Hol van Gera? Micsoda ország!

2010. március 8., hétfő 16:27
Orbán Viktor szerint nem épül a futballválogatott, a Fidesz elnöke nem érti, miért nem közvetítették az U-válogatott olaszországi tétmeccsét.

Orbán Viktor is értékelte a múlt szerdai Magyarország-Oroszország válogatott mérkőzést, amely hazai vezetés után 1-1-re végződött, Vanczák gólját Biljajetgyinov egyenlítette ki.

„Barroso és a budapesti vállalkozók árnyékában sem felejthetjük el, hogy meccs volt. Válogatott. Eredmény: dicséretes. Csapatépítés: helyben járás. Hol van Gera? Micsoda ország! Magyar nemzeti olimpiai válogatottunk Olaszországban, tétmeccsen. Tv: nuku. De az angol-görög olimpiai válogatottak meccsét közvetítjük! Hol élünk?" -  írta a korábbi miniszterelnök a néhány héttel ezelőtt létrehozott Facebook-oldalán (az U-csapat selejtezőjét nem közvetítette a sporttelevízió, mert negyedóra egybeesett a magyar-orosszal).

Gerát már korábban is hiányolta - a Fulham középpályása megelégelte, hogy nem játszik a nemzeti csapatban, ezért a dániai vb-selejtező előtt otthagyta társait -, őt tartja a legkreatívabb magyar futballistának, és úgy gondolja: vétek nem játszatni.

Egyre nyilvánvalóbb: Erwin Koemant nem szereti Orbán, a Videoton-Debrecen rangadóról is hiányolta még tavaly novemberben. A holland szakember ezután panaszkodott hazája egyik újságában, hogy a politika is nehezíti a dolgát.

A Fidesz a PSV Eindhoven játékosát, Dzsudzsák Balázst szerette volna beépíteni a kampányába, de eddig nem tette.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől