A címvédő Barcelona a klub történetében először veretlenül lett őszi bajnok. Az első félidő első húsz percének türelemjátéka után két percen belül eldöntötte a Valladolid-meccset a Barca.
Előbb Xavi szerezte meg idei első bajnoki gólját, Alvés beadását kapásból, félfordulatból vágta be, két perccel később pedig ismét Dani Alvés ment el a jobb oldalon, ám vélhetően beadásnak szánt labdája beakadt a hosszú fölsőbe, 2-0 a Barcelonának.
A második félidő elején Messi lőtte a Barca harmadik gólját: 2009 Aranylabdása Ibrahimovic passzából volt eredményes az 56. percben. Guardiola csapata így nyolc ponttal elhúzott a táblázat elején a második Realtól, amely vasárnap a Malagát fogadja.
Zsinórban négy vereség után ismét nyerni tudott a Sevilla is a bajnokságban. Igaz, nem arattak fölényes győzelmet, 1-0-ra verték az Almeríát egy szerencsés találattal.
A 10. percben a vendégek védője, Santi Acasiete adott volna haza, de a vizes pályán félúton megállt a labda, és a gyorsan eszmélő Renato a kapus elől elcsenve azt csatártársához, Alvaro Negredóhoz passzolta, akinek már nem volt nehéz dolga a befejezéssel.

