Gera-góllal verte a Fulham a Sahtart

2010. február 18., csütörtök 23:30
Húszmeccses veretlenségi sorozata szakadt meg az olasz AS Romának az Európa Ligában. Az olaszok kétszer is vezettek a Panathinaikosz ellen, de az utolsó öt percben két gólt kaptak. A Valenciát az egykori Loki-csatár Kouemaha verte, a Juventus fordított az Ajax ellen, a Liverpool kibrusztolta a győzelmet.

Az Európa Liga csütörtöki játéknapján a magyar érdekeltségű csapatok közül csak a Fulham nyert. Az angolok az ukrán Sahtart kapták, és már a harmadik percben vezettek.

Gerát jól ugratták ki a bal oldalon, aki a rövid sarkot vette célba, nem túl jól találta el, de a kapus rosszul nyúlt labdához.

Ezt a gólt a brazil Adriano kiegyenlítette, de Zamora a második félidőben eldöntötte a meccset. A jövő heti visszavágón a Fulham ennek ellenére nem esélyesebb.

Dzsudzsák Balázs és a PSV Eindhoven Hamburgba ment, és egy tizenegyesgóllal kapott ki. A büntető jogos volt, de a védő feleslegesen szabálytalankodott. Dzsudzsák pontrúgásai pontosak voltak, de nem volt igazán lendületes. Juhász Roland és a belga Anderlecht egy pontot elcsípett Bilbaóban.

A sérülése után visszatérő Dárdai Pált a szaklapok is a kezdőbe jelölték, de végül a kispadra sem ülhetett le a középpályás. A Hertha ezúttal sem nyert hazai pályán (1-1).

Megszakadt a Roma hosszú sorozata, húsz meccs után a Panathinaikosz legyőzte. A Liverpoolnak a román Unirea megnehezítette a dolgát, de végül Ngog közelről fejelte a győztes gólt.

Bölöni László lemondása után a belga bajnok Standard Liege új lendületet kapott, mert ugyan az osztrák Salzburg már vezetett a szünetben két góllal, mégis kikapott. Witsel duplázott a hajrában, ez hozta meg a győzelmet.

Európa Liga, a nyolcaddöntőbe jutásért, 1. mérkőzések:

Fulham (angol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 2-1 (1-1)
g: Gera (3.), Zamora (63.), illetve Adriano (32.)
Hamburger SV (német)-PSV Eindhoven (holland) 1-0 (1-0)
g: Jansen (26., 11-esből)
Athletic Bilbao (spanyol)-RSC Anderlecht (belga) 1-1 (0-1)
g: San Jose (58.), illetve Biglia (34.)
Hertha BSC (német)-Benfica (portugál) 1-1 (1-1)
g: Javi García (33., öngól), illetve Di Maria (4.)
FC Liverpool (angol)-Unirea Urziceni (román) 1-0 (0-0)
g: N,Gog (81.)
FC Köbenhavn (dán)-Olympique Marseille (francia) 1-3 (0-0)
g: Gronkjaer (79.), illetve Niang (72.), Ben Arfa (84.), Kabore (89.)
Atlético Madrid (spanyol)-Galatasaray (török) 1-1 (1-0)
g: Reyes (23.), illetve Keita (77.)
Panathinaikosz (görög)-AS Roma (olasz) 3-2 (0-1)
g: Szalpingidisz (66.), Hrisztodolopulosz (84.), Cissé (89.), illetve Vucinic (29.), Pizarro (81., 11-esből)
Ajax Amsterdam (holland)-Juventus (olasz) 1-2 (1-1)
gól: Sulejmani (16.), illetve Amauri (31., 58.)
kiállítva: Salihamidzic (90., Juventus)
Lille (francia)-Fenerbahce (török) 2-1 (1-1)
g: Balmont (3.), Frau (52.), illetve Vederson (5.)
FC Bruges (belga)-Valencia (spanyol) 1-0 (0-0)
g: Kouemaha (56.)
kiállítva: Silva (51., Valencia)
Villarreal (spanyol)-VfL Wolfsburg (német) 2-2 (1-0)
g: Senna (43.), Ruben (85.), illetve Grafite (65., 83., utóbbit 11-esből)
kiállítva: Marcano (83., Villarreal)
Standard Liege (belga)-Salzburg (osztrák) 3-2 (0-2)
g: Witsel (66., 82., az elsőt 11-esből), De Camargo (80.) illetve Janko (4., 45.)
Twente (holland)-Werder Bremen (német) 1-0 (1-0)
g: Janssen (39.)
Rubin Kazany (orosz)-Hapoel Tel Aviv (izraeli) 3-0 (2-0)
gól: Buharov (14., 23.), Szemak (69.)
Everton (angol)-Sporting Lisboa (portugál) 2-1 (1-0)
gól: Pienaar (35.), Distin (49.), illetve Veloso (87., 11-esből)
kiállítva: Distin (86.)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....