Botrány van Filkor Serie B-klubjánál

2010. február 10., szerda 10:13
A futballista harmadik Serie B-kölcsönklubja, a Gallipoli a kiesés ellen harcol, nincs pénz, és a kiállított edző majdnem összeverekedett az elnökkel a lelátón. Filkor volt csapatai ellen bizonyíthat, első meccsén 15 percet kapott.

Filkor Attila az Inter játékosa, a téli átigazolási szezonban már a 3. klubnak adták kölcsön. A Gallipoli újonc a Serie B-ben, és a hétvégén éppen a magyar támadó első kölcsönklubja, a Grosseto ellen játszott.

filkora
Filkor Attila

A mérkőzés furcsán kezdődött, a hazai játékosok 40 másodpercig meg sem moccantak, csak a lelátót nézték, amit az első hírek az elmaradt fizetések elleni tiltakozásnak véltek, de az olaszforum.blog.hu úgy tudja, két játékostársuk mellőzése is az okok közt lehetett. A kiesés elől menekülő Gallipoli 2-0-s vezetés után 2-2-re adta a meccset, Filkor a 75. percben, már döntetlennél szállt be.

A mérkőzésen kiállították a Gallipoli edzőjét, Giuseppe Gianninit, de az egykori legendás játékos nem az öltözőbe ment, hanem a lelátóra, ahol éles szóváltásba keveredett a klub elnökével. Kis híján verekedés tört ki, az elnököt úgy kellett elcibálni a szakember közeléből. „Jól is tette, hogy lemondott. Ha valaki képtelen felelősséggel viselkedni, az jobb, ha megy” – mondta az elnök később.

A csapat játékosai viszont kiállnak az edző mellett, aki feljuttatta őket a Serie C-ből, de a szezon elején egyből lemondott, és csak az új tulajdonos – akivel most majdnem összeverekedett – kérésére és ígéretei miatt maradt. A Gallipoli a következő fordulóban Filkor következő másodosztályú klubjával, a Sassaulóval találkozik.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől