Ötöt rúgott a MU, négyet az Arsenal

2009. december 30., szerda 23:21 |
A Premier League 20. fordulójában a Manchester United Wayne Rooney kiváló játékával hazai pályán intézte el a Wigant, az Arsenal pedig idegenben verte könnyedén az utolsó helyen álló Portsmouth-t.

A Manchester Unitedbe kezdenek visszatérni a felépült játékosok, de a bajnoki címvédő játéka nem tőlük, hanem az óriási kedvvel futballozó Wayne Rooneytól volt az első percektől kezdve lehengerlő: a Wigan az első félórát még kihúzta, de az angol válogatott csatár (már túl egy kapufán és egy zicceren) a 28. percben megszerezte a vezetést.

Négy perccel később Michael Carrick passzolt be higgadtan egy beadást, még az első félidőbe belefért az előretörő Rafael érdekes lövésből született gólja is.

A Wigan percekre sem tudta megtartani a labdát, a Manchester óriási fölényben játszott, különösen a néhány hete az év gólját szerző Figueroa oldalán került könnyedén a vendégek védelme mögé.

A fordulás után Dimitar Berbatov is betalált, majd Rooney tökéletes passzából a korábban két asszisztot is jegyző Valencia lőtte be az ötödiket, amivel a United beállította az idegenbeli mérkőzés végeredményét (5-0). Rooney 2009-ben a PL legeredményesebb csatára lett, és a szezon góllövőlistáján is feljött holtversenyben az első helyre.

Az Arsenal az első percektől kezdve egyértelmű fölényben játszott az utolsó Portsmouth ellen, Andrej Arsavin, Eduardo és Samir Nasri is aktív volt elöl az első félidőben. A 27. percben Eduardo szerencsés góllal szerezte meg a vezetést: 20 méteres szabadrúgása a sorfalban álló egyik védőn irányt változtatva jutott a kapuba.

A Portsmouth próbálkozott, de a félidő hajrájában nagyon elaludt a védelme: a tizenhatoson belül sokat gondolkodó Eduardót senki nem támadta meg, tőle Nasrihoz került a labda, aki okosan lőtte ki a hosszú sarkot.

A második félidő közepén a 19 éves Aaron Ramsey nagy gólja után, 0-3-nál kezdett éledezni a Portsmouth és Nadir Belhadzs révén összejött a szépítés, de a 80. percben ismét csődöt mondott hátul Avram Grant csapata és Song fejesével kialakult a 4-1-es végeredmény. Az Arsenal 3., tartja a lépést a 2. Manchester Uniteddel.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől