Hiddink a Pool kedvéért beint a Juvénak

2010. január 15., péntek 21:16
Az átigazolási hírek közül most nem egy játékos, hanem egy edző a legnagyobb szenzáció: Guus Hiddinket hiába üldözi hetek óta a Juventus, a holland kijelentette, inkább a hasonlóan nehéz helyzetben levő Liverpoolt venné át. Csereberél a Roma és az Inter, védőit féltheti a Bayern, folytatódik a Lazio lerablása.

A napokban már esett szó a Juventus és a Liverpool közös mélyrepüléséről, úgy tűnik, egy újabb fejezet nyílik a két csapat közös történelmében. A két óriásklub edzőt keres, de a magasan jegyzett edzők szinte mindannyian mozdíthatatlanok, ezért különösen nagy verseny van azért a néhányért, aki megszerezhető. Ilyen Guus Hiddink.

A holland tavaly csodát tett a Chelsea-vel, az első félévet átbotladozó londoniakat közel vezette a BL és a bajnokság megnyeréséhez, nem csoda, hogy szóba került a neve Rafa Benitez utódjaként, és Hiddink örömmel el is vállalná a felkérést.

A torinóiak is már hetek óta üldözik a hollandot, akit a napokban látni véltek Torinóban (az edző menedzsmentje azonnal cáfolt).

A Juventusnál nagy a baj, a csapat kölcsönben szereplő játékosai is eljutottak odáig, hogy eszük ágában nincs visszatérni Torinóba. Davide Lanzafamme már jelezte, inkább kitöltené parmai kölcsönszerződését, és hasonló a helyzet a Sienához kikölcsönzött Albin Ekdallal is.

A Premier League csapatai egyelőre kivárnak, de hamarosan az angol bajnokságban köthet ki Mauro Zarate, akinek kezd elege lenni a középszerű Lazióból. A szélvészgyors támadó nem lenne meglepetés, ha valamelyik Big Four csapatban folytatná. A rómaiakat valószínűleg egy helyi hatalmasság, az Inter is alaposan lerabolja: Pandev után a balhátvéd Aleksandr Kolarov, és az irányító Cristian Ledesma követheti.

Az Inter szeretné megszerezni a Romában alig játszó Julio Baptistát, és a rómaiak adnák is a brazilt, de kérik cserébe az egyébként is náluk szereplő Nicolas Burdisso játékjogát, és 5 millió eurót.

A Bayern München két védőjétől is megválhat, Martin Demichelist nem tartóztatják (a hátvéd hazatérne Argentínába), viszont a csapat komoly érteke Daniel van Buyten, akiért az érdeklődőknek nagy pénzeket kellene ajánlaniuk. Több PL-csapat is képben van, elsősorban természetesen az akkut hátvédgondokkal küzdő Manchester United.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől