Dzsudzsák a Hamburg, Gera a Sahtar ellen

2009. december 18., péntek 13:55
Nem került össze az Európa Ligában a Bl-ből érkező Juventus és Liverpool, előbbi a holland Ajaxot, utóbbi a román Unirea Urzicenit kapta. A magyar játékosok neves klubokkal kerültek össze, Bölöni László a Standard Liege-zsel a száz százalékos osztrák Salzburggal találkozik.

Az Európa Liga tavaszra versenyben maradó harminckét csapatát Horst Hrubesch, a hamburgiak egykori klasszisa rendezte párokba a pénteki sorsoláson. Azért ő, mert a finálé a német kikötővárosban lesz, májusban. Négy német csapat van még versenyben ebben a sorozatban, köztük a tavalyi döntős Werder Bremen mellett a Hamburg, a Wolfsburg és a német bajnokság utolsó helyén álló Hertha BSC.

Két korábbi BL-győztes – Liverpool és Juventus - idén nem jutott tovább a legrangosabb sorozatban, ezért átkerült az Európa Ligába, és itt próbálja pótolni azt a kieső 18 millió eurót, amennyit elbukott a gyors búcsúval.

A magyar érdekeltségű csapatok közül elsőként a belga Anderlecht neve került elő, a spanyol Athletic Bilbao lesz az ellenfele. A Bilbao második lett a Werder mögött csoportjában, az Austria Wient nagyon megverték idegenben, hármat vágtak a bécsieknek. A belgák az utolsó csoportmeccsen idegenben verték az Ajaxot 3-1-re.

Az Ajax a Juventust fogta ki, 1996-ban a két csapat játszotta a BL-döntőt, ami tizenegyesekkel dőlt el, Vladimir Jugovics lőtte be az utolsót. A Liverpool Bukarestbe megy, az Unirea lesz az ellenfele.

A Fulham középpályása, Gera Zoltán két nagyon fontos gólt szerzett a sorozatban, most az utolsó UEFA-kupa-győztes, tehát a címvédőnek tekinthető ukrán Sahtar Donyeck ellen teheti meg.

Dzsudzsák Balázs csapata, a sorozatban még veretlen PSV Eindhoven sem kapott sokkal könnyebb ellenfelet, mert a Hamburggal játszik.

Bölöni László és a Standard Liege azzal a Salzburggal találkozik, amelyik mind a hat csoportmeccsét megnyerte, az olasz Lazio mellett a spanyol Villarrealt is kétszer verte. A Standard a BL-ből egy 96. percben szerzett kapusgóllal került át az EL-be.

Legvégül Dárdai Pál klubja, a Hertha BSC került elő, amelyik a Benficával találkozik. A 33 éves középpályás bokasérülése után tavasszal feltehetően visszaveszi helyét a kezdőcsapatban, emlékezetes meccseket játszhat.

A párosítások:

Rubin Kazany-Hapoel Tel-Aviv

Bilbao-Anderlecht

Koppenhága-Marseille

Panathinaikosz-Roma

Atletico Madrid-Galatasaray

Ajax-Juventus

Bruges-Valencia

Fulham-Sahtar Donyeck

Liverpool-Unirea Urziceni

Hamburg-PSV Eindhoven

Villarreal-Wolfsburg

Standard-Salzburg

Twente-Werder Bremen

Lille-Fenerbahce

Hertha-Benfica

Everton-Sporting Lisszabon

A nyolcaddöntők párosítása:
Hamburger SV/PSV Eindhoven - Athletic Bilbao/RSC Anderlecht
Rubin Kazany/Hapoel Tel Aviv - Villarreal/VfL Wolfsburg
Atlético Madrid/Galatasaray - Everton/Sporting Lisboa
Hertha BSC/Benfica - FC Köbenhavn/Olympique Marseille
Panathinaikosz/AS Roma - Standard Liege/Salzburg
Lille/Fenerbahce - FC Liverpool/Unirea Urziceni
Ajax Amszterdam/Juventus - Fulham/Sahtar Donyeck
FC Bruges/Valencia - Twente/Werder Bremen

32-ES TÁBLA. Első mérkőzések: február 18. Visszavágók: február 25

Nyolcaddöntő, első mérkőzések: március 11. Visszavágók: március 18.

Negyeddöntő, első mérkőzések: április 1. Visszavágók: április 8.

Elődöntő, első mérkőzések: április 22. Visszavágók: április 29.

Döntő: május 12., Hamburg, Arena Hamburg

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől