A Vidi visszaelőzte a DVSC-t

2010. február 27., szombat 16:45
A Soproni Liga első tavaszi fordulójának szombati meccsein az őszi bajnok Videoton ha nehezen is, de legyőzte a Kecskemétet és ezzel visszavette az első helyet a címvédő Debrecentől. A hó már elolvadt, így Pakson a víz okozott gondot.

Az őszi bajnok Videoton a Debrecen pénteki győzelmével visszaszorult a második helyre, a Kecskemét ellen azonban visszavette a vezető pozíciót.  A rendkívül mély talajú pályán nem csak az ellenféllel, hanem a sárral is meg kellett küzdeniük a játékosoknak. A találkozó elejétől a listavezető irányított, de gólt csak a 40. percben tudott szerezni Polonkai révén. Fordulás után a megfogyatkozó Kecskemétnek már esélye sem volt, Csordás Sitkut buktatta gólhelyzetben, amiért piros lapot kapott, a szabadrúgásból pedig a Videoton növelte előnyét.

Az MTK hiába támadta végig változó vehemenciával a Pápa elleni meccset, kizárólag helyzetekig jutott. A vendégcsapat a kék-fehérek kapujáig alig jutott el, így Véber György csapata örülhet a pontszerzésnek. Persze ehhez kellett a több bravúrt bemutató Szűcs Lajos kapus is.

A Honvéd elvileg a kiesés elől menekül, ehhez képest gyenge meccsen kikapott Kaposváron. A kispestiek egy félidőt emberhátrányban játszottak, a hazaiak a szünet után fölényben játszottak és a DVSC-től visszatért Oláh Lóránt góljával meg is nyerték a meccset.

Az első félidőben a Ferencváros csak támadgatott, komolyabb helyzetet nem tudott kidolgozni a sáros, kellemetlen talajon. A védekező Haladás ugyanakkor első lehetőségét gólra váltotta: az Angliából hazatérő Halmosi Péter egy szép támadás végén csavart a kapu bal oldalába. A szünet előtt a hazaiaknak összejött az egyenlítés, miután a Shaw ellen elkövetett lerántásért megítélt büntetőt Ferenczi értékesítette. A meccs a szünet után sem lett sokkal jobb, a vendégcsatár Nagy Gábor hiába vitte el a labdát Megyeri kapus mellett, az üres kapuba sem tudott betalálni. Amikor már úgy tűnt, nem születik újabb gól, jött a télen igazolt Elding, aki a 88. percben egy kapu elé emelt labdát fejelt a hálóba, megszerezve ezzel a három pontot a Ferencvárosnak.

A Paks-ZTE meccs elmaradt, mert az olvadás és az esőzés miatt víz borította a pályát, így a játékvezető úgy döntött, nem lehet lejátszani a találkozót.

Soproni Liga, 16. forduló

Kaposvári Rákóczi-Budapest Honvéd 1-0 (0-0)
Kaposvár, 1500 néző, V: Németh Á.
Kaposvár: Milinte - Grúz, Petrók, Zahorecz - Gujic (Balázs B. 45.), Maróti, Stanic, Pest K., Bogdán (Farkas Z. 63.) - Oláh, Godslove (Reszli 80.) Honvéd: Németh G. (Tóth I. 25.) - Takács, Botis, Debreceni, Gohér - Abass, Vukmir (Vaccaro 68.), Macko, Diego - Abraham, Palásthy (Coira 64.)
Gólszerző: Oláh (61.)
Kiállítva: Maróti (89.), illetve Diego (42.) Sárga lap: Stanic (40.), Pest K. (43.), Maróti (67., 89.), illetve Botis (11.), Diego (40., 42.), Palásthy (43.), Debreceni (79.), Takács (88.)

MTK Budapest-Lombard FC Pápa 0-0
Hidegkuti Stadion, 400 néző, V: Berger
MTK: Szentpéteri - Rodenbücher, Balogh, Pintér Á., Hídvégi - Zsidai, Pátkai - Kulcsár (Könyves, 83.), Szatmári, Lázok (Tischler, 57.), Pál A.
Pápa: Szűcs - Mészáros, Farkas, Dlusztus, Venczel - Gyömbér, Varga, Heffler - Bárányos (Jovánczai, 79.), Bali (Abwo, 56.), Orosz (Rebryk, 64.) Sárga lap: Venczel (38.)

Videoton FC-Kecskeméti TE-ERECO 2-0 (1-0)
Székesfehérvár, 2800 néző, V: Bede
Videoton: Sebők - Andic, Lipták, Horváth G., Elek - Sándor, Farkas I B., Polonkai (Szakály D. 72.) - Nagy D. (Ponczók 85.), Sitku (Nikolic 66.), Alves
Kecskemét: Lazareanu - Schindler, Gyagya, Lambulic, Farkas I. (Kokot 76.) - Bagi, Cukic, Vörös (Alempijevic 70.), Bori - Montvai (Simon A. 69.), Csordás
Gólszerzők: Polonkai (40.), Alves (60.)
Kiállítva: Csordás (58.), Alempijevic (90.)
Sárga lap: Elek (32.), Horváth G. (46.), illetve Gyagya (38.), Bori (61.), Lambulic (88.)

Ferencváros-Szombathelyi Haladás 2-1 (1-1)
Albert Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Andó-Szabó
Ferencváros: Megyeri - Csizmadia, Dragóner, Balog - Rósa D., Stockley, Doherty (Lipcsei, 73.), Morrison - Shaw (Kulcsár, 60.), Ferenczi, Elding Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Lengyel D., Tóth P. - Nagy G., Rajos, Molnár B., Sipos (Lattenstein, 70.) - Halmosi - Bogdanovic (Oross, 81.)
Gólszerzők: Ferenczi (45., 11-esből), Elding (88.), illetve Halmosi (31.) Sárga lap: Doherty (36.), Csizmadia (65.), illetve Guzmics (16.)

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Szicília
    Szicília Tengerparti kikapcsolódás - foglaljon most!
  • Zalakaros
    Zalakaros Üdítő felfrissülés, wellness az egész családnak.
  • Utasbiztosítás online
    Utasbiztosítás online Ne feledkezzen meg utasbiztosításáról! Kösse meg online 5 perc alatt itt!