A 93.-ban verte meg a Juventust a Roma
Az utóbbi hetekben megszokott játékához képest jobban, de azért még mindig nem jól kezdett a Juventus a Roma ellen, amelyet a tavaly Torinóból elküldött Claudio Ranieri nem támadásra rendezett be. A rómaiaknál már a 3. percben megsérült Luca Toni, Francesco Totti váltotta, de a kapitány sem zavart sok vizet, jobbára a Juventusnál volt a labda, feleslegesen.
A második félidő elején Diego rossz passza felpörgött egy védőn, Alessandro Del Piero éles szögből, ballal klasszisgólt lőtt (idén az elsőt) a hosszú sarokba. A gól után Ranieri ugyanazt a taktikát követte, amiért elküldték a Juventustól: kivárt. Neki lett igaza, egy római labdaszerzés után a nyáron igazolt Fabio Grosso rántotta le Taddeit a büntetőterületen belül, a 11-est Totti bevágta.
A Juventus nem tudott helyzeteket kialakítani, ehelyett egy kontrából Buffon utolsó emberként elkaszálta Riisét (nem tehetett mást, a norvég eltolta mellette a labdát), emberhátrányba kerültek a hazaiak. A Roma még emberelőnyben sem tett sokat a győzelemért, de egy újabb torinói védelmi hibát kihasználva Riise a 93. percben befejelte a vendégek győztes gólját.
A forduló nyitómeccsén a kiesés ellen küzdő Catania legyőzte a kiválóan rajtoló újonc Parmát. A kulcsembereit nélkülöző vendégek gyorsan hátrányba kerültek, a szicíliaiak megérdemelten nyertek, de még így is kiesőhelyen állnak.
-
2010.01.23., 18:00 Serie A, 21. forduló.
3 − 0 (1 − 0) Catania – Parma
részletekGól:
- Mascara,
- Martínez,
- Morimoto
-
2010.01.23., 20:45 Serie A, 21. forduló.
1 − 2 (0 − 0) Juventus – Roma
részletekGól:
- Del Piero
- ill. Totti (11-es),
- Riise
