Egész Olaszország a Chelsea-nek drukkol

2010. február 24., szerda 12:38
Az Inter-Chelsea BL-nyolcaddöntő már elkezdődött: Carlo Ancelotti szerint az olaszok a Chelsea-nek szurkolnak majd, Mourinhót csak a meccs érdekli, és mindent tud szerdai ellenfeléről, mivel évekig edzette.

Napok óta megy az üzengetés a BL-nyolcaddöntők egyik legjobban várt párosítása előtt. Jose Mourinho a Chelsea bajnokija után úgy fogalmazott, a londoniak semmi újat nem csinálnak azóta, hogy ő eljött a klubtól. „A szabadrúgásoknál, a szögleteknél ugyanúgy helyezkednek, még a bemelegítést is úgy csinálják, mint amikor én vezényeltem” – mondta Mourinho szerdai ellenfeléről

A Chelsea-t vezető Carlo Ancelotti hétfőn azt mondta, egész Olaszország a Chelsea-nek fog szurkolni az Inter ellen, mert a portugál viselkedését csak az Inter-szurkolók tudják elviselni. Az olasz szakember szavait az Inter városi riválisának edzője, Leonardo támasztotta alá, aki kijelentette, a Chelsea-nek fog szurkolni szerda este, bár hozzátette, ez csak Carlo Ancelottival hosszú ideje ápolt barátsága miatt lesz így.

A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Mourinho nem volt hajlandó a Sampdoria elleni bajnokiról beszélni (a két Inter-kiállítást hozó 0-0 után a padról mutogató portugált három meccsre eltiltották). Kijelentette, két győzelemre játszó csapat találkozik, ám ez nem garancia arra, hogy látványos meccset játszanak egymással.

„Ha Ancelotti szerint Olaszország nekik drukkol, akkor biztosan így is van. Biztos valami szekta tagja, akik megsúgták neki, hogy így lesz, engem ez nem érdekel – mondta Mourinho. – Nagyon jól ismerem a Chelsea-t, de ez nem jelent komoly előnyt. Emlékezhetnek, milyen nehezen vertük meg a Chelsea-vel a Portót, pedig a portugál klubról is mindent tudtam a meccs előtt.”

Az Internek nincs bevethető balhátvédje (Chivu koponyasérülése után Davide Santon is sérüléssel bajlódik), így valószínűleg újra a veterán Javier Zanetti szerepel a védelem bal oldalán. Ennél is nagyobb gond, hogy a milánóiak kiváló kapusa, Julio Cesar egy autóbalesetben megsérült, egyelőre nem tudni, szerepelhet-e szerda este.

Ancelotti kijelentette, kiforgatták a szavait, semmi baja nincs sem az Interrel, sem Jose Mourinhóval, mindkettőt tiszteli, de nem foglalkozik velük. „Csak annyi érdekel, hogy a csapatom jól játsszon, és legyőzze az ellenfelét. Nem félünk az Intertől, de nagyon tiszteljük az olasz bajnokot, tudjuk, hogy csak tökéletes koncentrációval győzhetjük le” – mondta Ancelotti, aki Milánóba bajnokság, BL-t, Szuperkupát és Interkontinentális Kupát nyert a város másik csapatával.

„Kiegyenlítettnek látom a párharcot. Hasonló szezont fut a két csapat, a játékerőben sincs nagy különbség, és biztos vagyok benne, hogy azonos szintű győzni akarás dolgozik mindkét csapatban. Azt hiszem, csodálatos futballélmény vár azokra, akik megnézik a meccset” – tette hozzá Ancelotti.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől