Megnyerte Mancini első meccsét a Man. City
Az angol bajnokságot vezető Chelsea nem tudta jelentősen növelni 4 pontos előnyét a vasárnap pályára lépő Manchester United előtt, miután csak döntetlent ért el a Birmingham City otthonában. A londoniak előtt több helyzet adódott, de a hazaiak is veszélyeztettek (még egy les miatt érvénytelenített gólt is szereztek), végül maradt a 0-0. A Chelsea-ből második sárga lap miatt a hajrában kiállították Florent Maloudát.
Gera Zoltán csapata egyik legjobbja volt, a Fulham csak azért nem tudta legyőzni a gyengén futballozó Tottenhamet, mert Gomez kapus társaival ellentétben nagy formában védett. A Fulham kapufát is lőtt, a magyar középpályásnak pedig volt egy parádés sarkazása, de gól nem született a mérkőzésen.
Roberto Mancini megnyerte első bajnokiját a Manchester Cityvel, miután Martin Petrov és Carlos Tevez góljaival legyűrte a Stoke Cityt. A gyenge színvonalú mérkőzésen a hazaiak az első félidőben szerezték mindkét góljukat, Tevez pöckölése a meccs legszebb jelenete volt, a szünet után már semmi érdemleges nem történt.
Menekül a West Ham, amely az utolsó helyen álló Portsmouth felett aratott fontos győzelmet. Alessandro Diamanti tartja jó formáját, zsinórban harmadik meccsén talált be, a londoniak elkerültek a kiesőhelyről. A Burnley és a Bolton nem bírt egymással, a vendégek Matt Taylor fantasztikus szabadrúgásával szereztek vezetést, de a Burnley David Nugent fejesével egyenlített.
A Sunderland hiába szerzett vezetést, a hajrában szokás szerint kapott egy gólt, így legutóbbi hat hazai meccséhez hasonlóan csak döntetlent játszott. Az Everton egyenlítését a belga Marouane Fellaini szállította, a meccset végigvédő Fülöp Mártonnak esélye sem volt a hárításra. A Blackburn Benny McCarthy góljával került előnybe Wiganben, de Hugo Rodallega egyenlített, maradt a döntetlen.
-
2009.12.26., 14:00 Premier League, 19. forduló.
2 − 0 (1 − 0) West Ham – Portsmouth
részletekGól:
- Diamanti (11-es),
- Kovác
-
2009.12.26., 16:00 Premier League, 19. forduló.
1 − 1 (1 − 0) Sunderland – Everton
részletekGól:
- D. Bent
- ill. Fellaini
-
2009.12.26., 16:00 Premier League, 19. forduló.
1 − 1 (0 − 1) Wigan – Blackburn
részletekGól:
- Rodallega
- ill. McCarthy
-
2009.12.26., 16:00 Premier League, 19. forduló.
2 − 0 (2 − 0) Man. City – Stoke City
részletekGól:
- M. Petrov,
- Tévez
-
2009.12.26., 14:00 Premier League, 19. forduló.
0 − 0 (0 − 0) Fulham – Tottenham
-
2009.12.26., 15:00 Premier League, 19. forduló.
1 − 1 (0 − 1) Burnley – Bolton
részletekGól:
- Nugent
- ill. Taylor
-
2009.12.26., 13:45 Premier League, 19. forduló.
0 − 0 (0 − 0) Birmingham – Chelsea
