Macska futkosott a pályán Barcelonában

| 2010. január 2., szombat 22:58
Két hét szünet után a 16. fordulóval folytatódott a spanyol bajnokság, a listavezető Barcelona csak 1-1-et játszott hazai pályán a Villarreallal. A Valencia 93. percben szerzett góllal legyőzte az Espanyolt.

Pep Guardiola, a 2009-ben minden trófeát megnyert Barcelona vezetőedzője úgy nyilatkozott a forduló előtt, 2010-ben még keményebben kell edzenie csapatának, a legfontosabb, hogy a látványos és jó játékuk megmaradjon.

A Villarreal elleni meccs első félidejében nem is lehetett panasz a Lionel Messi nélkül felállt Barca játékára, Pedro góljával a vezetést is hamar megszerezték. A meccs vicces jelentettel indult, a 4. percben egy macska tévedt a pályára és száguldott keresztül a Nou Camp gyepén, majd felugrott a lelátóra.

Három perccel később a Barca rögtön első helyzetét gólra váltotta: a jobbszélről Dani Alvés passzolt a tizenhatos vonalánál álló Henry-nak, aki félfordulásból ugyan csak a kapufát találta telibe, de a kipattanót Pedro bevágta.

A vezető gól után nem állt vissza a Barcelona, látványos, rövidpasszos játékukkal uralták a félidőt, Henry és Pedro is növelhette volna az előnyt.

A szünet után a Villarreal felpörgött és letámadott, amivel meglepték a Barcelonát. Az 50. percben Fuster ziccerből még éppen mellé lőtt, de egy perccel később már nem hibázott, kapáslövésből egyenlített az elalvó védők mellett.

Innentől kiegyenlítetté vált a játék, mindkét csapatnak volt lehetősége a győzelemre. A 82. percben a nem sokat mutatott Ibrahimovic lőtt alig mellé, míg a másik oldalon a csereként beállt Rossi nyerte meg kishíján a mérkőzést a Villarrealnak, de Puyol még a gólvonal előtt menteni tudott, így 1-1 lett a vége.

A Valencia-Espanyol mérkőzés egyetlen góljára a hosszabbításig kellett várni. A 93. percben Joaquin zseniális beívelését Zigic fejelte a kapuba, és a Valencia ezzel győzött.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Elég ez a tévéből
A vancouveri bénázás után ismét végig kell gondolni, hogy bele akarunk-e vágni a budapesti olimpiai pályázatba.
hirdetés
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

OnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés