negyeddöntőben búcsúztatta a Real Madrid.

Tavaly a Romának lett volna sansza hazamenni, ám a nyolcaddöntőben tizenegyesekkel megállította az Arsenal.

Cristiano Ronaldóék bukásával a döntőt 2010-ben is semleges helyszínen rendezik, ahogy az első kiírás, 1993 óta mindig.

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok