A válogatottnál elégedettek a sorsolással

| 2010. február 7., vasárnap 16:50
Az MLSZ elnöke szerint kiegyenlített a csoport, amelyből a futballválogatott kijuthat a 2012-es Európa-bajnokságra, Erwin Koeman örül, hogy javíthatunk a svédek ellen. Juhász Roland szerint sok függ a meccsek sorrendjétől, de ő sem szomorú a sorsolás miatt. A hollandok udvariasak.

A 2012-es lengyel-ukrán futball Európa-bajnokság selejtezőcsoportjában a magyar válogatott Hollandia, Svédország, Finnország, Moldova és San Marino ellen próbálhatja megszerezni legalább a pótselejtezőt érő 2. helyet. A sorsoláson az MLSZ-t Kisteleki István elnök és Beinerth Gusztáv nemzetközi igazgató, a csapatot Erwin Koeman szövetségi kapitány és Szekeres Tamás technikai igazgató képviselte.

„Kiegyenlített erőket felvonultató csoportba kerültünk, Hollandia külön kategóriát képvisel, mindenképpen látok esélyt arra, hogy válogatottunk most megismert ellenfeleivel szemben előrelépjen” – mondta a sorsolásról Kisteleki, az MLSZ lemondott, de még hivatalban levő elnöke.

A csapat meghatározó játékosa, Juhász Roland nincs kétségbeesve. Az Anderlecht középhátvédje úgy fogalmazott, a mi helyzetünkben nehéz tökéletes sorsolásról beszélni, a hollandokat szívesen elkerülte volna, de a többi kalapból egyáltalán nem bánja, hogy a fenti ellenfeleket kaptuk.

„A svédekkel szemben biztosan dolgozik bennünk a bizonyítási vágy, hiszen kétszer is úgy kaptunk ki tőlük, hogy benne volt a meccsben a pontszerzésünk. Lebecsülni egyik ellenfelünket sem fogjuk, a legkisebbeket is komolyan vesszük, a hollandok ellen pedig mindent beleadunk, és meglátjuk, mire lesz elég” – mondta az Indexnek Juhász.

juhasz roland
Juhász Roland

A csapatkapitányi cím egyik jelöltje úgy véli, árnyalattal könnyebb a csoportunk, mint a vébéselejtezőkben volt. Szerinte mégsem az ellenfelekkel, hanem saját magukkal kell foglalkozniuk, hogy eredményesebb legyen a csapat, mint a végül kudarccal zárult selejtezőkben. Juhász hozzátette, nagyon fontos lesz, hogy jó sorrendben találkozzunk az ellenfelekkel.

A válogatott holland szövetségi kapitánya az elnök távozásával elveszíti legnagyobb pártfogóját, kérdéses, hogy Erwin Koemannal kezdi-e a 2010 szeptemberében induló selejtezőket a csapat. A kapitány mindenesetre bizakodó, annak pedig kifejezetten örül, hogy Svédországgal szemben újabb bizonyítási lehetőséget kapott a csapata.

D KOS20080906016
Erwin Koeman

„Elégedett vagyok a csoportbeosztásunkkal. Azt talán mondanom sem kell, hogy a kiemelkedően legerősebb ellenfelünkkel, Hollandiával szemben is számíthat, hogy jól ismerem hazám labdarúgását. – mondta Koeman. – Annak kifejezetten örülök, hogy ismét összekerültünk a svédekkel, mert velük szemben utoljára drámai körülmények között maradtunk alul, most kapunk egy esélyt a javításra.”

„A svéd-finn-magyar hármas tagjai azonos játékerőt képviselnek, nagy lesz a versenyfutás közöttük” – tette hozzá bizakodva a kapitány, aki csapatával oda-vissza kikapott Svédországtól a tavaly októberben véget ért vb-selejtezőkben.

A vébére százszázalékos teljesítménnyel kijutó holland válogatott kapitánya szerint Magyarországon jó futballt játszanak, Bert van Marwijk udvariasan taktikus nyilatkozatában arra is felhívta a figyelmet, amire a magyar válogatottnak különösen figyelnie kell Moldova ellen: nincsenek már kiscsapatok.

„Sikerülnie kell! Ám nem szabad elfelejteni, hogy riválisaink közül háromban, Svédországban, Finnországban és Magyarországon is jó futballt játszanak. Moldovának és San Marinónak rosszabb a megítélése, bár a mai labdarúgásban már nincsenek kis országok. A legfontosabb számunkra azonban most a nyári, dél-afrikai világbajnokság, távolabbra nézni egyelőre nagyon nehéz" – mondta Marwijk.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

A fura Tour
A 2010-es versenyre azért fogunk emlékezni, mert semmi kiemelkedő nem történt, csak szokatlan dolgok.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

OnGo beszámolók

  • Szabadtéri színházjegyek a Facebookon!
    Szabadtéri színházjegyek a Facebookon! Jövő heti sorsolásunkon a Játék a kastélyban c. vígjátékra sorsolunk ki 2 jegyet új csatlakozóink között.
  • Két keréken Kanadában
    Két keréken Kanadában 1100 km biciklivel nem kevés, sőt embert próbáló. Ennyit tettem meg 2008-ban Kanadában.
  • Menni Amerika - tábori meló és utazás
    Menni Amerika - tábori meló és utazás Nem iskolai táborról van szó, hanem olyan helyről, ahol tulajdonképpen idegenekkel van együtt, de vannak programok meg ezerféle szabadidős tevékenység-lehetőség, ha már annyit perkálnak a gyerek szülei.
hirdetés