Gutit 25 év után elküldik a Real Madridtól

2009. december 30., szerda 12:45
Közel 500 tétmeccs után valószínűleg távozik a középpályás, vinné a Bolton és a Galatasaray.

Összeveszett edzőjével, Manuel Pellegrinivel, így hónapok, az október eleji, Alcorcón elleni 0-4 óta nem játszott a Real Madridban Guti. Nevelőklubját, ahol egész eddigi karrierjét töltötte, akár már januárban elhagyhatja, jelentkezett érte a Besiktas, a Bolton és legutóbb a Galatasaray, értesült a tribalfootball.com.

A Besiktasnak állítólag nemet mondott, érdekli a Bolton és a másik isztambuli klub, ahol a volt Barcelona-sikeredző, Frank Rijkaard kívánságára szerződtetnék. A holland szakember 2003-tól 2008-ig dolgozott a Barcánál, spanyol bajnokságokat és BL-t nyert a klubbal, csapatával többször szerepelt a Gutival felálló Madrid ellen.

A 33 éves középpályás 25 év után távozhat a Realból: 1984-ben került oda, 1995-ben mutatkozott be a felnőtt csapatban, sokszoros bajnok, háromszoros BL-győztes, 499 tétmeccset játszott, 74 gólt lőtt. (A videón talán legnagyobb találata látható, amit a Villarrealnak rúgott a 2000-2001-es szezonban.)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől