0-2-ről nyert a Real, vezeti a bajnokságot

2010. március 6., szombat 22:44 |
A gyenge formában lévő Zlatan Ibrahimovicot kiállította a bíró, de a Barcelona tíz emberrel és kis szerencsével kiharcolta a döntetlent Almeriában. A Real Madrid kihasználta a Barca botlását, és két gólos hátrányból fordítva győzött a Sevilla ellen, és átvette a vezetést a bajnokságban.

A spanyol bajnokság 25. fordulójában a Barcelona az Almeriához látogatott, és a hazai csapat ugyan csak a tizenharmadik a bajnokságban, idén mindössze egyszer kapott ki, és nagyon lelkes, masszív csapattá formálódott Lillo edző érkezésével.

Legutóbb hazai pályán az Atletico Madridot verték a hajrában, idegenben pedig a Santandert, és szemlátomást megnőtt az önbizalmuk.

A Barcelona ellen jól kezdtek, Cisma egy szögletre jól érkezett, és a kapuba csúsztatott. Messi szabadrúgásból egyenlített, de a második félidőben Puyol öngóllal juttatta előnyhöz újra az Almeriát.

Három perccel a gól után Ibrahimovicot kiállították - Cisma ellen törlesztett -, a hátralévő fél órában viszont az emberelőnyt alig lehetett észlelni, a katalánok semmit sem változtattak stílusukon, és kis szerencsével Messi egyenlített.

Guilherme lepte meg egy labdával, csapattársaitól ilyen pontos passzt nem kapott. Az Almeria egyszer találta el a kaput, az gól lett, a másik kapuralövés Puyolé volt. Ennél hatékonyabban nem lehet a Barcelona ellen játszani.

A Real Madrid látványos mérkőzésen, hosszabbításban lőtt góllal győzött hazai pályán a Sevilla ellen, és ezzel utolérte a tabella élén a címvédő Barcát. A Sevilla két szerencsés góllal szerzett vezetést: a 10. percben Capel veszélyes beadásából a menteni igyekvő Xabi Alonso talált be saját kapujába, majd a második félidő elején Iker Casillas maradt le Dragutinovic szabadrúgásáról, 0-2.

De a Madrid nem adta fel, Pellegrini beküldte Gutit és Van der Vaartot, ami jó húzásnak bizonyult, tíz percen belül kiegyenlítettek a hazaiak. A 60. percben Ronaldo szépített, majd Guti lőhetett volna hatalmas gólt, de lövése a keresztlécen csattant. A 64. percben az egykori Sevilla-játékos, Sergio Ramos nem hibázott, Van der Vaart szögletét fejessel gólra váltotta, 2-2.

Az utolsó húsz percben Higuaínt kétszer is csak a kapufa állította meg, végül a meccs hőse a csereember Rafael Van der Vaart lett: a holland játékos Higuaín Palopról kipattant labdáját vágta be közelről a 92. percben, amellyel a Real 3-2 megnyerte a meccset.

Jegyzőkönyv:

Almería-FC Barcelona 2-2 (1-1)
gól: Cisma (12.), Puyol (57., öngól), illetve Messi (42., 66.)
kiállítva: Ibrahimovic (60., FC Barcelona)
Deportivo La Coruna-Tenerife 3-1 (1-1)
g: Rodríguez (33.), Guardado (55.), Colotto (67.), illetve Juanlu (17.)

Real Madrid-Sevilla 3-2
(0-1)
gól: C. Ronaldo (60.), Sergio Ramos (64.), van der Vaart (92.), illetve Xabi Alonso (10., öngól), Dragutinovic (52.)


vasárnap:
Espanyol-Villarreal 17 ó
Málaga-Xerez 17
Real Mallorca-Sporting Gijón 17
Osasuna-Getafe 17
Athletic Bilbao-Valladolid 19
Real Zaragoza-Atlético Madrid 21
hétfő:Valencia-Racing Santander 21 ó

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől