A pápa testőreivel játszik a romaválogatott

2010. február 27., szombat 14:30 |
A Svájci Gárda futball-válogatottjával játszik a magyar romaválogatott Rómában. A gárdistáknak saját bajnokságuk van, de a verhetetlen magyar romaválogatott győznie megy.

A Svájci Gárda csapatával játszik barátságos mérkőzésen a magyar cigány futballválogatott jövő szerdán Rómában - közölte Mezei István, az együttes menedzsere, aki nagy elismerésként értékeli, hogy a pápa védelmét ellátó katonai alakulat válogatottjával játszhatnak.

„A mérkőzésre eddig négy felkészítő edzést tartottak, és szeretnének nyerni. A tervek szerint Budapesten rendezünk majd egy visszavágót is” – mondta Mezei, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a Svájci Gárda erős, mivel 16 csapatból álló bajnokságuk van.

A Rajkó zenekarral együtt utaznak a Vatikánba, ahol a művészegyüttes XVI. Benedek pápa meghívásának eleget téve egyórás koncertet ad. Az együttes az utazáshoz is jelentős mértékben hozzájárul.

A csapat menedzsere utalt arra, hogy 18 éve edzenek együtt a roma focisták legjobbjai, hivatalosan pedig 1995-ben jött létre a magyar cigány futballválogatott Balassagyarmaton, többek között a legendás Puskás Ferenc hatékony segítségével, aki többször vezette mérkőzéseiket is. Eddig 107 meccset játszottak, javarészt korosztályos nemzeti válogatottak ellen, ebből 105-öt megnyertek.

Kiemelte, hogy rendszeresen szerepelnek a Helsinkiben megrendezett tornákon, és játszottak már Brüsszelben, valamint Svájcban is az ottani rendezvényeken. Ezen kívül megjegyezte: büszke arra, hogy eddig még egyszer sem állítottak ki a csapatukból senkit sem. A magyar futballválogatottat is kihívták, de eddig nem jött létre a találkozó.

Minden idők

Neymar húszévesen a 100. gólnál tart
Éppen a születésnapján érte el a jubileumi találatot.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....
hirdetés